sajtótájékoztató
-
Hírességek teljesítették egy beteg kislány álmát
Ismert művészek váltották valóra a három éves, leukémiában szenvedő Vivi álmát: egy fa játszótornyot állítottak fel a család kertjében.
-
Hivatalos szakma lett a növényvédelmi drónpilóta
A technika fejlődése újabb szakmákat hívott életre Magyarországon. A drónok egyre többféleképpen hasznosíthatóak, már nemcsak a filmiparban, hanem az agrárszektorban is.
-
Hivatalosan is megnyitotta a nyarat a Budai Szabadtéri Színház
Csütörtökön délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be a Budai Szabadtéri Színház vezetősége, hogy idén nyáron egy hónappal később, júliusban indult el a nyári szezon, s egészen szeptember végéig tart majd.
-
Hogyan alakulhat a minimálbér a következő években?
Az elmúlt években nagyon jelentős bérdinamika jellemezte Magyarországot.
-
Hogyan illeszkedhetünk be elektromos rollerrel a városi közlekedésbe?
Hogyan illeszkedhetünk be elektromos rollerrel a városi közlekedésbe?
-
Hogyan lehetne megmenteni még több hitellel terhelt házat?
Cél az ingatlan megtartása és egy új élet kezdése adósságok nélkül
-
Honnan tudjam, hogy veszélyben van-e a gyerekem a telefonja miatt?
A digitális világ dzsungelében az idejekorán magukra hagyott gyerekek online Mauglikká válnak. Az internet farkastörvényei szerint nevelkednek, ahol például annyit érsz ahány likeod van és látszólag bármit megtehetsz a másikkal következmények nélkül. Szülőként jellemzően nem sokáig tudunk lépéselőnyben maradni a technológiai ismeretek területén, ezért különösen fontos, hogy lépést tartsunk, és segítsünk a fiataloknak mihamarabb tudatos, felelős felhasználóvá válni.
Hány éves korban adjunk telefont a gyereknek?
„Az óvodás korban napi rendszerességgel okos képernyővel magára hagyott gyerekeknél figyelemzavarok, viselkedészavarok, és akár autisztikus viselkedésminták is megjelenhetnek.
Azzal is érdemes számolni, hogy az interneten egy gyerek abban a pillanatban funkcionális felnőtté válik, hogy okostelefont kap. Teljesen a maga ura, és míg az oldalak csak elenyésző százaléka kérdez rá, hogy a felhasználó elmúlt-e már 18 éves, abban az esetben is tízből tíz gyerek rá tud kattintani, hogy igen. A kérdés tehát inkább az, hogy hány éves korban áll készen gyermekünk mindarra, ami vár rá a digitális dzsungelben.”
Tóth Dániel pszichológus szerint egy nomád kultúrában nem ritka, hogy 13 éves kortól már felnőttnek számít egy fiatal, de ő tud is magáról gondoskodni a vadonban. Felismeri a ragadozókat, megkülönbözteti a biztonságos táplálékot a mérgezőtől. A mi gyermekeinknek is erre lenne szüksége.
„Ha a gyermekünk rendelkezik a kellő felhasználói tudatossággal, például mértékletességgel, adatbiztonsági ismeretekkel, tudja, hogyan lehet elkerülni, vagy legalább időben felismerni egy interneten portyázó bűnözőt, adathalászt, egy szexuális ragadozót, cyber bullyt vagy a függőség csapdáit, akkor készen áll. Mivel ez egy új jelenség, és a felnőttek fejében is sok a kérdőjel, a szülőknek és tanároknak gyakran jól jön az infó és segítség. Ezen a ponton szoktak megkeresni” – mondta a szakértő.
Hogyan vezessük be őket a digitális világba?
A XXI. században képtelenség a gyermekeinket távol tartani a technológiától, és nem is baj, ha ismerkednek ezzel. A gond akkor kezdődik, amikor idejekorán egyedül maradnak vele.
„A legfontosabb szabály, hogy ne hagyjuk magukra őket. A digitális dolgokról is beszélgetni kell velük, mint minden másról. Ahogy közös sétáink során megtanítjuk nekik, hogy nézzenek szét mielőtt lelépnek a járdáról, ugyanúgy kell ebbe a világba is bevezetni őket. Ha így teszünk gyermekünk kiélvezheti a digitális séta jótékony hatásait, ráadásul ez a szülő-gyerek kapcsolatnak is jót tesz majd.”
„Ha nincsenek keretek akkor általában túl sok időt töltenek vele. Különféle kutatási eredmények máshol húzzák meg a „túl sok” határát, számít a konkrét életkor, a gyerek személyisége, és a választott időtöltés is, de abban a legtöbb kutatás egyetért, hogy napi 3-4 óra képernyőidő felett serdülőknél már negatív hatások jelentkeznek. Van aki erre azt mondja hogy ez rengeteg, de gondoljuk csak végig. Sokan már az iskolában elköltik ezt a digi időt, és persze iskola után sem offline üzemmódra váltanak. Ami nagy kár mert ha egyensúly van az offline és digi élet között, akkor annak számos jótékony, akár fejlesztő hatása is lehet.
