Személyre szabott egészségügyi konzultációk, hasznos tanácsok, érdekes előadások és fontos szűrővizsgálatok – huszonötödik alkalommal került megrendezésre a Hegyvidéki Egészségnap, ahol a kerületben élők ezúttal is ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül kaphattak visszajelzést egészségügyi állapotukról.

„A Hegyvidéki Egészségnapnak köszönhetően a kerületben élők beutaló és időpontfoglalás nélkül, egy helyen teljesen ingyenesen vehetnek részt a vizsgálatokon. Ha pedig fény derült valamilyen problémára, vagy nem megfelelők a mérési eredmények, a szakrendeléseken vagy a háziorvosoknál már célzottan lehet folytatni a kivizsgálásokat. Szívügyünk a hegyvidékiek egészsége, ezért is hívtuk életre a Hegyvidéki Egészségnapot, amely nagy örömünkre ezúttal is sokakat vonzott” – hangsúlyozta Fonti Krisztina, akitől azt is megtudtuk, hogy kerületünk egyik legnépszerűbb rendezvényén az elmúlt huszonöt alkalommal tizennégyezren vettek részt, és közel kétezer egészségügyi dolgozó közreműködésével nagyjából harmincezer vizsgálatot végeztek. Az alpolgármester azokról a kezdeményezésekről is beszélt, amelyeket az Idősbarát Önkormányzat díjjal is elismert Hegyvidéki Önkormányzat a kerületünkben élő szépkorúak jóllétét és biztonságát szolgálja. „A demencia napjainkra már világszerte népbetegségnek számít. A XII. kerület lakosságának harmada 60 év feletti, ezért a Hegyvidéki Önkormányzat kiemelt feladatának tekinti a róluk való gondoskodást. Első lépésként elindítottuk az Alzheimer Cafét, amely a gondozást végző hozzátartozóknak nyújt támogatást, valamint tavaly óta sikeresen működik a demenciaszűrés is, amely segít a betegség korai felismerésében, ami lehetővé teszi a szellemi leépülés lassítását. Célunk, hogy az első olasz demenciabarát település, Abbiategrasso mintájára a Hegyvidék is demenciabarát legyen. Ennek részeként képzéseket indítottunk a helyi üzletek, gyógyszertárak munkatársainak, a rendészet és a rendőrség tagjainak, illetve a polgármesteri hivatal és az önkormányzati intézmények számos dolgozójának, hogy felismerjék a betegség jeleit, valamint, ha szükséges, akkor segíteni tudjanak a demenciával élőknek” – mondta az alpolgármester, hozzátéve, hogy országosan a Hegyvidéken az egyik legmagasabb a várható életkor. „2017-ben ezért is hívtuk életre az Otthon megöregedni programot, amely lehetővé teszi, hogy a szépkorúak minél tovább, biztonságban élhessenek a saját otthonaikban. Ehhez olyan apró átalakítások is elegendőek, mint kapaszkodók kialakítása, a kád zuhanykabinra való cseréje, a küszöbök eltávolítása, vagy a szekrények lejjebb szerelése” – mesélt a 70. életévüket betöltő lakosok biztonságáért indított kezdeményezésről Fonti Krisztina.

A huszonötödik Hegyvidéki Egészségnapon ezúttal is számos vizsgálaton vehettek részt az érdeklődők. A vércukorszint-, vérzsírmérés, allergiaszűrés, EKG vizsgálat, lézersebészeti konzultáció, Helicobacter-szűrés, memóriaszűrés, demencia tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, táplálkozási, életmód- és orvosi tanácsadás, mozgásszervi és gyógytorna tanácsadás, mozgás analízis, gerinc-állapotfelmérés és légzésfunkciós vizsgálat is sokakat vonzott.

„A PSA egy olyan fehérje, amit a prosztata termel. Ha a PSA értéke megemelkedik, akkor valószínűsíthető, hogy van valami a szervezetben, amire érdemes odafigyelni. Ilyenkor nem feltétlenül kell megijedni, és azonnal prosztatarákra gyanakodni, hiszen a PSA emelkedését gyulladás, stresszes életmód, valamint a helytelen táplálkozás is okozhatja” – tudtuk meg Nagy Eszter Annától, a MentsManust Mozgalom dietetikusától.

A vizsgálatok ideje alatt a MOMkult kupolatermében a Hegyvidéken dolgozó orvosok és egészségügyi szakemberek tartottak előadást az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés témájában.

„Az allergiát nem szabad félvállról venni! A légúti allergia például szénanáthából asztmába is átfordulhat, ami már súlyos következményekkel járó kórkép. A leginkább az anafilaxiás sokktól kell tartani, ami alapvetően rovarcsípéstől, darázs- vagy méhcsípéstől, táplálékallergiától, valamint gyógyszertől is kialakulhat. Az életveszélyes allergiás reakciók körülbelül 30%-a egyik pillanatról a másikra, mindenféle előzmény nélkül alakul ki, ám az esetek 70%-ában az illető korábban tapasztalhatott súlyos allergiára utaló jeleket: például volt már csalánkiütése, feldagadt a szája valamilyen ételtől” – mondta el lapunknak Dr. Temesszentandrási György PhD belgyógyász, allergológus szakorvos, aki az Észak-budai Szent János Centrumkórház - Kútvölgyi Szakrendelő munkatársaként az allergiák diagnosztikájáról és terápiájáról tartott előadást.

