Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A koronavírus elleni védekezés második szakaszában is indokolt a járványügyi készültség fenntartása - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert rendőr alezredes hangsúlyozta: Magyarország sikeresen és eredményesen védekezett a koronavírus-járvány első szakaszában. Az Országgyűlés június 16-án szavazhat a veszélyhelyzet megszüntetéséről, az annak megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról, és az egészségügyi készenlétről szóló törvényjavaslatról.
Hozzátette: a koronavírus elleni védekezés második szakaszában is indokolt a járványügyi készültség fenntartása, ezért az operatív törzs továbbra is ellátja a feladatait, és a kórházak irányítási rendszere is változatlanul a járványveszélyhez igazodik.


Ismertette: várhatóan június 20-án ér véget a különleges jogrend, a veszélyhelyzet megszüntetésével nyithatnak a mozik, a színházak, a múzeumok és a fürdők. A kormány döntése értelmében ugyanakkor továbbra is hatályban marad az idősek vásárlási idősávját kijelölő korlátozás.
Beszámolt arról is, hogy csütörtökön és pénteken 56 kórházba szállítanak ki egyéni védőeszközöket, arcvédőket, orvosi szájmaszkokat és védőköpenyeket, amelyek készletezését a kórházparancsnokok hajtják végre.


Felhívta a figyelmet arra, hogy Ausztriában megszüntették a szomszédos országokba történő határellenőrzést, ugyanakkor Magyarországon továbbra is érvényben van az a kormányrendelet, amely szerint akkor nem kerül az Ausztriából Magyarországra személyforgalomban belépő magyar állampolgár hatósági házi karanténba, ha négy napnál nem régebbi negatív koronavírus-tesztet tud felmutatni.
A hatósági házi karanténban levők közül már 2115-en vállalták, hogy a hatóság elektronikusan ellenőrizze azt, hogy betartják-e a korlátozás szabályait. Jelenleg 860 aktív felhasználója van az alkalmazásnak. Szerdán 625 emberrel szemben rendeltek el hatósági házi karantént, így 10 985 az érvényben levő korlátozó intézkedések száma.
A járvánnyal összefüggő bűncselekmények száma 419-re emelkedett, ebből 120 rémhírterjesztés, 29 közveszéllyel fenyegetés, 128 csalás, 22 pedig járványügyi szabályszegés miatt indult. Eddig összesen 80 gyanúsítottat hallgattak ki.


A határforgalom szólva elmondta: teherforgalomban a belépőoldalon Tompánál, Röszkénél, Ártándnál és Csengersimánál 2-2 órás, Csanádpalotánál 1 órás, kilépőoldalon pedig Röszkénél 2 órás, Csanádpalotánál 1 órás várakozással kell számolni.
Személyforgalomban a belépőoldalon Csengersimánál és Röszkénél 2 órát, Nagylaknál 1 órát, a kilépőoldalon Röszkénél és Nagylaknál kell 1-1 órát várakozni.
Arra a kérdésre, hogy mit tanácsol azoknak, akik a nyaralásukat külföldön szeretnék eltölteni, azt mondta: folyamatosan egyeztetnek a szomszédos országok rendvédelmi szerveivel a jelenleg érvényben levő korlátozó intézkedések felfüggesztéséről, illetve megszüntetéséről. Emlékeztetett: ezeknek az egyeztetéseknek köszönhetően a Szerb Köztársaságból és a Szlovén Köztársaságból Magyarországra belépő magyarok esetében nem rendelnek el automatikusan hatósági házi karantént. Folyamatosan figyelik a járványügyi adatokat és a bevezetett intézkedések hatásait és ennek fényében fognak javaslatot tenni - mondta.

MTI 2020. június 4.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.