Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Ondré Péter. Fotó: AMC
Ondré Péter. Fotó: AMC

„Ez évben az Agrármarketing Centrum (AMC) összességében 14 nemzetközi kiállításon vett részt közösségi standjával, ahol a magyar kiállítók a szervezet jelentős anyagi támogatása mellett mutathatták be termékeiket, amelyek közül egyetlen alkalommal sem hiányoztak a hungarikumok” – közölte Ondré Péter az AMC ügyvezető igazgatója a Szent István Egyetem (SZIE) által harmadik alkalommal megrendezett, ma kezdődő FoodConf Élelmiszertudományi, -technológiai és Innovációs Konferencián. A két napos nemzetközi szimpózium az ipar 4.0 víziójának témaköreit, a valós és a digitális világ közötti kölcsönhatás eredményeként a modern gyárakban a dolgok (tárgyak, berendezések) internetének megteremtődését, az automatizálás, a smart termelés, a smart logisztikai lánc big data feldolgozását, az élelmiszergyártás, -logisztika, -kereskedelem, -biztonság, és a táplálkozás témaköreit járja körül. 

A Hungarikumok témakörében szervezett szekcióülésen Ondré Péter elmondta: 2018-ban 44 olyan kiállító vett részt az AMC külföldi kiállításain, amely hungarikum terméket is bemutatott. Ennek eredményeként az agrár- és élelmiszergazdasági szakterületen megtalálható 24 hungarikumból a csupán fotókon, képeken, kivetített filmeken megjelenő magyar szürkemarha, magyar pásztor és vadászkutyafajták, valamint az alföldi kamilla és a makói hagyma kivételével valamennyi hungarikum termékként is megjelenhetett a különféle határainkon túl szervezett kiállítások valamelyikén.

Az AMC-vel kiutazó magyar kiállítók közel 30 százaléka kínált hungarikumot is termékpalettáján, a leggyakrabban kivitt hungarikum a méz, a tokaji aszú és a pálinka volt - tette hozzá az ügyvezető igazgató. Hozzátette: ez évben a Tokióban szervezett Foodex kiállítás volt az a rendezvény, ahol az AMC által szervezett közösségi standon a legtöbb, összességében 8 féle hungarikum volt jelen.

A szekcióülésen a Húsipari Hungarikumok Iparban betöltött szerepéről a 4.0 tükrében a Pick Szegedtől Bajkai Tibor, a Prémium magyar élelmiszerekről Gyaraky Zoltán élelmiszertudományi szakértő, a hungaricum analitikai hátteréről Szigeti Tamás (Wessling), míg a Pálinka Hungarikum történetéről és problémaköréről Nagygyörgy László (Wessling) tartott részletes előadást.

Az AMC minden alkalommal, így a 2019-es nemzetközi kiállításokra vonatkozó programtervének kialakításánál is figyelembe vette, hogy a kereskedelmileg legfontosabb nemzetközi élelmiszer kiállításokra, illetve azokba az országokba jelentkezzen be, ahol a jelenlét nemzetgazdasági szempontok alapján indokolt és ahová a magyar élelmiszeripari vállalkozások termékeikkel be tudnak törni. 

2019-ben mintegy 12-15 különböző élelmiszeripari és mezőgazdasági vertikumokat érintő külföldi kiállításon vesz részt az AMC közösségi standja, így a www.amc.hu honlapon kutakodva valamennyi magyar feldolgozó, gyártó kiállító megtalálhatja az AMC kínálatában azt a kiállítást, amelyen a megfelelő export piacot célozva a szervezet támogatásával akvirálás alapján kiutazhat. Az aktuális nemzetközi kiállításokra vonatkozó felhívások a honlapon megtalálhatóak.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.