Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Lukács György köréből induló filozófusok hagyatéka kerül be a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba, pontosabban az Ötpacsirta utcai épületben kialakítandó Budapest Iskola Könyvtárba. Heller Ágnes, Márkus György és Sziklai László jó 13 ezer kötetnyi hagyatéka (könyvek és más dokumentumok) a tervek szerint 2026 első felétől lesz kutatható.

Hermann Zsuzsa, a néhai Heller Ágnes filozófiaprofesszor és első férje, Hermann István filozófus lánya „Egy álom megvalósul. Lehetséges ez itt és most?” nyitással posztolt a Facebookon. „Úgy kezdődött, hogy 2020-ban sokat agyaltam azon, vajon kinek adjam anyu hagyatékát”, kezd bele a 2019-ben elhunyt Heller hagyatékának történetébe. Az MTA és az OSA Archívum is visszautasította a felajánlást, amely Heller Ágnes könyvtára mellett mások könyveit és levelezését is tartalmazta. Hermann Zsuzsa szerint a zsidó hitközség sem vállalta, végül a főváros lett a befutó, „eldöntöttem, hogy nekik adom”. Böcskei Balázs politológus – aki mostanában addiktológiai asszisztensként a függőségekről is rendszeresen megnyilvánul – kezelte az ügyet és Szűcs László Gergely filozófus és levéltáros dolgozta fel, fejlesztette a hagyatékot, szervezett konferenciákat, virtuális Heller-kiállítást, szerkesztett könyveket.

A Heller- és Márkus-könyvtár július végén bekerül a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) Központi Szabó Ervin Könyvtárába, egy különterembe, amelynek neve Budapesti Iskola olvasóterem lesz. A hagyaték többi részét is elhelyezik „nem túl messze a könyvtártól”, fogalmaz Hermann Zsuzsa. „Köszönöm a segítséget Ara Kovács Attilának, Gy. Németh Erzsébetnek, Kiss Ambrusnak, Kenyeres Istvánnak, Karácsony Gergelynek, Keszthelyi Dorottyának, Böcskei Balázsnak, Fehér Györgynek, Lugosi Andrásnak, Szabóné Bur Gabriellának, Koreny Ágnesnek és az FSZEK többi munkatársának és minden lelkes embernek, aki részt vett a kiállítás és a könyvek szerkesztésében, és végül, de nem utolsó (sőt inkább első)sorban Szűcs László Gergelynek”, írja Hermann.

Rákérdeztünk az FSZEK-nál is az ügyre. Koreny Ágnes főigazgató megerősítette és kiegészítette a hírt: „A hír igaz, hamarosan a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba kerül Heller Ágnes, Sziklai László és Márkus György könyvhagyatéka.” Márkus György is filozófiaprofesszor volt, Fehér Ferenccel, Heller Ágnessel és Vajda Mihállyal közösen az ún. „budapesti iskola” csoport, egyben baráti kör tagja volt. A Lukács György marxista filozófus hatását tükröző csoport (részben Lukács-tanítványok) később szembefordult a marxizmussal. Márkust is kizárták az MSZMP-ből (Heller nem volt párttag), miután 1968-ban három másik filozófussal (Márkus Mária, Tordai Zádor és Sós Vilmos) aláírták a korčulai nyilatkozatot, amely elítélte a Varsói Szerződés csapatainak prágai bevonulását. Útleveleiket bevonták (bővebben itt). Sziklai László a Lukács Archívum és Könyvtár igazgatója volt, egyetemi tanár, egykor az ELTE Filozófiai Intézetének vezetője volt – Lukács György emlékét, hagyatékát gondozta.

Az FSZEK 1759 dokumentumot vesz át Budapest Főváros Levéltárától (BFL), ez csak a Heller-hagyaték – könyvek, folyóiratok, különlenyomatok és videókazetták. „Heller Ágnes kéziratos hagyatéka továbbra is a BFL-ben lesz elérhető.„ A Márkus-hagyaték nagyobb, „11 ezer könyv átvételével számolunk”. „A könyvek tematikája vegyes: szociológia és egyéb társadalomtudomány, zene, irodalom, szépirodalom stb. angol, német, francia, lengyel, magyar nyelven.” A Sziklai-hagyatékban pedig a Lukács Archívum egykori igazgatójának 616 könyve található: Lukács Györgyről szóló nemzetközi irodalom, illetve Lukács külföldi megjelenései; a Budapesti Iskola szerzőitől származó, illetve róluk szóló hazai és nemzetközi irodalom, forráskiadványok; történeti, társadalomtörténeti témájú könyvek; nehezebben beszerezhető filozófiai témájú könyvek; reprezentatív albumok.

Egyelőre nem látni, milyen érdekességek, ritkaságok lesznek találhatók az FSZEK-nél nemsokára megtekinthető hagyatékban. „Igazi kuriózumot Heller Ágnes könyvekbe rejtett kézírásos bejegyzései jelenthetnének – meglátjuk, a könyvek átnézése után találunk-e ilyet”, írja Koreny.

A társadalomtudományi, szociológia témájú könyvek, dokumentumok az Ötpacsirta utcai épületben kialakítandó Budapest Iskola Könyvtárba, olvasóterembe kerülnek, a többi dokumentum pedig, témája alapján, a Központi Könyvtár egyéb gyűjteményeibe.

Az anyag várhatóan 2026 első felében lesz hozzáférhető kutatók részére.

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.