Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

 A kockás a trendi, de érdemes színekkel is kísérletezni

Újra dübörög az esküvői szezon, ennek pedig a ruhaüzletek is érzik a hatását. Sokan az utolsó pillanatban, kapkodva próbálnak dönteni, mit is húzzanak magukra a nagy napon. Mégsem kell kompromisszumot kötni: ami elegáns, az lehet egyúttal kényelmes is.

„Amióta bejelentették, hogy teljeskörűen engedélyezik az esküvőket, három-négyszer annyian érdeklődnek az öltönyök iránt. Már korábban is sejthető volt, hogy így lesz: az emberek igyekeznek a nyári hónapokba belesűríteni a lagzikat, hiszen egyelőre nem tudni, mit hoz az ősz” – meséli Szász Imre és Németh Ádám, az Elite Fashion Öltönyház két ügyvezetője. De vajon mennyiért vásárolnak öltönyt a magyar vőlegények?
„Elmondható, hogy a magyarok átlagosan 100-120 ezer forint közötti összeget költenek az esküvői öltönyre, de van az a réteg, akik 180-at is rászánnak. Ebben általában már a cipő, az ing, a nyakkendő is benne szokott lenni” – mondja Németh Ádám.

Protokoll helyett családi program

A háromrészes öltönyök már 2020 végétől reneszánszukat élik, a nyári melegben pedig különösen jó választást jelenthetnek, hiszen sokan nem akarják az esküvőn végig hordani a zakót – elég, ha a fotózáshoz veszik fel.
A népszerű színek és formák érezhetően változtak a vírushelyzet hatására. A vőlegény, a menyasszony és a násznép is engedett a konzervatív viseletekből, és egyre bátrabban kísérleteznek újdonságokkal. Az esküvői divat lazulásának oka a szakértők szerint, hogy a hosszú bezártság után más jelentőséget kaptak a menyegzők: kötelező protokoll program helyett bensőségesebb családi eseményként tekintünk rájuk.
Ennek tükrében nagyon keresettek a kockás öltönyök, amik külföldön már jó pár éve trendinek számítanak. Emellett a zöld, a bordó is jól megy, de az örök klasszikus még mindig a kék szín. 

„Megéri egy kicsit merészebbnek lenni, és kísérletezni! Vannak rózsaszín, bézs, korallszínű öltönyök is a piacon, amelyek sokkal jobban állhatnak, ha sikerül rávenni a férfiakat arra, hogy felpróbálják őket. Néha van, aki egy szürke öltönyt keres, aztán egy drappal távozik. Nálunk fontos szempont, hogy egy öltöny ne legyen túldíszített, így a későbbiekben is szívesen hordhatja az ember” – magyarázza Szász Imre.

Mit érdemes tudnunk, mielőtt öltönyt választanánk az esküvőnkre?

A szakemberek azt tanácsolják, hogy ne törődjünk bele, ha nem érezzük magunkat jól az esküvőre választott öltözetben – az öltönynek ugyanis nem szabad diszkomfortot okoznia.
„A jó öltöny nem kényelmetlen! Pláne, ha kifejezetten személyre alakítjuk, hiszen akkor lesz igazán a vevő sajátja” – teszi hozzá az Elite Fashion Öltönyház ügyvezetője
„Fontos, hogy az öltöny színe harmonizáljon a menyasszonyi ruhával a fotókon, a legjobb, ha annak a kiegészítő színe. Ügyeljünk arra is, hogy az öv és a cipő is passzoljon egymáshoz” – hívja fel rá a figyelmet Németh Ádám, míg Szász Imre arra figyelmeztet, hogy rendeljük meg időben a ruhadarabot.
„Érdemes legkésőbb az esküvő előtt egy hónappal kiválasztani, hogy időben meg is érkezzen. Igaz, nálunk ez nem jelent problémát, hiszen a három boltunkban összesen körülbelül ezer öltönyünk van készleten, így last minute is lehet vásárolni. Az öltönyeink általában másnapra már hordhatóak, mégis egy héttel az esküvő előtt szoktuk méretre alakítani őket, mert sokan az utolsó percig fogyókúráznak.”

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.