Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

sajtótájékoztató

  • Igazolták, hogy a koronavírus és H1N1 influenzavírus 99,9 százalékát kiszűri a Fellowes AeraMax Pro légtisztító

    A Fellowes laboratóriumi körülmények között bevizsgáltatta az AeraMax Pro professzionális, elsősorban intézményekbe szánt légtisztító berendezését koronavírusra és H1N1 influenzavírusra.

  • Így előzhetőek meg a nyári fülbetegségek

    Ingyenes szűréssel járják az ország óvodáit

  • Így érhető el az új ingatlanoknál a kötelező megújuló energia százalék

    Környezetbarát és biztonságos a jövő fűtési technológiája

  • Így és ezért érdemes öko tisztító- és mosószereket választani

     

    2021 a fenntarthatóság éve lett a tisztítószerek piacán

  • Így fedezték fel a Genezis főszereplőjét

    A 68. Berlini Nemzetközi filmfesztiválon egyetlen nagyjátékfilm képviseli Magyarországot, a Genezis. A film egyik gyerekszereplője a 10 éves Csordás Milán, aki a válogatókon azonnal elnyerte a rendező tetszését. De az eddig még nem derült ki, hogy hogyan találtak rá a kisfiúra.

  • Így hátráltatnak az öröklött családi mintáid

    Sokszor vesszük észre magunkon, hogy a szüleink, nagyszüleink mondatait, szófordulatait, gesztusait használjuk, és ekkor még nem gondolunk bele a tudat alatt ható, ismeretlennek tűnő mozgatórugóinkba. Pedig ezek észrevétlenül hagynak lenyomatot az életünkön, befolyásolják a kapcsolataink alakulását, a pénzügyeinket, vagy egyszerűen csak ugyanazokat a hibákat követjük el újra és újra. Amikor önmagunkat szabotálva kiszolgáltatottságot érzünk, amin nem tudunk úrrá lenni. Szerencsére az önmegismerés lehetőségei is fejlődnek, amivel ezek a nehézségek is leküzdhetők.

    Egy felmérés szerint a több mint 100 megkérdezett fő 92%-a tapasztalta már az életében, hogy hatnak rá a generációktól származó minták, és ugyanazokba a helyzetekbe kerül újra és újra, amit a szüleinél látott. Abban a válaszadók mindegyike egyetértett, hogy nem csak a fizikai tulajdonságok öröklődnek, hanem a félelmek és a viselkedésminták is, ami egyértelműen befolyásolja az életünk alakulását, ha nem tesznek ellene.

    Tipikusan abból veheted észre ezt, ha öntudatlanul szabotálod önmagad, kiszolgáltatottság érzésed van, és egyes helyzetekben nem látod a különböző lehetőségeid, csak azt, amit már rengetegszer végigjártál.

    Mit mond erről a kérdésről tudomány?

    A World Trade Center tragédiája után vizsgáltak várandós nőket, akiknek a tragédia hatására megnövekedett a szervezetükben a stresszhormon, a kortizol szintje. Ez értelemszerűen a magzatra is hatással volt, maradandó hormonális és idegrendszeri változásokat idézett elő, a trauma lenyomata a megváltozott genetikai képletben benne maradt. Stresszessé, hiperaktívvá vagy szorongóvá váltak a gyerekek.

    Ugyanezt az eredményt tapasztalták a holokauszt túlélői esetében is, így ma már nem kérdés, hogy sejtszinten is hordozzuk akár több generációra visszamenőleg a szülői lenyomatokat.

    Dr. Bruce Lipton munkássága és Rachel Yehudaa New Yorki Mount Sienna Egyetem orvosi karának idegtudományi-és pszichiátria programjában foglalkozik kiemelten a poszttraumatikus stresszel és kutatja annak hatásait.

    Van megoldás a minták feloldására?

    Szerencsére igen, több módszer is létezik, a legismertebbek a családállítás, blokkoldások, pszichológus segítsége vagy a Theta Healing.

