Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Legnagyobb hibájáról is beszélt a sikeredző

Sok év folytonos utazása után végre otthon pihenhetett egy évet - Kemény Dénes a koronavírus okozta nehéz helyzetben is meglátta a jót. A szövetségi kapitányként háromszoros olimpiai bajnok pólós edzőlegenda saját hibáiról, aranyérmekről és gyermekkori álmairól is mesélt a „Három az Ezerből” című új online üzleti műsorban.


Kemény Dénest senkinek sem kell bemutatni ebben az országban. A volt válogatott vízilabdázó, edző és állatorvos akkor szerzett komoly hírnevet magának, amikor a magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként 2000 és 2008 között három olimpiai aranyérmet nyert meg. Összesen 15 éven keresztül - 1997 és 2012 között – volt a magyar válogatott szövetségi kapitánya, ez alatt minden megnyertek, amit csak el lehetett érni a vízilabdában.
Edzői pályafutása után a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként dolgozott tovább, 2018-ig, valamint tanít a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán. Az Animatiqua business műsorában, Kondacs Andrással beszélgetett múltról és jelenről, sikerekről és persze a kudarcokról is.

Indián hős és az inspiráló személyek
Kemény Dénes elárulta, hogy 7 évesen még eszébe sem jutott, hogy olimpiai bajnok akar lenni. „Inkább Winnetou, az indián hős lettem volna, ha választhatok. Az olimpiára akkor még nem gondoltam, bár a vízhez már volt közöm, úsztam és vízilabdáztam is, de a végcél még nem fogalmazódott meg bennem.”
A vezetőedző szerint a legrosszabb helyzet egy ember életében, ha szembesül a saját hibáival. Neki a türelmetlensége az, éppen ezért sokat gyakorolta, hogy bár a lelkében türelmetlen, a hangján ez ne érződjön. Kemény nem csak a tulajdonságaiban, hanem az értékítéletében is ennyire tudatos, ha a példaképekről van szó. "Sosem volt igazi példaképem, de ennek megvan az oka: mindenkit elismertem, és mindenkitől láttam olyat, ami nekem nagyon tetszett, amit megpróbáltam elsajátítani, hogy az a tulajdonság meglegyen bennem is. De soha nem volt egyetlen példaképem, mert egy az egyben nem szerettem volna senkire sem hasonlítani. Engem a tulajdonságok inspiráltak, nem a személyek” – mondta.

Az ezüst csalódás, de magunknak köszönhettük
Talán innen jön az is, hogy mindig, minden helyzetben győzni akar. „Szerintem semmihez sem lehet úgy hozzáállni, hogy az nem fog sikerülni. Édesapám mindig azt tanította, bármit csinálsz az életben azt profi módon csináld! Vagy inkább ne is csináld! Mi egyetlen mérkőzésen sem terveztük azt, hogy ezüstöt vagy bronzot nyerünk, nekünk az aranyérem kellett. Igazából nem is tudtunk másnak örülni, de erről mi tehettünk, mert magasra tettük a mércét. Én még egy edzőmeccsen sem viseltem jól a vereséget, de olyan is volt, hogy a győztes meccs sem volt elég. Azt is kudarcként éltem meg, ha nem úgy játszottak a fiúk, ahogy az elvárható lett volna” – emlékezett vissza a kapitányi évekre Kemény Dénes.

Pandémia alatt is jöhet a boldogság
Az elmúlt egy évben számára is „új világ” bontakozott ki a világjárvány hatására, de egészen máshogy fogta fel, mint a legtöbb ember. „Tudom, hogy áll a bál ezzel a pandémiával, de én sok-sok év utána kaptam egy jutalmat: maradnom kellett a fenekemen. Amikor egy életet leélsz úgy, hogy utazások, versenyek, edzőtáborok, amikor csak az van meg, hogy a bőröndöt már megint egy repülőtéren húzod, akkor kicsit vágyik az ember a nyugalomra. Én ebben az elmúlt egy évben boldog voltam. Tudtam kicsit pihenni, és az összes fontos emberi kapcsolatomat megtartottam.”
Azt is elárulta, hogy a családja minden helyzetben elsőbbséget élvez. „Bármilyen tárgyaláson vagy fontos eseményen ülök, ha valamelyik családtagom hív, akkor felveszem a telefont. Nekem ez nem is kérdés, hiszen bajban lehetnek, akkor pedig fel kell pattani, és rohannom kell, hogy segítsek” – tette hozzá őszintén Kemény.

Inspiráló emberek egy új műsorban
A „Három az Ezerből” című online üzleti műsor olyan sikeres vállalkozókat és vezetőket szólaltat meg, akik kemény munkával nagy sikereket értek el. A műsor célja olyan történetek bemutatása, amik inspirálóak lehetnek, amikből tanulhatunk, okulhatunk. A legutóbbi műsor vendége - Kemény Dénes mellett - Buranits Ildikó, az MTK Budapest alelnöke és a V30 Belvárosi Sportközpont ügyvezetője, akit 2021-ben a legjobb európai fitness promoternek választottak. Valamint Gaszt Attila, a GIA Form Kft. ügyvezető tulajdonosa, aki 30 éve építi folyamatosan és töretlenül fejlődő üzemét, főként precíziós szerszámgyártással és műanyag fröccsöntéssel foglalkoznak.

A következő adás május 6-án 19 órától látható az Animatiqua YouTube csatornáján. A kanapén a következő vendégek fognak üldögélni: Gerendai Károly, üzletember, kultúraszervező, a Sziget Fesztivál alapítója és az első magyarországi Michelin-csillagos étteremnek a tulajdonosa. Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója, valamint Bajusz Gábor, az Amtest ügyvezető igazgatója lesz.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.