Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Hogyan illeszkedhetünk be elektromos rollerrel a városi közlekedésbe?

A rollerekre vonatkozó KRESZ-szabályok még mindig nem tiszták, ám lassan kialakul a helyük a magyar városok közlekedési rendszerében. Mire érdemes addig is odafigyelnünk, hogy megelőzzük a baleseteket és elkerüljük a bírságot?

Ma már Budapesten is mindennapos látványt jelentenek a rollerezők, ahogyan az út mentén parkoló zöld járgányokat is megszokhattunk. Minek köszönhető, hogy a magyarok is ennyire megszerették ezt a közlekedési módot?

„Amikor az ember rááll a rollerre, azonnal megszületik egy életérzés. Felfedezünk egy olyan lehetőséget, ami korábban ismeretlen volt. Hamar rá lehet szokni a rollerezésre: akik kipróbálják, gyakran nyaralni is magukkal viszik, aztán az egész családnak vesznek, és 5-15 km-es viszonylatokban városi ingázásra használják, esetleg az alkalmazottak mozgatását is így oldják meg a cégükön belül a nagyobb telephellyel rendelkező vállalkozók, mára már rengeteg használati minta van” – mondja Róth Csaba, az E-TWOW elektromos rollerek hivatalos hazai forgalmazója.
Az e-rollerek által képviselt mikromobilitás fejlődésére hatással volt a covid is, hiszen a vírusveszély idején az emberek nem akartak összezsúfolódni a tömegközlekedési eszközökön. A piac már csak azért is szépen növekszik, mert egyre többen szeretnének változtatni, egészségesebben, környezetbarátabb módon, például tisztább levegőjű városban élni.

De milyen szabályok vonatkoznak az e-rollerekre?

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól megtudhattuk: ahogy a legtöbb uniós országban, az e-rollerekre vonatkozó szabályzat nálunk is kidolgozás alatt van.
„A kölcsönzős rollerek tömeges elterjedése óta romlott az eszközök megítélése, mivel hirtelen sokan kezdték el használni őket, akik korábban soha nem rollereztek. Ez például ronthatja a közlekedési morált, főleg, hogy a kölcsönzős felhasználók nem mindig ugyanazon az útvonalon közlekednek, így nagyobb eséllyel találják magukat ismeretlen, veszélyes helyzetekben. Pedig ez a rollerezőkön múlik, nem magán az eszközön” – mondja Sugár István közlekedésmérnök, elektromos roller szakértő.
Olyan utat jár most be az e-roller, mint annak idején a kerékpár, aminek 20-30 évvel ezelőtt szintén be kellett ágyazódnia a városi közlekedés szövetébe. A roller hirtelen robbant be, ezért fontos mielőbb megtanulnunk, hogyan használjuk helyesen, és ebben a kölcsönzőknek, illetve a forgalmazóknak is felelősségük van.

„Fontos, hogy mi, e-rolleresek új elemek vagyunk a közlekedésben, így az autósok például a zebrán is meg fognak lepődni rajtunk. A zebrán éppen ezért egy gyalogos tempójában haladjunk át, tehát például lábbal rollerezzünk, vagy toljuk az eszközt. Ugyanígy kell viselkednünk a járdán is. Egy kis méretű elektromos rollerrel az ember nem lóg ki a tömegből, és nem foglal több helyet, mint egy gyalogos” – teszi hozzá Sugár István, aki szerint mindez a rollerező jól felfogott érdeke is, hiszen fix szabályozás hiányában a rendőr bármikor megbüntetheti.

„Ha egy könnyű elektromos rollerrel a kerékpársávot a biciklihez hasonlóan használom, a járdán sétatempóban haladok, sisakot veszek hozzá, nem száguldozom cikázva, és nem veszélyeztetem a többi közlekedőt, akkor a rendőr nagy valószínűséggel nem fog megbüntetni (2021. 07. 27-én nincs még érvényes szabályozás)” – mondja Róth Csaba, aki a gyerekek részére mindenképp kötelezővé tenné a sisakot, 12 év alatt pedig nem is engedélyezné az elektromos rollerek használatát. A Futurer nemsokára éppen ezért Rollersulit indít, ahol bárki megtanulhatja a biztonságos rolleres közlekedés alapjait.

„A tesztpontunkon természetesen ingyenesen kipróbálhatóak a rollerek. Missziónknak tekintjük, hogy megfelelő módon beilleszkedjenek a városi közlekedésbe” – mondja Róth, aki szerint az E-TWOW rollerek óriási előnye, hogy extrém módon terhelhetőek: hosszú távon elbírnak egy 100 kilós felnőttet is, alig kell őket szervizelni, általában akár 4 000-5 000 kilométert is megtesznek bármilyen műszaki probléma nélkül. Így gyakorlatilag a 3 év jótállás nem kihívás egy E-TWOW esetében.
„Az igazi, könnyű, városi felnőttroller szerintünk mindenképp teljesen összecsukható, és 15 kiló alatti. Csak felkapod, magaddal viszed a kocsiba, a lakásba, a tömegközlekedésre, a munkahelyedre. A több ezer wattos, robogó súlyú rollerektől jogosan félnek az emberek, egy ilyen könnyű darabról viszont elég leugrani, és könnyen megelőzhetjük az esetleges balesetet”
És hogy mi a tanulság? Közlekedj okosan!

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.