    Hatékonyságában, eredményeiben kiemelkedik mindezek közül a Kolozsi Mariann által kidolgozott módszer, mely a Theta Healing és azepigenetikaalapjain nyugszik.

    Min múlik ennek a módszernek az eredményessége?

    „Elsőként egy döntést kell ahhoz, hogy változtatni akarjon, kilépve a komfortzónájából engedje a felismeréseket. Ezeknek a mintáknak a feltárása egy hatalmas lépés a komfortzónánkon kívülre, ezért legyünk türelmesek magunkkal. Ugyanakkor ha elindulunk ezen az úton, jobbíthatjuk a saját életünket vagy családi kapcsolatainkat, ha dolgozunk ezekkel a felismerésekkel. A korábbi generációknak nem volt lehetőségük arra, hogy az önismeret útján elindulva feldolgozzák a megélt helyzeteiket, így ránk maradt a feladat, hogy a „szőnyeg alá söpört” lenyomatokat kitakarítsuk és harmonikussá rendezzük az életünket.” - mondta Kolozsi Mariann.

    Mi történik, amikor elkezdünk dolgozni az öröklött családi mintáinkkal?

    Kolozs Mariann 2012 óta számtalan kliensével ért el gyökeres változásokat, az egyik emlékezetesről így számol be: „Egy kineziológus kliensem azzal a problémával érkezett az egyéni konzultációra, hogy a magas fizetése ellenére is mínuszba kerül minden hónapban. Felismerte azt, hogy egy öröklött családi mintája szerint nem tud bánni a pénzzel, majd dolgozni kezdett ezen. Az eredménye a munkának két hónappal később egy e-mail volt, amit tőle kaptam. Beszámolt róla, hogy minden hónapban marad pénz a számláján, amióta elkezdtünk dolgozni. Azóta pedig sikeres vállalkozást vezet, és a nagy álmát is megvalósította, építkezni kezdett.”

    Egy másik esetben a dohányzásról próbált eredménytelenül leszokni egy kliense, ahol a közös munka során feltárták, hogy már az édesapja alkoholizmusa is a nagyszülőktől öröklött minta eredménye volt, miszerint a függőségektől nem lehet megszabadulni. A felismerés után a kliens nehézségek nélkül tette le káros szenvedélyét.

    Rengeteg esetben számolnak be olyan tapasztalásról is, hogy megjavult családtagjaikkal az addig problémás viszonyuk, noha ők csak önmagukon dolgoztak, hosszú évek, évtizedek óta tartó konfliktusok oldódtak fel.

    Hogyan induljunk el az öröklött mintáink feloldásában?

    A legfontosabb ebben a helyzetben is a tudatosság, hogy felismerjük, megértsük a hátráltató viselkedésünk sejtszintű gyökerét, ami már egy konstruktív folyamat kezdete. 

    A külső segítség, szakmai rálátás tud ebben segíteni, ahogy egy sebész is tudja, hol kell gyógyítania, intuitívan ráérez a probléma gyökerére. Fontos, hogy türelmesek legyünk önmagunkkal szemben, ugyanakkor legyen meg az elhatározásunk, hogy végigjárjuk az utat. A megoldáshoz pedig minden szükséges segítséget megkapunk az Öröklött családi minták oldása kétnapos trénigen, mely szeptember 7-8-ig kerül megrendezésre a Kolozsi Mariann Tréningközpontban.Aki addig is szeretne ismerkedni a témával, online is megteheti a különböző webinárokon, ahol az elméleti tudást adja át Kolozsi Mariann.

    „Információkat kapunk Rachel Yehuda idegtudományi-és pszichiátria programjának legfrissebb kutatási eredményeiről egyszerű, közérthető formában, hogy megértsük, miért életbevágóan fontos tudnunk ezeket az információkat saját és családunk boldogságának és egészségének szempontjából.”

    A szeptemberi tréningen pedig az elmélet mellett a gyakorlatra is nagy hangsúlyt fektet, melyek már jelentős változásokat hozhatnak a résztvevők életébe.


