Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Meglepetés készül a lakóknak: Azokat a termékeket kapják, amikre egész évben vágyakoznak.

Vannak olyan gyerekek, akik még sosem láttak karácsonyfát és semmilyen étel nincs a kamrájukban, nem hogy bejgli. A gyermekotthonok lakói közül sokan hazatérnek karácsonykor a szüleikhez, ám a többnyire rossz körülmények között élő családok számára nagyon nehéz ünnepi hangulatot teremteni. Az ő életükbe csempésznek boldogságot a Kuckó önkéntesei, akik idén már hatodik éve juttatnak el adománycsomagokat a rászorulókhoz.

A koronavírus miatt idén a legtöbb jótékonysági programot nem tudták megtartani, de a karácsonyi meglepetés nem maradhat el. Az alulról szerveződő Kuckó mára hatból öt budapesti gyerekotthoni központnak szervez élményprogramokat és adománygyűjtéseket egész évben. Idén karácsonykor immár hatodik alkalommal vágnak bele legnagyobb projektjükbe: a Kuckó Adventi Gyűjtés & Csomagolás elnevezésű eseménybe.
„A bejövő adományok nagyrésze a karácsonyt otthon töltő gyerekeknek megy. Mivel ők tartalékok nélkül élnek, a pandémia következtében még nehezebb helyzetbe kerültek. A Kuckó csomag nélkül nagyon szegény lenne a karácsonyuk” – mondta Strényi Veronika önkéntes, a Kuckó alapítója.


„A legnagyobb sláger a téliszalámi”

Sokan el sem tudják képzelni, hogy milyen nehéz körülmények között élnek családok. Nem ritka a gyermekotthonok lakói között olyan, aki a szüleinél sosem látott karácsonyfát, kóstolt bejglit, vagy kapott ajándékot. A Kuckó tavaly 40 önkéntessel állította össze a csomagokat, amelyek összesen 3 tonnányi élelmiszert, kreatív eszközöket és nevelői ajándékokat tartalmaztak.
2020-ban a céljuk 210 csomag készítése öt gyerekotthoni központnak, a gyerekotthonok előszobájának tartott Tapolcsányi kiskorúak kollégiumának, és a Pető Intézet általános iskolájába járó halmozottan súlyos és emellett hátrányos helyzetű családjainak.

„A legnagyobb sláger minden évben a téliszalámi. Ezen kívül tészta, méz, karácsonyi szalvéta, kakaópor, müzli, májkrém és szaloncukor is kerül a csomagba. Minimum középkategóriás termékek, amiket a gyerekek egész évben látnak a tévében és amikért vágyakoznak” – mesélte Strényi Veronika, aki főállásban a Gerbeaud Gasztronómia marketing vezetője és egy kétéves kislány anyukája. Mint mondja, egész évben gyűjti az erőt, mert októbertől decemberig szinte alvás nélkül dolgoznak a rászoruló gyerekek karácsonyáért.

Az ünnepeket az otthonban töltő gyerekekről sem feledkeznek meg. Őket főleg kreatív eszközökkel lepik meg, hiszen az ünnepi időszakot családi és egyéb programok nélkül, az intézmény falai között töltik. Az önkéntesek a nevelőkre, gyerekfelügyelőkre is gondolnak, hiszen ők kulcsszerepet játszanak a gyerekek sorsának alakulásban, a COVID idején kifejezetten embert próbáló hónapokon vannak túl: őket kávéval, teával és csokival lepik meg.

Fodrászkodás, takarítás, fotózás

A Kuckó Önkéntes Program nem csak karácsonykor, hanem egész évben a gyermekotthonok lakói mellett van. Bár idén a vírus miatt a legtöbb akciójukat nem tudták megtartani, az önkéntes fodrászkodást sikerült, s profi fodrászok szépítették meg a gyerekek haját. Békeidőben éttermi élményekkel, tökfaragással, takarítással, családi fotózással és egyéb programokkal teszik színesebbé a gyerekek hétköznapjait – s amint lehetséges, ezeket is folytatják majd.
Az önkéntesek között akad étterem tulajdonos, marketinges, kommunikációs szakember, főállású anyuka, valamint rengeteg háttérből támogató ismerős és ismeretlen, egy-egy alkalomra ellátogató önkéntes.

Ha valaki segíteni szeretne, arra kérik, keresse meg őket a Facebookon. A pénzadományok mellett önkénteseket is keresnek, s nagyon örülnek, ha visszük a program és a gyűjtés hírét.

A Kuckó Önkéntes Programról:


A Kuckó története 2013-ban kezdődött, amikor az alapítótagok önkéntes tánctanításba kezdtek egy gyermekotthonban. Az alulról szerveződő Kuckó mára 6-ból 5 budapesti gyerekotthoni központnak szervez élményprogramokat és adománygyűjtéseket egész évben. Idén karácsonykor immár hatodik alkalommal vágnak bele legnagyobb projektjükbe: a Kuckó Adventi Gyűjtés & Csomagolás elnevezésű eseménybe.

Az adománygyűjtés december 6-áig tart, a gyűjtésről és a csomagolásról minden információ részletesen megtalálható a Kuckó Önkéntes Program Facebook-oldalán: www.facebook.com/kuckoprogram

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.