– magyarázta Tóth Dániel.
Milyen veszélyek leselkednek rájuk ha magukra maradnak?
A telefon egy kapu, ami mögött ott az egész világ, mégis a legnagyobb veszélyt önmaguk és a kortársak jelentik a gyerekekre.Miközben online terekben magukra maradt fiatalok gyakran virtuális legyek urát játszanak, rendszeresen bántják egymást. Ebben nem érzik jól magukat, de mivel „mindenki ezt csinálja”, rettegnek, nehogy lemaradjanak. Valódi önkép és önbecsülés helyett a magamutogatást, és like vadászatot, őszinte kommunikáció helyett a beszólogatást tanulják. Közérzetüket és kitartásukat erősen aláássa az önmaguk másokhoz hasonlítgatása, a közösségi oldalakon mutogatott látszat élet és az instant sikerélmények, amit kütyüzés közben tapasztalnak. Ha ebben nőnek fel, nekik ez lesz a „normális”. Kellő önismeret, önbecsülés, kitartás és kommunikációs készségek nélkül pedig az élet számos területén gondjaik lesznek, mert a tanulás, munka és a magánélet hétköznapi kihívásai is hatalmasakká válnak. – figyelmeztet a pszichológus
A Pszichológus Pasi nem prédikál vizet
„Amíg kicsi a gyerek, nem szabad a szülő telefonjával magára hagyni, és ne kapjon saját telefont. Ha már elég nagynak és érettnek ítéltük ahhoz, hogy saját készüléket kapjon, onnantól szerencsésebb, ha felnőttként kezeljük a gyermekünket, mert a telefonja is így tesz. Innentől abban lehet segíteni, hogy ő maga tudatos, felelős felhasználó legyen” – tanácsolja a szakember.
Tóth Dániel szerint nem kell a szülőnek, tanárnak naprakésznek lennie minden videojátékot, appot, és influencert illetően, de célszerű meghallgatni a gyermekünket ha az ő aktuális kedvenceiről beszél. Hogy értsük is szavait, és átlássuk a jelenségeket, ehhez egy felelős szülőnek ma kicsit művelődnie kell. Ebben segít ő is:
„Hiszem, hogy a ma élő emberek, és főleg fiatalok életében meghatározó fontosságú lesz a technológia, és különösen az, hogy mennyire tanuljuk meg ennek tudatos használatát. Rengeteg kérdés merül fel, és nem mindenkinek van ideje beleásni magát a témába, ezért, hogy minél több emberhez eljussanak a legfontosabb információk pár éve Pszichológus Pasi alkotó névvel indítottam egy Youtube-csatornát, elkezdtem rendszeresen cikkeket írni a témában, előadásokat tartani mindenfelé óvodától egyetemig. A fiatalok általában értékelik, a modern megközelítést, hogy nem vagyok technológia ellenes, sőt felvállaltan a videojátékok nagy kedvelője. Nem csak a negatívumokról beszélek, és nem prédikálok vizet, csak elgondolkodtatom a hallgatóságot. A lényeg az egyensúly, és a tudatosság.” – mondta Tóth Dániel a Pszichológus Pasi.
A Pszichológus Pasi YouTube-csatorna: https://www.youtube.com/c/APszichol%C3%B3gusPasi
-
Hova tűntek a madarak, miért üres az etetők többsége?
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) számos kérdés érkezett az elmúlt két hétben azzal kapcsolatban, hogy miért nincsenek madarak az etetőkön? A jelenség hátterében a madárvonulás, illetve az Európa északi és középső régióiban tapasztalható enyhe, hómentes időjárás együttes hatása áll.
-
Hungarikumok minden külföldi kiállításon, ahol megjelent az AMC
„Ez évben az Agrármarketing Centrum (AMC) összességében 14 nemzetközi kiállításon vett részt közösségi standjával, ahol a magyar kiállítók a szervezet jelentős anyagi támogatása mellett mutathatták be termékeiket, amelyek közül egyetlen alkalommal sem hiányoztak a hungarikumok” – közölte Ondré Péter az AMC ügyvezető igazgatója.
-
HUNGEXPO kiállítások
Idén május 14–17. között rendezi a Hungexpo a MACH-TECH és Ipar Napjai kiállításokat a Budapesti Vásárközpontban. A két évente megrendezett esemény iránt óriási az érdeklődés, ezt jelzi a kiállítók folyamatosan növekvő száma és a bővülő vásárterület.