    Powered by
Interspire
  • Így lazult idén az esküvői öltöny divat

     A kockás a trendi, de érdemes színekkel is kísérletezni

  • Így lehet állatbarát a kertünk!

    Ahhoz, hogy a kertünket a beporzó rovarok, a madarak és sünök számára is otthonos környezetté alakítsuk, csak néhány egyszerű tanácsot kell megfogadnunk.

  • Így ne unatkozzon a gyerek az utazás során

    „Ott vagyunk már?” – a jól ismert mondat nemcsak Shreket borította ki, amikor a Szamár huszonötödször is feltette a kérdést, hanem a szülők rémálma is egy hosszabb vagy akár egy rövidebb utazás során.

  • Így szerződjön, ha azt akarja, hogy fizessen a biztosító

    Kárbejelenteni is tudni kell

    A biztosító már megint nem fizetett – aligha van olyan ember, aki legalább egy ismerősétől ne hallotta volna ezt a mondatot, pedig az esetek többségében elkerülhető lenne a probléma. Peremiczki István biztosítási szakértő szerint a leggyakoribb hiba az, hogy nem a megfelelő értéken biztosítják az ügyfelek a vagyontárgyaikat, de rendszeresen előfordul az is, hogy a kárbejelentésnél nem egyértelműen fogalmazzák meg a történteket. Mint mondta, ha jó a szerződés, és az ügyfél kellő tájékoztatást kapott a biztosításközvetítőtől, akkor egy esetlegesen bekövetkező káreseménynél sem érheti hátrány a biztosítottat. 

    A közhiedelemben elterjedt tévhitek miatt sokan egyáltalán nem veszik komolyan a biztosításokat, mondván, ha baj van, akkor sem kapnak majd egy forintot sem, pedig ez egyáltalán nem igaz: a biztosító többnyire abban az esetben nem fizet, ha az ügyfél vagy a biztosításközvetítő hibázott valahol, ugyanis a biztosító korántsem vállal minden kockázatra biztosítási fedezetet.

    Peremiczki István, a biztositaskonnyen.hu biztosítási szakértője arról beszélt, hogy rengetegen már a szerződés megkötésekor rossz adatokat adnak meg, így nem a valós értéken biztosítják a vagyontárgyaikat.

    „Az úgynevezett újrapótlási értéknél jellemzően az emberek spórolás miatt adnak meg alacsonyabb összegeket, hogy ne kelljen akkora díjat fizetniük, de ilyenkor a kártérítés is arányos, ez a biztosító törvény adta lehetősége. Avult értékről akkor beszélünk, amikor a használt vagyontárgy aktuális értékét, azaz a technikai értékcsökkenéssel figyelembe vett értékét határozzuk meg. A helytelenül megadott értékelési mód és az alacsonyabb biztosítási összegek megadásánál beszélhetünk az ún. alulbiztosításról. Ilyenkor a helyreállítást önhibánkból nem tudjuk annyiból megvalósítani, mint amennyit a biztosító fizet részünkre” – közölte.

    Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a megfelelően megállapított biztosítási összeggel (beleértve az értékváltozások nyomon követését és bejelentését) és az értékkövetéssel válik kivédhetővé az alulbiztosítottság. A biztosító az alulbiztosítottság mértékét az értékelési mód figyelembevételével határozza meg.

    „Ha tehát a vagyontárgyat avult értéken biztosítjuk, akkor kár esetén a biztosító az avult érték alapul vételével határozza meg, hogy a vagyontárgy alulbiztosított-e, és ha igen, milyen mértékben. Jóval nagyobb mértékűvé válik az alulbiztosítottság, ha újrapótlási értéknek az avult értéket adjuk meg. A legtöbb biztosító nem érvényesíti az alulbiztosítás következményeit, ha annak mértéke nem haladja meg a 10 százalékot” – hívta fel rá a figyelmet a szakértő.

    Hozzátette, létezik felülbiztosítás is, de ez nem vezethet semmilyen esetben sem meggazdagodáshoz. A biztosító mindig reális értéket néz, de csak a valós értéket és a felülbiztosításból származó díjtöbbletet fizeti vissza.

