Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Saly Noémi lebilincselő könyvbemutató előadást tartott a Pasaréti Közösségi Házban, ahová a Magyar Családtörténet-kutató Egyesület hívta meg.

Az eseményt követően köteteinek kerületünkhöz kapcsolódó témáiról kérdeztük a neves várostörténészt.

Egyik tavaly megjelent új kötetének címe: Az én Budám. Mi tartozik Buda fogalma alá?

Számomra az egész jobb part. Az első gondolatom is csak ennyi volt: Buda, de ezt Ottlik Géza után már nem lehet címnek adni. Ő is tágan értette, hisz végiglakta Lágymányostól Pasaréten át a Krisztinavárosig. Az én írásaim is több városrészt, kerületet ölelnek fel.

Könyvében több egykori, főleg vízivárosi és országúti vendéglátóhelyről is ír. Más volt a pesti kávéház, mint a budai?

Más. Pest, miután kiheverte a török időket, alapvetően kereskedőváros volt, négy igen jelentős, országos vásárral. Ezeknek túlzás nélkül világpiaci jelentősége volt, itt találkozott a nyugat és a kelet. A kereskedelem az élet minden területét meghatározta, ehhez igazodott az egész város és a szolgáltatások széles rendszere. A kávéház pedig az információcsere, az üzletkötés terepe volt, és finoman szabályozott rendszer szerint mindenki tudta, melyikben kiket talál meg. Buda eközben mezőváros volt, ahol a bortermelés köré épült minden, ezért itt inkább a kocsmák és a bormérések voltak a meghatározók, kevés kávéház működött.

Amíg el nem vitte a filoxéra az összes szőlőt...

Igen, addig – és szerintem Buda azóta keresi a helyét. Amire büszkék lehetünk ma, az leginkább az itt élők által teremtett kulturális élet és a sok zöld.

Könyvében több nevezetes fáról ír, például az áprilisban virágzó, százéves, Fillér utcai magnóliáról is.

A Várnegyedet leszámítva Budához mindig hozzátartoztak a kertek. Sajnos az a tendencia, hogy ezek évtizedről évtizedre egyre kisebbek, egyre nagyobb a beépítettség, a még meglévőkben pedig egyre több a burkolt felület. Ezért is fontos felhívni ezekre az értékekre is a figyelmet.

Az előadásaiban és a könyveiben is gyakran előkerülnek tárgyak, amelyek mögött érdekes történetek rejtőznek. Ha helytörténetről, városi történetről beszélünk, fontos-e ezeket bemutatni például egy múzeumban?

Nagyon fontos. Egy tárgy nem attól lesz mondjuk tabáni, mert csak ott volt olyan kanna vagy húsklopfoló, hanem attól, hogy amikor a múzeumba eljön egy látogató, rácsodálkozhat, hogy nahát, ilyen volt az én nagymamámnak is! Ettől azonnal személyessé válik az egész, lehet hozzá kapcsolódni. Az emberi történetek teszik érdekessé a házakat, tárgyakat, utcáink köveit, és ezek erősíthetnek meg minket az identitásunkban is. A könyveimben én is próbálok egészen közel menni az egyes sorsokhoz, hiszen nincs érdektelen ember vagy család. Ez az alulnézeti történelem az, ami igazán izgalmas, és ami a – sokszor vadászkutyai szimatoláshoz, nyomkereséshez hasonlítható – kutatás utánozhatatlan örömét nyújtja.

Viczián Zsófia

Még több hír Budáról

Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.
Az ebösszeírás kötelező és nem mentesít alóla, ha a kutyát az előző összeíráskor már regisztrálták. A négy hónaposnál idősebb ebeket továbbra is chippel kell ellátni.
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot.
A KSH nyilvános adatbázisa nem tartalmaz kifejezetten fővárosi adatsort, de az országos számok alapján készült becslés szerint 18–20 ezer tisztán elektromos, illetve plug-in hybrid személyautó lehet...
Három napon át a világ különböző kultúrái találkoztak a Városháza téren a Global Vibes Kulturális Fesztiválon. A hétvégén a zene, a tánc, a különleges ízek és a kulturális élmények kapták a...
Mi történik, ha a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio és a brit indie-rock királyai, az Arctic Monkeys találkoznak? Pontosan erről mesélt Giorgio a B32 Lemezjátszó legutóbbi vendégeként, ahol a...
Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a...
Megnyílt a Bikás parkból a Goldmann György térre költöző 26. ARC közérzeti plakátkiállítás, amely ezúttal az ‘Idegrendszerváltás’ hívószóra várt alkotásokat azzal kapcsolatban, hogy érezzük magunkat...
A magyar hiperrealista festészet ismert alkotójának, Mácsai Istvánnak (Mácsai Pál édesapjának) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát idén nyáron tette közzé a Fortepan. A képeken...
Szeptember 26-án jön az első Kerékre Fel, ahol bemutatkozik a Never Give Up Party Band is
A LIFE BIODIVERZ VÁROS program keretében a BKM Nonprofit Zrt és az MME főszervezésében élőhelytakarítási akciót rendezünk a Mocsáros Természetvédelmi Területen szeptember 20-án, vasárnap.
Szeptember 10-én Zentára érkezett, ezzel immár negyedik helyszínén jár a Márai Budán című kortárs vándortárlat, amelyet Budavár Önkormányzata hívott életre a Márai 125 Emlékév keretében.
Az önkormányzat 2024-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el nagy tudással és tapasztalattal, lelkiismeretesen és eredményesen végzett gyógyító munkáját.
Az első napon a forgalmasabb gyalogátkelőknél fényvisszaverő karpántokat osztott az iskolába igyekvő gyerekeknek.
Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon....

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.