A MACH TECH – Ipar Napjai kiállítás-együttesmind kiállító- mind látogatószámát tekintve a legnagyobb ipari rendezvény és az ipar legjelentősebb üzleti eseménye Magyarországon, amelyen jelen van az ipari digitalizáció és az IPAR 4.0 térhódításában részt vevő valamennyi ágazat: a vezérlések tervezőitől, a robotgyártókon át az elektronikai és logisztika vállalatokig. A 2019-es kiállításon 20 ország több mint 550 vállalata vesz részt. A növekvő érdeklődést jelzi, hogy az A, G és F pavilonok mellett ezúttal a D pavilont is meg kellett nyitnia a szervezőknek, hogy a látogatók ténylegesen átfogó képet kapjanak az ipari ágazatok jelenlegi kínálatáról, lehetőségeiről, jövőbeni fejlesztéseiről.
A rendezvényen, mely komplex megoldásokat nyújt kis-, közép- és nagyvállalatok számára, 2019-ben is kiemelt téma lesz az IPAR 4.0, napjaink kulcsfontosságú technológiai irányzata. A kiállítók kiemelt figyelem mellett mutathatják be az IPAR 4.0 adta lehetőségeket, különös tekintettel az automatizálásban és az ipari elektronikában rejlő fejlődési irányokat, az egymással kommunikáló intelligens gépeket (M2M), az önbeállító gyártási folyamatokat és a rendkívül hatékony tömeggyártást.
A kiállítás szervezői ezúttal is nagy hangsúlyt helyeznek a szakmai programokra. Közülük is kiemelkedik az Innovációs és Technológiai Minisztérium, IPAR 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség konferenciája, amelynek középpontjában a mesterséges intelligencia áll.
A konferencia előadóinak listáját és a teljes programotitt találja.
Előzetesen nagy az érdeklődés az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. „Hatékonyságfejlesztés és ipar 4.0” elnevezésű workshopja iránt.
A kiállítás idején rendezi a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés Vasúti járműipari konferenciáját és workshopját. A Védőháló Budapest rendezvény keretében elsősorban a munkavédelemmel foglalkozó szakembereknek szól az „Új megoldások, új stratégiák a biztonságosabb munkahelyekért” című konferencia.
A szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések és workshopok részletes programjáról itt olvashat bővebben.
A MACH TECH – Ipar Napjai mindig is lehetőség volt az iparág szereplőinek a találkozásra és üzletkötésre. Ezúttal sincs ez másként. A rendező Hungexpo online naptárral segíti az üzleti partnerek egymásra találását. Idén a kiállítás partnere Kuba magyarországi nagykövetsége. A karibi országból több mint 15 cég képviselője érkezik Budapestre, hogy magyar üzletemberekkel találkozzon.
A hagyományoknak megfelelően ezúttal is a megnyitón adják át az év legkiemelkedőbb ipari innovációinak megítélt Nagydíjat. A Nagydíj versenyre azok a cégek nyújthattak be pályázatokat, amelyek valamilyen újdonsággal, innovációs tartalommal rendelkező terméket, szolgáltatást, eljárást, technológiát kínálnak ágazatukban. A beérkezett pályázatokat szakértőkből álló zsűri bírálta el. A nagydíjas fejlesztések többsége – köztük a KUKA COASTER hattengelyes ipari robot, mely különleges mozgáskombinációkra képes – a kiállításon is megtekinthető lesz.
A díjazott termékek listája itt érhető el.
Ezúttal is az Ipar Napjain rendezik meg a Techtogether-t, a műszaki felsőoktatásban tanuló diákcsapatok versenyét, amelyre idén több mint 15 csapat nevezett, köztük a Debreceni Egyetem, az ELTE Savaria Egyetemi Központ, a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Kara, a Miskolci Egyetem, az Óbudai Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Széchenyi István Egyetem, valamint a Szegedi Tudományegyetem összesen 60 hallgatója.
A kiállítás különlegessége lesz a Linde Anyagmozgatási Kft. által 11. alkalommal megrendezett Targonca Kupa. A versenyen az ország egész területéről érkező targoncakezelők mérhetik össze ügyességüket és tudásukat. A tét nagy, hiszen az első 3 helyezett képviseli hazánkat a nemzetközi Targonca Kupán – melyet Németországban rendeznek szeptemberben. Az elmúlt évek pozitív visszhangjának köszönhetően idén már több mint 220 nevezés érkezett.
A kiállításról többet megtudhat a http://iparnapjai.hu/hu/nyitolap oldalon.
-
Húsvét gluténérzékenyként: tippek sütéshez
Létezik tökéletes foszlós kalács mentesen is?
-
Ideje felkészülni az iskolakezdésre – digitális vagy offline család?