    A káresemény megfogalmazása kulcsfontosságú

    Peremiczki István felhívta rá a figyelmet, hogy a szerződő az a személy, aki fizeti a biztosítási díjat, a biztosított pedig csak az lehet, akinek a vagyontárgy megóvásához érdeke fűződik. A biztosító káreseménynél többnyire a biztosítottnak fizet.

    Szerződéskötéskor fontos ügyelni arra, hogy az értékek jók legyenek, és minden információt megadjunk a biztosítónak. Lakásbiztosításnál például fontos megemlíteni, hogy az ingatlan lakatlan-e, hogy kik laknak benne, vagy hogy éppen üzemel-e vállalkozás benne, és ha igen, akkor milyen, mert többek között ezek is befolyásoló tényezők.

    Ha már megtörtént a baj, a kárbejelentést sem szabad összecsapni. Jó, ha tudjuk, hogy a kár felfedezésétől számítva általában két munkanapon belül meg kell tennünk a kárbejelentést.

    „Úgy kell megfogalmazni a káreseményt, hogy ne tudjon belekötni a biztosító. Ne legyenek benne olyan kétes félmondatok, amiket félre tudnak érteni. Érdemes tanácsadó segítségét kérni a kárrendezésnél, hogy a beküldött dokumentum szakszerű legyen. Egy-egy hiba miatt ugyanis nagyon elhúzódhat a kárrendezés, de nem egy esetben félre is siklik az egész” – tette hozzá a speciális felelősségbiztosítási szakember.

    Úgy folytatta, hogy ha nem adjuk meg jól a kár összegét, és csak a végén derül ki, hogy a helyreállítás jóval drágább, azt a biztosító nem nézi jó szemmel. Fotókat is mindig ajánlott készíteni, mert a biztosító minden esetben azt nézi, hogy a káresemény hihető-e, történhetett-e úgy. És mivel néha a leglehetetlenebb helyzetek is előfordulnak, csak képi dokumentációval lehet ezeket alátámasztani. A biztosító emellett minden esetben elvárja a kárenyhítést is, vagyis az arról való gondoskodást, hogy nagyobb kár ne keletkezhessen. Ez a biztosított kötelezettsége, ezért is fontosak a korábban készített képek és videók.

    Egy jó biztosítási szakértő aranyat érhet

    Mivel a biztosítás tulajdonképpen csak egy ígérvény, nem árt, ha szakember végzi a megkreálását. Ha jó a szerződés, és megkapta a megfelelő tájékoztatást az ügyfél, akkor nem érheti baj őt a későbbiekben.

    „Egy ilyen szerződéshez kapcsolódó feltétel általában több tíz oldalas, amit az átlagember nem olvas el, de a mai világban már átfutni sincs nagyon ideje. A biztosítási szakértő feladata, hogy olyan modulszerű szerződéscsomagot állítson össze, amely megfelel az ügyfél egyedi igényeinek. Mindig van egy alapfedezet, ezt lehet kiegészíteni a legkülönbözőbb extrákkal” – magyarázta Peremiczki István.

    A biztositaskonnyen.hu biztosítási szakértője beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt a szerződéskötéseknél lecsökkent a kontaktusszám. Míg korábban a biztosításközvetítő munkatársai kimentek a helyszínre, és láttak sok mindent, ma már az ügyfél érdeke, hogy megfelelő adatszolgáltatással, képekkel és információval lássa el az alkuszt.

    Hozzátette azt is, hogy vannak olyan speciális területek, mint például a távhővezetékek, az édesipari termékek vagy a vegyszerek gyártásával foglalkozó vállalkozások, ahol annyira bonyolultak a folyamatok, hogy a biztosító kockázatvállalóját is célszerű a helyszínre hívni.

    Végezetül mindenkinek azt javasolta, hogy csak hiteles és tapasztalt biztosítási szakértőt kérjen fel a feladatra, aki naprakész információval rendelkezik a piaccal kapcsolatban.