„Hetvenöt éves vagyok, van három unokám, ezért igyekszem mindent megtenni azért, hogy minél tovább velük lehessek. Nem szeretek orvoshoz járni, mert bár nyugdíjas vagyok, úgy gondolom, hogy túl sok időbe telne minden alapvető vizsgálatot elvégeztetni. A Hegyvidéki Egészségnapot azonban kifejezetten kedvelem, mert nincs kórház hangulat, és jókat lehet beszélgetni a vizsgálatok között. Itt néhány óra leforgása alatt tetőtől talpig átvizsgálnak, ami rendkívül pozitív! Mivel magas a vérnyomásom, ezért a szívultrahangtól tartottam a leginkább, de szerencsére ott is minden rendben volt” – értékelt Tóth Tiborné.

Még több hír Budáról

A július 7-i vihar jelentős károkat okozott Óbuda több pontján: utakra dőlt fák, leszakadt ágak, megrongált épületek jelezték az időjárás erejét. A károk felszámolásába már aznap bekapcsolódott a...
Kedden este két helyszínen is be kellett avatkozniuk a tűzoltóknak kerületünkben – jelentette szerdán Böröcz László.
Az Árnyas Hegyvidék program első fejlesztési helyszíne a Schwartzer Ferenc utca, ahol egy utcafórum keretében közösségi tervezésre került sor a lehetséges zöldítési, árnyékolási és pihenési...
Folyik a viharkárok felmérése, az Óbudai-szigeten jelentősebb károk keletkeztek, le kell zárni több területet is a szigeten. A polgármester és munkatársaink folyamatosan járták ma a kerületet,...
Kerületünk egyik legismertebb és legkedveltebb játszótere a Macis játszótér Szépvölgy és Nyék határán, amely egyúttal az egyik legrégebbi erdei játszóhelyünk is.
Együttműködési megállapodást írt alá a II. Kerületi Önkormányzat a Magyar Életmód Orvostani Társasággal a Mozgás Receptre programhoz való csatlakozásról.
Jogszabályok írják elő, hogy meg kell akadályozni a parlagfű virágbimbóinak kialakulását, ugyanakkor más gyomnövény is megkeserítheti az arra érzékeny emberek, sőt a négylábúak életét is.
A II. kerület és kiemelten a Margit-negyed kulturális értékei a Balaton-felvidékre költöznek július 18–27. között.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat idén már harmadik alkalommal hirdeti meg „A kerület kedvenc fagylaltozója” pályázatát. Érdemes szavazni, hiszen a verseny végén ingyen gombócok várják a fagyirajongó...
A PesthidegkútON beszélgetéssorozat egyik vendége Kajdi Csaba volt – akit sokan művésznevén csak Cylaként ismernek.
A legmelegebb napok átvészelésének kulcsfogalma a víz. Akik tehetik, ilyenkor vízparti helyekre vagy strandokra vonulnak vissza, ám azok számára is a víz hozhat egyhülést, akik a városban...
A MÁV-csoport információja szerint, ahogy minden évben, úgy idén nyáron is vegyszeres gyomirtást végeznek a vasútüzem zavartalan fenntartásának biztosítása céljából a HÉV-vonalakon, a HÉV üzemi...
Éppen tíz éve nyitotta meg kapuját a Frankel Leó út 72. szám alatt egy nagyon barátságos és egészen különleges édességeket kínáló kis cukrászbolt, a Sütit akarok!, amely azóta várja válogatott...
Több I. kerületi Mol Bubi-gyűjtőállomás is gyakran biciklik nélkül árválkodik csúcsidőszakban. Ezért megkerestük a szolgáltató BKK-t, hogy hogyan lehetne javítani a feltöltöttségen. Arról is...
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az ország egész területére vonatkozóan június 24-én (kedd) 00.00 órától június 26....
Aggódva kísérem figyelemmel, hogy az Orbán-rezsim változatos eszközökkel miként próbálja ellehetetleníteni Budapest működését.
Június közepén a Budavári Rendészet és az I. kerületi Rendőrség munkatársai ismét közösen tartottak ellenőrzéseket a kerület több pontján, amelyek kiterjedtek az autós forgalom igazoltatására és a...
A Kobuci Kert szervezésében immáron hetedik éve megvalósuló Óbudai Világzenei Hét ismét különleges kapcsolódási lehetőségeket kínál a világzenei színtér és a köré szerveződő kortárs magyar közösség...

A címlapról

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán;...
A legforgalmasabb nyári kezdésen van túl a magyar légiforgalmi...
A hétfő délután átvonult vihar az ország több pontján jelentős...
Már Villány térségében is kimutatták a szőlő aranyszínű sárgaság...
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány újra meghirdette nagy...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.