Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Leállhat a tömegközlekedés és az összes fővárosi kézben lévő közszolgáltatás amiatt, hogy a Fidesz és a Tisza frakcióinak távolmaradása meghiúsította a Fővárosi Közgyűlés rendes ülését. Ennek elkerülésére hétfőn este adódik egy utolsó lehetőség. Kérdés, hogy a jövő évi választások a fontosabbak-e a két párt fővárosi frakciójának vagy Budapest működőképessége.

A Fővárosi Közgyűlés júniusi rendes ülése a Fidesz- és a Tisza-frakció távolmaradása miatt lehetetlenült el, emiatt kell összehívni rendkívüli ülést június 30-án, hétfő este 6 órára – tudta meg a Józsefváros Újság Kiss Ambrustól, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójától.

Beláthatatlan következményei lehetnek,

ha hétfő éjfélig nem sikerül elfogadni Budapest költségvetését. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a teljes összeomlás sincs kizárva.

„Ha nem megy át éjfélig, vagy este 11-ig, akkor július elsejétől a fővárosnak nincs költségvetése, nem emelkedik meg a folyószámla-hitelkeret és nincsen elfogadott kötelezettségvállalása az engedményezésre a közösségi közlekedés területén. Ha egy városnak nincs költségvetése, akkor a fedezetek kiadása, illetve a normatív finanszírozás nem biztosított. Hogy egy város vagy egy település költségvetése egyértelműen megszűnt volna,

erre nem volt még példa Magyarországon.

Mi ezt a helyzetet – ha bekövetkezik – nem látjuk megoldhatónak” – mondta Kiss Ambrus. A főigazgató reméli, hogy a képviselők eltekintenek a politikai cirkusz újbóli megrendezésétől és átérzik a helyzet komolyságát.

A közgyűlés rendes ülése azért hiúsult meg, mert a Fidesz igyekezett elérni, hogy minden egyes előterjesztés a Pride-ról szóljon és állásfoglalásra kényszerítse a Tiszát, amely a távolmaradással akart kibújni az alól, hogy megosztó és szimbolikus ügyben kelljen megnyilatkoznia.

A Pride-csapda elől viszont egy egészen másfajta csapdába sikerült menekülnie Magyar Péter pártjának: jelenleg úgy fest,

Budapest működőképességét teszik kockára

azért, hogy kerüljék a kényes, megosztó ügyeket a jövő évi választások előtt. Igaz, a Fidesz felelőssége nagyobb: még a képviselőjüknek, Radics Bélának a Budapesti Cigányzenekar létrehozásáról szóló előterjesztésébe is belevették azt a módosítót, hogy Budapesten ne lehessen Pride-ot rendezni.

Csőd a csőben
A Józsefváros Újság kérdésére, hogy mégis milyen következményei lehetnek, ha július 1-én sincs még érvényes, tartható költségvetése a Fővárosnak – leállhat-e a tömegközlekedés és az összes közszolgáltatás, államosíthatják-e a BKV-t, megkapja-e a fővárost működtető cégek alkalmazásában álló 27 ezer ember a fizetését? – a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója úgy válaszolt: „bármi megtörténhet, amit csak el tudunk képzelni és még azon túl is”.

„Ez egy járatlan út, minden megtörténhet innentől kezdve és a sorsunk nem a saját kezünkben van.” Ha nem tudják fizetni a közösségi közlekedést, nem tudják fizetni a BKM-et (a Budapesti Közművek a közterületek takarításáért, a szemétszállításért, a távhőszolgáltatásért, kertészeti munkákért, temetkezésért és kéményseprésért felelős összevont fővárosi szolgáltató vállalat), „ha egyébként nincsen egy finanszírozási háló, akkor a tárgyalások, amit a kormánnyal elkezdtünk, nevetségessé válnak”. Kiss Ambrus szerint a kormány jogosan mondaná, hogy

„először szedje már össze magát a Fővárosi Közgyűlés,

és utána jöjjön a tárgyalóasztalhoz. Az a horror forgatókönyv, amit az azonnali jogvédelem meg nem adása esetére felvázoltunk, be fog következni, hiszen kihúzzuk magunk alól a finanszírozott lábat.” Szerinte, ha egy városnak nincs költségvetése, azt januárban, februárban még tudja kezelni, erre van szabályozási rendszer, 1/12-del mennek tovább az önkormányzatok.