  • Így választanak luxusingatlanokat a magyarok

    Új trendeket hozott a koronavírus-járvány

  • Így változik ősztől az internetes fizetés

    Macerás lesz, de hosszú távon jól járhatunk vele

  • Így változtatja meg az Y generáció a turisztikai piacot

    Dizájn szálloda és a fiatalabb generációknak szánt csomagok lehetnek az idei nyár új szenzációi?

    Menő dizájn, street-food, koktélbárok, wifi, DJ-k, a napszaknak megfelelő zenei ütemek, amelyek egészen estig kísérnek - az Y és Z generáció tagjai ilyen, kissé formabontó nyaralásra vágynak. Ez az új, digitális szabadságra és igényes környezetre épülő életérzés hívta életre azokat a dizájn szállodákat, amelyek az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Erre az igazi modern életérzésre építő nyaraló csomagok lehetnek az idei év turisztikai újdonságai közül a leginkább keresettek a magyar fiatalok körében is a Neckermann szerint.

     

     

    Cook’s Club: minden a digitális generáció igényeihez igazítva

    A Thomas Cook Csoporthoz tartozó Neckermann Magyarország idén budapesti indulással elérhetővé tette kínálatában az új generációk igényeinek is megfelelő nyaralást kínáló Cook's Club dizájn szállodákat. A Cook's Club a butikhotel sikereire épít: fiatalos stílus, igényes ellátás és a digitális generációk minden igényeit kiszolgáló szolgáltatások, mindez olyan áron, amely szélesebb közönséget vonzhat majd a cég tervei szerint. A Cook’s Club szállodák a bohém életérzés kedvelői és az ínyencek igazi paradicsoma.

     

    Modern utazók igényes party szállodája: ilyen egy igazi Y generációs tengerparti nyaralás…

    „A Cook's Club a modern utazók számára fontos dolgokra fókuszál: egyszerű tervezés, gasztro élmény, élénk légkör éjjel-nappal. Azt reméljük, hogy a magyar fiatalok számára is vonzó alternatívát nyújt majd igényes és izgalmas hangulatával a Cook’s Club új, dizájn hotel. Idén hét desztinációra kínálunk utakat.” – mondta el dr. Békefi Veronika, a Neckermann ügyvezető igazgatója. A szakember hozzátette, hogy kutatások szerint, az Y generáció számára komoly motivációt jelent a mindennapi munkában, hogy az így szerzett jövedelmet utazásra, vagy még inkább élményszerzésre költse. De azt is látják, hogy a fiatalok nagyon meggondolják mire költsenek.

    Az egy hetes utazás reggelivel, csúcsszezonon kívül már 516,- EUR/fő ártól (kb. 165.000 Ft/fő) elérhető. Mivel a szállodában éjjel és nappal is adott a zene és a hangulat, egy jó buliért ki sem kell mozdulni a hotelből. „A fiatalabb generációk kedvelik az otthonos, kényelmes, de mégis alkalmi és érdekes elrendezésű szobákat, belsőtereket. Kimondottan fontos számukra, hogy egy hotel számos közösségi teret kínáljon, valamint, hogy ne csak a szállodán kívül legyen lehetőség az ismerkedésre, szórakozásra, szabad együttlétre éjjel és nappal. Alapigény a korlátlan wifi elérhetőség és az igényes gasztro kínálat mind az ételek, mind az italok terén.” – tette hozzá a szakember. A Cook's Club szállodák száma idén már hétre emelkedik a Spanyolországban, Görögországban, Törökországban, Olaszországban és Egyiptomban nyíló új hotelekkel, melyek Magyarországon kizárólagosan a Neckermann Utazási Iroda kínálatában találhatóak meg.