A füzetek mellé a laptop is felkerült a bevásárlólistára
Nyakunkon a szeptember, és hamarosan újra becsengetnek az iskolákban. Idén remélhetőleg már nem az otthoni íróasztal vagy ebédlőasztal előtt kuporognak a diákok, hanem végre az iskolapadot koptathatják. Egy azonban biztos, fel kell készülnie a szülőknek egy esetleges újabb digitális vagy hibrid oktatásra. A világ megváltozott, már nem lehet többé csak a könyvekre és a füzetekre támaszkodni, a diákoknak digitális eszközökre is szükségük van. Szakértők tapasztalatai alapján a pánik és a roham már a vírushelyzet legelejétől tapintható volt. Tavaly márciusban az érdeklődés már a többszöröse volt a megszokottnak. A vásárlók jelentős részét a home office céllal keresők tették ki, az iskolások körül nagy volt a bizonytalanság. Amíg egy munkaeszköz nélkülözhetetlen, addig a tanulás segédeszközei nem mindig fértek bele olyan egyszerűen egy-egy nehéz helyzetbe került család költségvetésébe.Népszerűek a felújított laptopok
A felújított laptopok nagy segítséget jelenthetnek a családoknak, ugyanis töredék áron tudnak magas minőségű, strapabíró laptopot vagy PC-t vásárolni. Egyre nagyobb népszerűségnek örvend a felújított laptopok piaca, nem hiába. Egy felújított prémium kategóriás laptop vásárlásával akár 75%-ot is spórolhatunk egy újhoz viszonyítva.
„A felújított laptopok nem az apróhirdetésekből ismert agyonhasznált eszközök, hanem prémium üzleti laptopok, pc-k, amelyek kimondottan időtállóak, munkára, 8-10 éves időszakra tervezett gépek. Napi 8-24 órás munkavégzéshez készültek. A Furbify felújított gépei többnyire nyugat-európai bankok és nagyvállalatok 1-3 évet használt, hibátlan állapotú márkás gépei, amelyeket lecserélnek vadonatújakra a lízingcégnél” - hangsúlyozta Tóth Péter, a Furbify laptop szakértője.Az iskola szeptembertől a hagyományos módon folytatódik, de az offline oktatásban sem lehet már elhanyagolni a laptopokat, a megkérdezett tanárok egybehangzó véleménye is az, hogy folyamatosan nőni fog a szerepük. A digitalizáció a civilizációnk része és a versenyképesség kulcsa. Még nincs igazán kiforrott kultúrája hazánkban a digitális oktatásnak, fejlődnie kell, de nagy potenciál rejlik benne. Számos minőségi, digitális tananyag érhető el online, amely kifejezetten elősegíti az új ismeretek elmélyülését. Vannak középiskolák, ahol a dolgozatok, házifeladatok egy részét továbbra is online kell beadni. Egyre népszerűbb már a középiskolások között is, hogy nem füzetbe, hanem laptopba jegyzetelnek a diákok. A főiskolákon, egyetemeken ez teljesen bevett dolog. Nagyon hasznos platformként tud szolgálni, mint több füzet egyben, minden egy helyen. A távoktatásban is valószínűsíthető, hogy a jövőben is kiemelt szerepe marad a digitális oktatásnak.
Azonban fontos hangsúlyozni a megfelelő edukációt, a nebulókat meg kell tanítani helyesen és felelősségteljesen kezelni a számítógépet, ebben nagy szerep hárul a szülőkre is. Vannak útvesztők, de ezeket ki kell küszöbölni. Érdemes minél korábban felkészíteni a gyermeket a gépek használatára és felsőtől, ha van rád mód, már saját laptopot biztosítani számára, hiszen ez a jövő. -
Idén a télapó is online jön
Ha már személyesen nem tud, Skype-on, élőben bejelentkezve jön a mikulás idén a gyerekekhez. A nagyszakállú mindenkivel személyre szabottan beszélget el néhány percet "lappföldi otthonából", sőt akár ajándékot is hoz – így néz majd ki a Budapesti Showszínház online télapózása.
-
Idén is lesznek intenzív komplex terápiás nyári táborok Fóton
A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is szervez táborokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának foglalkozásaira járó gyerekeknek, hogy az iskolai szünet idején is találkozhassanak kedvenc lovaikkal, és játékos fejlesztő foglalkozásokon vehessenek részt.
A táborok a MOL Alapítvány Gyermekgyógyító Program támogatásával valósulnak meg. A programra olyan gyerekek jelentkezhettek, akik év közben is jártak terápiás foglalkozásokra. Mivel a táborok létszáma betelt, a szervezők erre az évre már nem tudnak jelentkezőket fogadni.