„De olyan még nem volt, hogy év közben szűnik meg a költségvetés. Ha a város nem tud fizetni, a közszolgáltatások addig működnek csak, amíg az üzemanyagot szállítják nekik ingyen vagy hitelbe, vagy nem tudom miért, buszjegyért cserébe; de mi akkor nem tudunk fizetni ezekért. Ugyanez a metróban a villany, és ha a dolgozókat nem tudom fizetni… Röviden: onnantól kezdve a csődeljárási folyamat kezdődik.”

Más döntések is húzódnak
Meghiúsulhat a BDK (Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.) költségracionalizálási célú beolvasztása a Budapesti Közművekbe, és milliárdos károkat okozhat a Fővárosi Csatornázási Műveknek (FCSM) is – sorolta Kiss Ambrus, milyen döntéseket kellene még meghozni lehetőleg ebben a hónapban. Mindezek mellett eltörpül, hogy a színházigazgatókról sem tud saját hatáskörben dönteni a főpolgármester.

„Ha kollektívan beleugrottunk a szakadékba, akkor mindegy is, mi lesz a BDK-val vagy az FCSM-mel. A valóság az, hogy ha nincs költségvetés – márpedig mi nem tudjuk hatályban tartani, ez egy rendelet, rendeletet pedig csak közgyűlés módosíthat –, akkor a történet véget ért. Akkor legalább eldőlt, hogy felszámolót keresünk a BKV élére, nem pedig vezérigazgatót” – mondta Kiss Ambrus.

Még több hír a Belvárosból

Október 17-től 4 alkalmas kutyaképzés indul terézvárosi gazdák és kedvenceik számára.
Hálózattisztítási munkákat végeznek 2026. október 19. (hétfő) és október 29. (csütörtök) között az V., VI., VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila...
A kormány elfogadta öt belpesti polgármester Baranyi Krisztina (IX. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület), Pikó András (VIII. kerület), Soproni Tamás (VI. kerület) és Tóth József (XIII....
A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosítására készül a terézvárosi képviselő-testület az üzlethelyiségek egységes megjelenését szolgáló portálprogram rendelkezései miatt.
Mi történik, ha három generáció elektromos autóval indul el Kvangdzsuból Budapestre? Meg lehet menteni egy zombivá változott családtagot? És milyen titkok kerülhetnek elő negyven év után egy család...
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és...
Közel húsz év után, öt nappal a zsidó újév előtt, hatalmas népünnepéllyel újra megnyílt a Dessewffy utcai zsinagóga, amely Európa első ifjúsági zsinagógájaként kezdi meg 21. századi életét. A...
A kerületi lakosok 15%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a József Attila Színház előadásaira az önkormányzat és a színház együttműködésének köszönhetően.
Véget ért a nyár, amellyel nem csupán a tanév, de emellett egy újabb színházi szezon is kezdetét veszi. Belváros Önkormányzata idén is szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy Önök, kisgyermekes szülők az...
Hatósági bizonyítv ány kiállítása a lakossági fogyasztók kedvezményes földgázvételezéséhez a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról...
Megkezdődött annak a terasznak az elbontása a Szabó Ervin térről, ahol az elmúlt hetekben több alkalommal is intézkedniük kellett a józsefvárosi rendészeknek. Egy kerületi Facebook-csoportban...
A klímaforgatókönyvek sajnos nem cáfolják a főpolgármesternek azt a fanyar kijelentését, hogy valószínűleg hátralévő életünk leghűvösebb nyarán vagyunk túl. Pedig ezt is nehéz volt átvészelni....
Fotókiállítás nyílt augusztus 25-én este az Andrássy út 150. születésnapját ünneplő programsorozat keretében a Liszt Ferenc téren: archív felvételek és Vincent Baumgartner mai fotói vezetik végig a...
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2026. (VI. 25.) önkormányzati rendelete határozza meg az önkormányzati kitüntetések adományozásának rendjét.
Többek közt a nők társadalmi részvételére, az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre és a biztonságra terjed ki az az amerikai kutatás, amely szerint Magyarország is benne van a 35 legmagasabb...
Összesen 513 szülő vett részt a józsefvárosi óvodákról készült idei elégedettségmérésben. A válaszadók 93,7 százaléka másoknak is ajánlaná azt az intézményt, ahová a gyermeke jár.
Tavaly tért vissza Terézvárosba a Goethe Intézet – ezzel nemcsak nyelvtanfolyamok, nyelvvizsgák központja került a Nagymező utcába, hanem a német kultúra izgalmas kapuja nyílt újra.

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.