    Y generációs hotel: szabadon, együtt, éjjel és nappal…

    A Cook's Club hotelek olyan tengerparti szállodák, amelyeket az új generációs utasok számára terveztek, akik értékelik a gasztro különlegességeket, és olyan nyaralást szeretnének, ahol napjaikat és éjszakáikat hasonló gondolkodású emberekkel, tökéletes zenével kísérve tölthetik. A pároknak és baráti társaságoknak tervezett, egyszerű és elegáns szobák központi medencéhez kapcsolódnak, amely éjjel-nappal a társasági élet és a szórakozás színtere. A Cantina-ban a hagyományos helyi konyha mellett a világ legjobb street-food ételei színesítik a választékot, az egészséges vegán ételektől kezdve minden igényt kielégítenek. A Captain Cook bár koktéljai a legfrissebb hozzávalókat és a prémium szeszesitalokat ötvözik egy kitűnő berlini bartender receptjei alapján.A hotelben a fizetés mikrochip-karkötővel vagy előre feltöltött kártyával történik, készpénzmentesen. A vendég a nyaralás elején felölti az egyenlegét és a nyaralás végén fennmaradó összeget természetesen kijelentkezéskor visszakapja. A „személyes e-pénztárca” tárol minden költést és minden fizetés után jelzi, hogy mekkora összeg áll még rendelkezésre.

     

  • Iker lányokkal énekel együtt Gájer Bálint

    December 21-én este karácsonyi nagylemezén szereplő dalaiból ad koncertet Gájer Bálint a MoM Sportban. A nagyszínpadon két különleges vendég is vele lesz.

    A magyar "Swing'n Pop" zenei stílus meghonosítója és vezéralakja a tavalyi nagysikerű karácsonyi koncertje után  idén ismét nagykoncerttel kedveskedik a rajongóinak.

    A híres amerikai karácsonyi dalok magyar nyelven lesznek hallhatóak, 16 vonós és a zenész tíztagú zenekara által játszott dalokban fellelhetők lesznek Dean Martin, Bing Crosby, Frank Sinatra és Michael Bublé stílusjegyei is. A műsorban néhány angol nyelvű karácsonyi dal is hallható lesz, illetve a két korábban megjelent lemezéről is idéz. 

    2018. december 21-én 19:30h-tól a MoM Sportban két rajongója is vele énekelhet majd a nagyszínpadon. Egy internetes verseny nyertesei: Sóti Barbara, Sóti Andrea  /ikrek/  csatlakoznak majd hozzá.

    Videóik itt találhatóak:

  • Illúzió, hogy a gyártócégek a karbantartás hiányán spórolhatnak

    Új magyar fejlesztés a karbantartási folyamatok követhetőségéért

  • Ilyen egy baba-mama barát startup

    Magyarországon egy több gyermekes családanya óriási hátrányban van, mint munkavállaló. Ha az érintett nő még vidéki is, akkor még kilátástalanabb a helyzete akkor is, ha kimagasló szakmai tapasztalattal rendelkezik. Ezt ismerte fel az M. I. Solution Kft., ahol a programozókon kívül minden munkavállaló egy-, vagy több gyermekes anyuka.

    Egy anya bármilyen élethelyzetben elsősorban anya függetlenül attól, hogy munkaidő van-e, vagy sem. Ha a gyermeke beteg, akkor mellette van a helye, ez pedig nehezen összeegyeztethető egy napi nyolcórás fix munkaidővel. A helyzet hatványozottan rosszabb, ha több bölcsődés, óvodás korú kisgyermeke van az édesanyának, hiszen az influenzaszezonban sokat betegeskedhetnek, azaz a szülő hetekre kieshet a munkából. Ezt kevés munkaadó tudja összeegyeztetni a céges kultúrájával és időbeosztásával, így a kisgyermekes anyukák sok esetben kilátástalan helyzetben vannak.

    A világ első webáruházra köthető mesterséges intelligencia szoftverét kifejlesztő M. I. Solution Kft. ugyanakkor kivételt képez ilyen tekintetben. Bár a programozóik között a férfiak többen vannak, a cég többi területén mindenki 1-2-3 gyermekes anyuka.