A Magyar Lovasterápia Szövetség közel 20 éve folytat gyógyító-rehabilitáló céllal lovasterápiát. A táborokat korosztályos bontásban a résztvevők képességeinek és problémáinak megfelelő tematikával tervezzük. A programban részt vesznek különböző pszichés zavarral küzdő, valamint tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott, autizmussal élő, valamint halmozottan sérült gyermekek. Munkánk során a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna, a pszichológiai lovasterápia, valamint a hippoterápia módszertanát használjuk. A kiegészítő terápiás foglalkozásokhoz külsős terapeuták (szomatopedagógus, hidroterapeuta, fejlesztő pedagógus, gyógytornász, logopédus) segítségét vesszük igénybe. A lovasterápiát más élményterápiás eszközökkel kiegészítve használjuk. Minden tábort egy-egy vezérfonalra fűzünk fel.
Az első tábor június 17-21. közöttlesz látássérült gyerekek számára. A program mottója: „Cirkuszvarázs”
Az utolsó napra a gyerekek egy cirkuszi előadást mutatnak be, erre készülnek fel hétközben, egyénileg vagy csapatokban. A lovasfoglalkozások között szerepel lóidomítás, zsonglőrködés lóháton, lovasakrobatika, bohócszámok lóval stb. Ló nélkül gyakorolják a légtornát, kötéltáncot és egyéb egyensúlyozó játékokat, erőművészetet, bűvészkedést stb.
A második tábor július 1-5. között lesz, magatartásproblémás, szorongó, érzelmi és indulati zavarokkal küzdő gyermekeknek,mottója: „Bátorság tábor”
Célunk, hogy a táborban biztonságos és kontrollált környezetben állítsuk a gyermekeket olyan teljesíthető kihívások elé, melyek révén önbizalmuk, önértékelésük nő, átélhetik a kompetencia-érzést, és énképük pozitívabbá válik. A tábor során a gyerekeknek számos kalandot, próbát kell teljesíteni, akár lovakkal vagy azok nélkül. A részt vevő gyerekek minden sikeresen teljesített feladatért jutalmat kapnak, és természetesen értékeljük azt is, ki hogyan teljesített a hét folyamán. A gyerekeknek lehetőségük lesz az egyéni vetélkedésre, de közösen, csapatokban történő megmérettetésre is. Ebbe a táborba is meghívunk olyan külsős szakembereket, akik segítenek sok mozgásos feladat és vetélkedő lebonyolításában.
A harmadik táborba pszichés zavarokkal küzdő kamaszokat várunk, július 8-12. között. Mottója: „Ismerd meg a környezetedet”.
Környezetünk megismerése, a természet, az állatok és növények védelme kiemelt jelentőségű napjainkban. Fontosnak tartjuk a hozzánk járó sérült, problémás gyerekek környezettudatos nevelését. A Fóti Lovasterápiás Központ területén pár évvel ezelőtt kialakítottuk az „Élhető Jövő Parkot”. A projekt keretében korszerűsítettük az épületeinket komplex hőszigetelést kaptak, kicseréltük az ablakokat, korszerűsítettük fűtő-hűtő rendszereinket. Épületeinkre napelemek, napkollektorok kerültek fel, van egy szélturbinánk és egy patakra épített törpe vízierőművünk, melyek biztosítják a lovasterápiás központ áram- és melegvíz ellátását, valamint a fűtését és hűtését. Az Élhető Jövő Park betekintést ad a gyerekeknek a megújuló energiák használatába, de a tábor programját kibővítjük a Lovasterápiás Központ növényeinek, állatainak megismerésével, védelmével és gondozásával is.
A negyedik tábor tanulásban és értelmileg akadályozott gyermekeknek szól, július 15-19. között Mottója: „Lóháton az iskolába”.
A tábor legfőbb célja, hogy komplex módon segítse, támogassa a lovasterápiára járó gyermekeket az iskolára való felkészülésben. Ezért célirányosan a tanuláshoz, iskolai élethez szükséges képességeket szeretnénk kiemelten fejleszteni a lovaglás és a lóval való tevékenységeken keresztül, de a program megvalósításához segítségül hívunk fejlesztőpedagógus, logopédus, pszichológus, gyógytornász és szomatopedagógus szakembereket is.
Az utolsó táborbaóvodás és kisiskolás korú, tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmussal élő, érzékszervi fogyatékos és mozgássérült gyermekeket várunk, július 22-26. között.Mottója: „Mese, mese mátka” – Mátyás király meséi
A mese kiemelkedő jelentőségű a gyerekek képzeletvilágának működésében, ismereteket, bölcsességeket és tanulságokat közvetít. Sokszor serkenti a gyerekeket arra, hogy belehelyezkedjenek egy történetbe és maguk is a főszereplőivé váljanak.
A tábor programjához a népmesék közül Mátyás király meséit választottuk, azért is, mert ezekben a mesékben Mátyás mindig igazságos, humoros és találékony, és mert számos mesében megjelenik szereplőként a ló figurája is. A hét folyamán minden nap egy-egy mesét dolgozunk fel különböző módokon: lovas helyzetekben, rajzos-grafikus, dramatizált formában, de lesz önálló mesealkotás is.
