Évadot zár az Internép Café, lesz minden, sőt még az is, amire nem számítanánk. Évzáró vendég-látásra készül csütörtökön az Internép, a Népszínház utca, Józsefváros, sőt tán Budapest egyik legkülönlegesebb helye.

Az egykori internetkávézóból lett közösségi hely közösségi alapokon szervezi meg a programjait is, tevékenysége túllép az egyszerű kulturális téren, olykor művészeti eseményekre kerül sor köztéren is, mivel az Internép egyik alapelve a közterek használata, bevonása.

A vendég-látások is közösségi események koncertekkel, felolvasásokkal – az egyik elsőn augusztusban mi is ott voltunk kameránkkal:

Ezek az események előadó-művészeti nyitott platformok, ahol előre leszervezett műsorok, előadók mellett beugorhatnak olyanok, is, akiknek kedvük terem ehhez, mondja el Berecz Zsuzsa programszervező, dramaturg, fordító, a legelső is ilyen volt, ahol Rejtő Gábor költő, dalszerző mellett mások is megcsillogtatták tehetségüket.

Nem véletlen a szó írása: vendég-látás, ez arra utal, mindig van valami szokatlan, groteszk, valami csavar az eseményben. És mindig van olyan, aki itt mutatkozik be először. Emellett a közönség is bevonódik a produkciókba.

Ki debütál most: Szentandrássy Ildikó aka Szenty Violett és festményei – ez sem a megszokott formában, hanem játékos előadó-művészettel vegyítve. Valamint a kerületi Balogh Paci-ösztöndíjasok is most fognak debütálni bizonyos darabokkal, ahogy Berecz fogalmaz „beavatkoznak”. Rejtő is kipróbál egy új formációt: egy fiatal zenésszel, Ocsovai Ferenccel ad elő együtt új számokat.

Lesz moderátor is, a Szabad Európa TV-ben már látható Szürke Mari (aka File Csilla), aki ráadásul „fiktív és valós lesz egyszerre”, borítja rá Berecz a rejtélyesség ködét. A műsort az Internép stábja „keretezi”, és persze itt is több értelemben is használják majd ezt a szót is.

A belépés ingyenes, ahogy a forralt bort, karácsonyi ízeket rejtő büfé is – adománydobozba adakozhat az, aki megteheti.

Érdemes tehát csütörtökön 19:30-tól megjelenni a Népszínház utca 26-ban, aki szeret, vagy kipróbálná, milyen két és fél órán át meglepődni.

 

Még több hír a Belvárosból

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) június 1-től drágábban adja a vonaljegyet, a gyűjtőjegyet, és az időalapú jegyek ára is nő.
Az időpontfoglalás az Auróra utcai Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központba (JEK) hasonló módon üzemel, mint eddig, azonban kiegészült a rendszer egy új szereplővel, a JIR-rel, így lazultak a...
Erzsébetvárosban arra törekszünk, hogy a lehetőségeinkhez képest gondoskodni tudjunk mindazokról, akik nehéz helyzetbe kerülnek. Az elmúlt években ezért alakítottuk át a szociális ellátási...
Vészforgatókönyvet kért a BKK-tól a főpolgármester, a főváros működésképtelenné válhat az állami inkasszó miatt.
A részvételi költségvetésen nyert a Madárbarát Józsefváros ötlete, így a kerületben hét helyszínen helyeztek el madárodúkat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakmai támogatásával...
Hetente tart akciókat májusban a VI. kerületi rendőrkapitányság amiatt, hogy egyre több a panasz a járdán közlekedő kerékpárosokra Terézvárosban. A szabálytalanul – sokszor nagy sebességgel –...
A Reformáció park környékén lakó gyerekek már hetek óta várták, hogy átadják az új játszóteret. Ez május 16-án délután 4 órakor megtörtént. Akkora tömeg volt, hogy lépni sem lehetett. Niedermüller...
Növények és padok kerültek a Szent Rókus kápolna elé a Főkert fejlesztésében a fővárosi Közösségi Költségvetés projektjeként.
A Józsefváros Újság olvasói minden lapszámban találkozhatnak a Corvin mozi és a környezetében élők történeteivel, filmes és mozis legendákkal, anekdotákkal. Sőt, feladványokkal is készülünk,...
A szokásos karbantartás miatt a Benczúr kerti játszóteret május 14-15-16-án nem lehet látogatni.
Belváros-Lipótváros Egyházi Épületekért Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki a Kuratórium által meghatározott 33.713.000,- forint alapítványi vagyonra a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V....
Józsefvárosi közterület-felügyelőket kérdezünk azokról a vidám vagy éppen drámai helyzetekről, amiket munka közben, az utcán átéltek. Gottlieb László válaszolt nekünk.
Második alkalommal rendezik meg az Eötvös10-ben a Roma Hősök – Nemzetközi Színházi Fesztivált, amely május 7–11. között már hetedszer bizonyítja, hogy a roma színháznak és drámairodalomnak nemcsak...
Ipari formatervezőket is alkalmaztak. Elindult a palacktartók tesztelése, 80 tesztpéldányt helyeznek ki Budapest különböző forgalmas pontjain a Budapesti Közművek FKF köztisztasági divíziójának...
250 adag reggelire lehet lecsapni május 13-án reggel két keréken. A Magyar Kerékpárosklub helyi szervezeteivel és partnereivel az ország több tucat pontján vár újra bringás reggelivel vagy uzsonnával.
A családon belüli erőszak nem magánügy. Segítsd Te is az áldozatokat, az erőszakkal szembeni fellépést!
Bár az év végével szűnnének csak meg egyes bölcsész szakok a Károlin, az egyetem augusztus végével több oktatótól is megválik, értesült a sajtó. A hallgatók bizonytalanságban vannak, az egyetem nem...

A címlapról

Karácsony Gergely főpolgármester szerint működésképtelenné válhat...
Drágul a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeinek ára...
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén keddi...
A kormány hétfőtől lehetővé teszi, hogy az Ukrajna EU-tagságáról...
Két szakaszban emeli a kormány a tízezer fő alatti településeken...
Vége a vágányzárnak a Budapestről a Balaton déli partjára futó...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.