Az elmúlt években a Szent János Kórház szakrendeléseinek többsége átköltözött a Kútvölgyi-tömbbe, itt azonban jelenleg nem működik gyógyszertár. A betegek igényei alapján Fonti Krisztina alpolgármester a kórház vezetésével közösen arra kéri a kormányt, támogassa a szakrendelő épületében lévő Kútvölgyi Patika felújítását és újbóli megnyitását.

„Sokan fordultak hozzánk azzal kéréssel, hogy tegyünk lépéseket a Kútvölgyi Patika újranyitása érdekében. Nagyban megkönnyítené a járóbetegek életét, ha helyben, a szakrendelő épületében tudnák kiváltani az orvosaik által felírt gyógyszereket” – mondta el Fonti Krisztina.

Az alpolgármester arról is szólt, hogy a Szent János Kórház területén, a kápolna épületében működő patika költözhetne át a Kútvölgyi-tömbbe, ahol megfelelő méretű helyiségcsoport áll rendelkezésre a közforgalmú és az intézményi kiszolgáló funkciót egyaránt betöltő gyógyszertár elhelyezésére. Az egykori Kútvölgyi Patika újranyitásához azonban komoly felújításra és sok pénzre lenne szükség, ezért az intézményvezetéssel együtt az egészségügyi államtitkársághoz fordul segítségért.

Fonti Krisztina kiemelte, hogy az önkormányzat évről évre igyekszik hozzájárulni a szakrendelő minél jobb színvonalú működéséhez. Az elmúlt években a gyógyítómunkát segítő, értékes műszereket, egyebek mellett szívultrahang-készüléket, terheléses EKG-t, endoszkópos tornyot és szén-dioxid-lézeres sebészeti készüléket vásárolt az intézménynek, továbbá várótermi padok, székek, asztalok beszerzésével járult hozzá a betegek komfortjának javításához.

Az Okos recept program is az önkormányzat és a szakrendelő együttműködésével indult el nemrégiben. Ennek lényege, hogy a kerület szociális rászorultság esetén támogatja az otthon használható egészségügyi mérőeszközök beszerzését. Olyan „okoseszközök” vásárlásához igényelhető támogatás, amelyek segítségével bizonyos krónikus betegségek, például magas vérnyomás, vagy cukorbetegség diagnózisa esetén folyamatos mérés biztosítható, illetve az adatok online eljuttathatók a kezelőorvoshoz. A távvizitek keretében az orvosok személyes találkozó nélkül is figyelemmel tudják kísérni betegeik állapotát.

Még több hír Budáról

Tavaly óta az Óbuda-Békásmegyer applikáción keresztül érhetőek el az őnkormányzatunk által a kerület végzős diákjainak biztosított kedvezmények.
Kerek szülinapot ünnepelt a Free! gluténmentes pékség a Fény utcában. Pontosan tíz évvel ezelőtt nyitották meg apró boltjuk ajtaját, és azóta sok minden történt.
A közös célért munkálkodást tartja munkája sikerének Bodor Eszter, a Kosztolányi Dezső Gimnázium igazgatója. A nemrég Virág Benedek-díjban részesült pedagógus elismerését Böröcz László polgármester...
Budafok-Tétény önkormányzata nyílt pályázatot hirdet fiatal sportolók felkészülésének és versenyeztetésének segítése céljából.
Bérlakásokat teremtene a főváros a kelenföldi kollégium épületében, a piacinál alacsonyabb díjért. Budapest tervei között szerepel a panelek felújításának újrakezdése is.
Hogy kerül egy gyermekverses kötet és egy méhekről szóló ismeretterjesztő könyv lapjai mellé a kólás sör, illetve annak csomagolásterve? Mi köze van egymáshoz egy Bach-koncert és egy sakkolimpia...
Május 25-én 10.00-19.00 óráig ismét a legkisebbeké a Csobánka tér! Szeretettel várjuk a gyerekeket és családjukat vidám gyereknapi mulatságunkra, színes színpadi programokkal, interaktív...
A Helló Margit! fesztivál nyitórendezvénye a május 15-i Női Váltó Fesztivál lesz, amelynek díszvendégeként az Egyesült Államokból érkező Nina Corder tart majd workshopot a hatékony networking és...
Indul a jelentkezés az idei támogatásra: idén is vásárlási utalvánnyal segítjük a gyermeket egyedül nevelőket. Továbbra is az a célunk, hogy a magas infláció és az elszabadult élelmiszerárak miatti...
A XII. kerületi önkormányzat szívén viseli a kulturális és épített örökség védelmét. Kerületünkben számos kiemelkedő szépségű, építészetileg értékes épület található.
Örömmel számolhat be Önkormányzatunk új közvilágítási oszlopok létesítéséről.
MÁJUS 5-től MÁJUS 9-ig nyújthatják be a szülők gyermekük bölcsődei és óvodai felvételi kérelmét a 2025/2026-os gondozási és nevelési évre a www.magyarorszag.hu oldalon az Ügyfélkapun keresztül.
Németvölgy és Sashegy lakói gyűltek össze a városrészi fórumsorozat legutóbbi összejövetelén, amin minden eddiginél több önkormányzati képviselő vett részt. Ennek oka, hogy a két városrész összesen...
Krízishelyzetet követhet változás, ám nem biztos, hogy fog. A különbség abból is adódik, hogy a krízisek mutatják meg az ember valódi erejét, főként, ha azok negatív töltetűek. Sokszor azonban nehéz...
Idén is számos, Önkormányzatunk által támogatott nyári szünidős tábor lesz a kerületben: terápiás lovas tábortól kezdve, az erdei napközis táboron a sporttáborokig sokféle szabadidős lehetőséget...
Saly Noémi lebilincselő könyvbemutató előadást tartott a Pasaréti Közösségi Házban, ahová a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület hívta meg.
Lengyelországi középiskolások koncertjével ünnepelte az idei lengyel-magyar barátság napját a Budavári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat. A két nemzet hosszú évszázados barátságát minden év március...
A napokban kerületünk több pontján is járdakarbantartási munkálatokba kezdtünk, melyek egészen május végéig tartanak.

A címlapról

Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...
Az Index birtokába jutott annak a 30 háztartási terméktípusnak a...
Városi sétával és mozizással készül a Budapesti Közlekedési Központ...
Elindult az érettségi időszak: több mint 142 ezer diák vizsgázik...
Magyarország egyetlen célját sem adja fel! A 2025-ös és a 2026-os...
Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.