Reméljük, hogy idén is olyan felejthetetlen élményekkel távoznak a gyerekek a táborokból, mint a korábbi években.
-
Idén is megünnepeltük az Idősek Világnapját
A Fiatal Családosok Klubja idén is, bár rendhagyó módon, de megemlékezett az idősek világnapjáról és felhívta a figyelmet arra, hogy milyen fontosak is idős szeretteink az életünkben.
-
Idén is színvonalas programokkal készülnek a szervezők a Bábolnai Gazdanapokra!
Idén szeptember 5. és 8. között, az OMÉK társrendezvényeként tartják meg a 32. Bábolnai Gazdanapokat, amelyre minden eddiginél sokszínűbb szakmai programokkal készülnek a szervezők - hangzott el az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján, kedden Budapesten.
Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára kiemelte: a 32. Bábolnai Gazdanapok azt a tudásintenzív, jövőbemutató, fenntartható mezőgazdaságot szolgálja, amelyet mindannyian célul tűztünk ki magunk elé, és segít a fiatalok felé való nyitásban is.
Az államtitkár elmondta: a Bábolnai Gazdanapok, amely több, mint három évtizedes múltra tekint vissza, mindig is az agrárium kiemelkedő ünnepe és eseménye, amely a magyar gazdálkodók számára egyszerre hagyomány és érték. Szeptember 5. és 8. között a 21. század technológiáját mutatja meg valamennyi magyar gazdálkodó számára. Az idei OMÉK az üzleti szerep erősítéséről, az innovációról, és a fiatalok megszólításáról szól. A Bábolnai Gazdanapok az OMÉK társrendezvénye, ami újdonság, és ezt a státuszt az állattenyésztés tekintetében Hódmezővásárhely, a mezőgazdasági gépbemutatók tekintetében pedig Bábolna vívta ki.
“Közelebb a szakmához, nagyobb teret nyújtva annak, hogy az elmélet és a gyakorlat találkozzon” - hangsúlyozta. Mint mondta, Bábolna a mezőgazdasági gépek kiállításában óriási hagyományokkal rendelkezik. A gépeket működés közben úttörő jelleggel Magyarországon először itt állították ki, ami azóta is hatalmas érték a mezőgazdasági termelők számára.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke kiemelte:
Bábolnán egy komoly tradícióval és szakmai presztízzsel rendelkező eseményt rendeznek, és a kamara sem hiányozhat egy olyan eseményről sem, ahol a gazdálkodók vannak a fókuszban. Mint kifejtette, a NAK saját standdal jelenik meg Bábolnán. Úgy vélte a Bábolnai Gazdanapok átfogó képet ad az agrárgazdaság aktualitásairól legyen szó akár a gépkínálatról, akár a növényvédő szerekről, a vetőmagról, műtrágyáról. A kiállítás súlypontja tradicionálisan a mezőgazdasági gépekhez kapcsolódik, és már a mezőfalvi kiállítás is megmutatta, hogy van érdeklődés arra, hogy a gazdáknak működés közben mutassák be a gépeket.
Kifejtette, hogy a mezőgazdaság az egyik leggyorsabban fejlődő ágazat, ami miatt folyamatos technológiai fejlesztésre van szükség, hogy tudjuk tartani a lépést a versenytársakkal. A kamara ezért üdvözli azt, hogy az okos megoldások külön szerepet kapnak a kiállításon. “A kamaránál törekszünk arra, hogy a gazdálkodók minél több ilyen innovatív megoldással találkozzanak, hiszen ez jelenti a hosszú távú versenyképességet”.
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója elmondta: az AM és az AMC azt a döntést hozta, hogy a fővárosi OMÉK fókuszába az élelmiszeripar, a nemzetközi kapcsolatok, és a fiatalok kerülnek; ehhez fontosak az állattenyésztési és agrárgépészeti szakmai programok. Májusban a hódmezővásárhelyi gazdanapokat, szeptemberben pedig a Bábolnai Gazdanapokat tartották, tartják meg az OMÉK társrendezvényeként. Kiemelte, hogy Magyarországon 150-200 mezőgazdasági gépgyártással foglalkozó üzem működik, amelyek 8000, főként vidéken élő család megélhetéséhez járulnak hozzá.
Ezek az eszközök az exportpiacokon versenyképesek, 80 százalékukat exportáljuk. Magyarországon a több, mint 150 éves múltra visszatekintő gépgyártásunk sikeres fejlődésének eredményeként, mára a 100 millió eurós éves átlagot is meghaladja az ágazat export-import egyenlege. Köszönhető ez többek között annak is, hogy az AM az ágazat fejlesztésére kiemelt figyelmet fordít. Elmondható, hogy tavaly 175 milliárd forint értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket a hazai gazdálkodók és mezőgazdasági vállalkozók, alkatrészekre pedig 49 milliárd forintot fordítottak.