    Surányi Ferenc, a vállalat ügyvezetője szerint tény, hogy szervezeti átalakítást igényel baba-mama barát munkahely létrehozása, ugyanakkor az anyukák felelősségvállalási szintje sokkal magasabb, mint az átlag. Azaz, ha azt ígérik, hogy a munkával másnap reggel 8 órára végeznek, akkor az készen is lesz függetlenül attól, hogy a gyerek jól aludt-e vagy beteg-e, de ha a gyermekkel teendő van, akkor lehetőséget kell adni az anyukának, hogy nyugodt szívvel állhasson fel az íróasztaltól.

    „A cégünknél tudatosan alakítottuk ki úgy a munkaköröket, hogy nagyon könnyen helyettesíthetők a munkatársak. Ha valaki kap egy telefonhívást, hogy a gyermeke belázasodott, akkor perceken belül át tudja venni egy másik kolléga a helyét.” – fogalmazott az ügyvezető.

    Surányi Ferenc arról is beszélt, a több gyermekes anyukák között nagyon sokan be vannak zárva a négy fal közé, miközben nagyon szeretnének alkotni, az agyukat használni, de nagyon kevés lehetőségük van rá.

    Elmondta, ma a munkaerőhiány elképesztő méreteket ölt, és a munkatársak pontosan tudják, hogy percek alatt találnak másik állást. Viszont azok a több gyermekes anyukák, akik évekig be vannak zárva a négy fal közé és lehetőséget kapnak, hogy újra alkothassanak, nagyon megbecsülik a munkájukat.

    „Valaki egyszer azt mondta, hogy stabil házat csak stabil alapokra lehet építeni. Egy cég életében pedig ezt a munkatársak jelentik” – magyarázta, hozzátéve, hogy bár kétségtelenül vannak olyan munkakörök, ahol nem alkalmazható olyan munkatárs, aki nem tudja vállalni a fix időbeosztást, de számos szakma home office-ért kiált. Ilyen például az ügyfélszolgálati alkalmazott, a telefonos értékesítő és a programozás is.

    Szabó-Takács Lívia, a cég egyik munkatársa alá tudja támasztani, hogy több gyermekes családanyaként rendkívül nehéz elhelyezkedni.

    „Az otthon eltöltött idő mennyiségével egyenesen arányosan csökken az önbizalmad, és erre még rányomja a bélyegét az, hogy egy anyuka két kisgyermekkel nem feltétlenül potenciális munkavállaló, mert jó eséllyel két hetente beteg lesz valamelyik gyereke” – fogalmazott.

    Szerinte az változtathatna a cégek hozzáállásán, ha felismernék, hogy nem zárja ki egymást a produktivitás és a home office.

    „Meggyőződésem, hogy otthon, a gyerekek mellől rugalmas időbeosztásban legalább annyira eredményes tudok lenni, mint 8 és 16 óra között az irodában ülve. Ha erre rájönnének a cégek, mint ahogy tette azt az M. I. Solution Kft., az nagyon sokat segíthetne a hozzám hasonló helyzetben lévő anyukáknak” – értékelt Szabó-Takács Lívia.

  • Ilyen lehet 2021-ben az álomnyaralás

    A Kanári-szigetek lehet a helyzet egyik nyertese

  • Ilyen volt a FeHoVa 2018.

    Folyamatos bővülés és egyre élénkebb érdeklődés jellemezte az idén negyedszázados FeHoVa-t. Magyarország, és ma már az egész kelet-közép-európai régió legjelentősebb vadászati, fegyver- és horgászrendezvényén 10 ország 310 kiállítójára csaknem 55 ezren voltak kíváncsiak. A kiállításhoz kapcsolódó szakmai programok részvevői a vadászat, a vadgazdálkodás és a horgászat aktuális kérdései mellett megvitatták a közelgő budapesti Vadászati Világkiállítás előkészületeivel kapcsolatos teendőket.

  • Indokolt a járványügyi készenléti helyzet fenntartása

    A koronavírus elleni védekezés második szakaszában is indokolt a járványügyi készültség fenntartása - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

  • Indokolt és szükséges a választási törvény módosítása

    Indokolt és szükséges a választási törvény módosítása, és nem érinti az ellenzéki összefogás kérdését - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.