Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Mintegy 62 ezren tesznek érettségi vizsgát az elkövetkezendő hetekben, köztük 28 ezer végzős diákkal, akik az érettségi bizonyítványt is meg fogják kapni – ismertette a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorának csütörtöki adásában, adta hírül az MTI.

Varga-Bajusz Veronika elmondta, a vizsgák jövő hétfőn kezdődnek, az azt követő két hét pedig az írásbeli érettségikről szól majd. Hozzátette, június elején az emelt szintű, míg június 16-ától a középszintű szóbeli érettségi vizsgákon mérik fel a tanulók tudását.

Az államtitkár beszélt a szakképzésről is, melyről azt mondta, gyakorlatorientáltabb lett, sokan tanulnak duális képzésben.

Ebben a képzési formában a vállalatoknál szerezhetnek tapasztalatot, gyakorlatot a diákok, akik számára a 160 ezer forintos munkabér is elérhető – mondta.

Kiemelte, a technikumokat és a felsőoktatást összekötő folyamat is elindult az úgynevezett okleveles technikusi képzéssel. Ebben az oktatási formában a technikumi tanterv egyeztetve van a felsőoktatási intézménnyel, ahová felvételt nyerve „kreditként értékesülhet” a diákok szakképzésben szerzett tudása – fűzte hozzá.

Varga-Bajusz Veronika elmondta, 2022 óta 57 százalékkal nőtt a szakképzésből felsőoktatásba jelentkezők száma, a műszaki és informatikai képzések esetében pedig „gyakorlatilag a felsőoktatás előszobájává vált a szakképzés”.

A kormány célja az, hogy a diákoknak ne kelljen választania a szakma és az egyetemi képzés között, hanem mindkettő ott legyen előttük lehetőségként
– tette hozzá.

Az államtitkár a 18. Szakma Sztár Fesztiválra is kitért, melyről elmondta, január-február környékén mintegy 12 ezren kezdték meg a szakmai versenyeket. Különféle előválogatók, középdöntők után az országos döntőbe csaknem 200 fiatal jutott be – mondta.

Megjegyezte, a rendezvény céljai között van, hogy megmutassa, „milyen jó szakmatanulási lehetőség van már a szakképzésben”, és a fiatalok bizonyíthassák tudásukat. Hozzátette, azok számára, akik kijutnak az európai és világversenyekre, a Szakma Sztár jelenti az első nagy megmérettetést.

Varga-Bajusz Veronika csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában is beszélt a megújított magyar szakképzésről. Többek között elmondta, annak átalakítását 2020-ban kezdte meg a kormány egy olyan rendszer felépítésének céljával, mely a fiataloknak a munkaerőpiacon szükséges készségeket és kompetenciákat adja át.

Kiemelte, az általános iskola elvégzése után tízből hat diák a szakképzést választja továbbtanuláskor.

Népszerűek a gazdasági képzések, de egyre keresettebbek a műszaki, informatikai kurzusok is, például a webfejlesztés vagy a robotika
– tette hozzá.

A rádióműsorban az államtitkár a munkáshitelre is kitért. Ismertette, a kölcsönt már 21 ezernél is többen igényelték, és több mint 17 ezer 500-an már meg is kapták.

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.