Az AMC által szervezett 79. OMÉK a magyar mezőgazdasági gépgyártás sikereinek, érdemeinek széles körű bemutatására összpontosít, míg a szakmai, értékesítési oldal szempontjából a Bábolnai Gazdanapokon lesz erős a kiállítók által felvonultatott mezőgazdasági gépkínálat - tette hozzá az ügyvezető igazgató.
Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója a programokkal kapcsolatban elmondta:
az elmúlt 32 év olyan alapot ad, amihez fel kell zárkózni, és ma is igyekeznek megőrizni a szakmai színvonalat, és tartalmas programokat kínálni a szakmának, a közönségnek. Idén az OMÉK társrendezvénye lesz Bábolna, ami nagy megtiszteltetés számukra. A ménesbirtok a NAK mellett szorosan együttműködik a Gabonatermesztők Országos Szövetségével, a Mezőgépgyártók Országos Szövetségével, valamint a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségével. Ismertette, hogy a gazdanapok idei mottója:
“Nemcsak ott voltam, részt is vettem”
Ennek érdekében a különböző szervezett programokon egy Bábolnai Gazdanapok útlevelet kap a látogató, amelybe pecséteket kell szerezni, amelyek majd kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosítanak a kiállító cégeknél.
A fiatalok mezőgazdasági érdeklődését támogatva 11 olyan szakiskolát is meghívtak, ahol kiemelt gépészeti oktatás folyik. Szeptember 6-án, a szakiskolai napon az előzetes visszajelzések alapján 600-700 diákra számítanak. Számukra ingyenes a belépés, vezetett programot, és traktor tesztvezetést biztosítanak a fiataloknak
A rendezvényről bővebben: www.babolnaigazdanapok.hu
-
Idén is vidám hangulatban teltek a komplex intenzív terápiás nyári táborok Fóton
A kedvező járványhelyzetben a Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is komplex terápiás táborokat szervezett a MOL Gyermekgyógyító Program és az E.ON Hungária Csoport támogatásával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának terápiás foglalkozásaira járó gyerekeknek.
A MOL Gyermekgyógyító Program és az E.ON Hungária Csoport által támogatott táborokban 4 hét alatt összesen 52, különböző típusú sérüléssel élő gyermek vett részt. A 4 és 20 év közötti gyerekek között volt tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmussal élő, hiperaktív, szorongó, hallássérült, látássérült, mozgássérült, halmozottan sérült, valamint pszichés problémákkal küzdő gyermek is.
A táborokat korosztályos bontásban, a résztvevők képességeinek és problémáinak megfelelő tematikával szerveztük.„Szabad - Nem szabad? – Hogyan viselkedjünk a lovak körül?” címmel megrendendezett lovasterápiás élménytábor programjában a lovaglás mellet a lóvezetés, a lóápolás, a lófürdetés és az egyéb lovardai tevékenységek szabályaival is megismerkedtek a résztvevők. De alkalmuk volt zeneterápiás, kognitív és mozgásfejlesztő foglalkozásokon is részt venni a sok színes szabadidős játék mellett.
„Micimackó és barátai a Százholdas Pagonyban” című tábor tematikája A. Milne Micimackója köré szerveződött, aki barátaival számtalan kalandot élt át. A Százholdas Pagony elevenedett meg a lovarda szenzoros erdejében. A tábor minden napján egy-egy szereplő bőrébe bújtak a gyerekek, és megismerkedtek a karakterek jellemzőivel.
„Legjobb barátaink a lovak és a kutyák”- a komplex állatasszisztált terápiás táborban a lovasterápiás kereteket kutyusok részvételével bővítettük. A program megvalósításához külsős szakembereket hívtunk meg: kutyás terapeutákat, kutyakiképző szakembereket, kutató-mentőkutyás csapatot, valamint terápiás, segítő és munkakutyákat, illetve a velük foglalkozó szakembereket.„Kalandra fel!” címmel megrendezésre került tábor tematikája a mozgás köré szerveződött, a mozgásos játékok nem csak a lovak körül, a lovak hátán, de az egyéb terápiás és szabadidős programokban is fontos szerepet kaptak. Ezek a játékok, gyakorlatok egytől egyig a motoros és orientációs képességeket, a nagy és finommozgások koordinációját, az egyensúly fejlődését, a térérzékelés, a testséma, a testtudat kialakulását, fejlődését segítették elő, játékos, szórakoztató formában.
A táborok nagyon jó hangulatban teltek, a gyerekek élvezték a színes programokat, melyek egyszerre nyújtottak szórakozást és sokféle terápiás segítséget.
Reméljük, hogy idén is olyan felejthetetlen élményekkel távoztak a gyerekek a táborokból, mint a korábbi években.
-
Idén is vidám hangulatban teltek a komplex intenzív terápiás nyári táborok Fóton
A Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is komplex terápiás táborokat szervezett a MOL Alapítvány Gyermekgyógyító Programjának támogatásával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának terápiás foglalkozásaira járó gyerekeknek.
-
Idén kaphat először elismerést az Év Masszőre
Magyarországon több ezer masszőr dolgozik a szakma különböző területein. Mégis ritkán gondolunk bele, mennyit adnak a világnak.
-
Idén nyáron is gyengélkedett a sörszakma a koronavírus miatt
Noha az időjárás kedvezően befolyásolta a sörfogyasztás alakulását az iparág főszezonjának számító nyári hónapokban, a kiemelt fesztiválok és nagyobb rendezvények idei elmaradása miatt a söripar forgalma idén sem tudja majd megközelíteni a covid előtti időszakban tapasztalt szintet.
2020-ban a hazai sörgyártás volumene – döntő részben a koronavírus járványnak köszönhetően – alig haladta meg a 100 milliárd forintot, ami közel 13 százalékos visszaesést jelentett a 2019-es 114,9 milliárd forintos szinthez képest. Az idei évben ugyan sikerülhet e lemaradás egy részét ledolgozni, a visszatérés a járvány előtti szint idén már biztos nem teljesül majd.
„Bár 2021-ben a hazai sörtermelés az igények növekedésével folyamatosan nőtt, annak mértéke az első félévben továbbra is 4 százalékkal elmaradt a 2019 hasonló időszakában tapasztalt mennyiségtől” – tájékoztatott dr. Kántor Sándor, a magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója. A szakember tájékoztatása szerint különösen a hordós sör forgalmazási szintje maradt alacsony: ez a szint még a teljes újranyitást követően, júliusban is közel 24 százalékkal maradt el a tavaly júliusban mért értéktől. A csapolt sör nyári szezonban elmaradó értékesítését pedig az év későbbi részében már lehetetlen kompenzálni. Az idei év kedvező trendje ugyanakkor, hogy tovább erősödött a prémiumszegmens és az alkoholmentes sörök forgalma, Ez utóbbi területen a termékválaszték gyors bővülésének eredményeképpen további gyors forgalomnövekedés várható a következő időszakban.
Helyzetbe kerülhetnek a kézműves sörfőzdék
A hazai sörgyártás ma alapvetően nagyipari sörfőzdékben zajlik: a KSH adatai szerint tavaly a kibocsátás 97 százaléka legalább 50 főt foglalkoztató sörgyárakból származott. A mintegy 80-90 kisüzemi, kézműves termékeket gyártó hazai sörfőzde pozícióit azonban jelentősen javíthatja a kereskedelmi törvény idén augusztustól hatályos módosítása, amely a hazai vendéglátóiparban visszaszorítja a kizárólagos italbeszerzési szerződéseket. A változások nyomán a vendéglátóhelyeknek egyes italkategóriákban legalább két különböző gyártó termékeit kell kínálniuk, italkészleteiknek pedig legfeljebb 80 százaléka származhat ugyanazon gyártótól az egyes italkategóriákban. Ettől csupán a csapolt sör esetében térhetnek el, ha az adott helyen biztosítják legalább egy kisüzemi sör folyamatos, csapon történő értékesítését.
Az igények fokozatosan tolódnak a prémium sörök felé
A hazai sörkínálatot jelentős részben a magyarországi termelés biztosítja: bár az az import aránya 2019-ben meghaladta a 25 százalékot, az elmúlt tíz év átlagában 20 százalék alatt alakult. Az elmúlt évtizedben fokozatosan erősödött az a fogyasztói réteg, amely prémium és szuper prémium söröket kereste, ennek hatására tavaly már e két kategória termékei tették ki a teljes sörértékesítés 25 százalékát a Magyar Sörgyártók Szövetségének adatai szerint. A minőségi sörök felé történő elmozdulást az is elősegítette, hogy a KSH adatai szerint jelentősen szűkült az árkülönbség a világos és a minőségi sörök között. 2020-ban egy palack minőségi sör fogyasztói átlagára 255 forint volt, ami 15 százalékkal magasabb a világos sörök 222 forintos átlagáránál. 2010-ben e két árkategória között még 27 százaléknyi volt különbség.
Magyarországon 2019-ben 72,7 liter volt az egy főre eső sörfogyasztás, ezzel továbbra is a sör a legnépszerűbb alkoholtartalmú ital: ugyanebben az évben borból 21 liter, égetett szeszből pedig 6,3 liter fogyott egy főre vetítve.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

