Október 26-án, hétfőn 17 órától közönség elé lépnek azok az állami ösztöndíjas PhD-hallgatók, akiknek tudományos munkáját az erzsébetvárosi önkormányzat is támogatta idén. Az Állatorvostudományi Egyetem Kómár Gyula előadójában rendezett pódiumbeszélgetésen tizenkét fiatal tudós ad rövid betekintést abba, milyen témával foglalkozik, miből írja doktori disszertációját. Ez alkalom arra is, hogy a kerület lakói megismerjék, milyen kutatások létrejöttét segítette az önkormányzat.
A rendezvény nyilvános, minden érdeklődőt szívesen látnak. Lapunk olvasói az év során több korábbi ösztöndíjas doktoranduszt is megismerhettek. Most egy újabb fiatal kutatót, Pintér Laurát mutatjuk be, aki a kortárs magyar irodalommal foglalkozik. Hogy kik választják ki a támogatottakat, arról is képet kaphatunk dr. Michalkó Gábor egyetemi tanár révén, aki a pályázatokat elbíráló bizottság tagja. A turizmuskutatót a kerület múltjáról, átalakulásáról és jövőjéről kérdeztük.
„Az irodalom segít abban, hogy megértsük egymást”
Aki sok regényt olvas a doktori címért
Pintér Laura, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának elsőéves hallgatója a korábbi csoportban nyerte el Erzsébetváros támogatását, hogy több időt fordíthasson tudományos munkájára. Az egy szemeszterre szóló program ugyanakkor túlmutat az anyagi segítségen: lehetőséget teremt, hogy a kerület és az itt élő doktoranduszok jobban megismerjék egymást, a fiatalok pedig tudásukkal, munkájukkal bekapcsolódhassanak a kerület életébe.
Laura már gimnazistaként tudta, hogy irodalommal szeretne foglalkozni, de azt még nem sejthette, hogy néhány évvel később „Narratív és prózapoétikai viszonylagosság a kortárs magyar prózában” címmel írja majd disszertációját. Számára az irodalom nemcsak kutatási terület: az is fontos neki, hogy másokkal megszerettesse az olvasást. „Nekem természetes, hogy olvasok, de a gimnáziumban voltak barátaim, akik nem vettek könyvet a kezükbe. Egyiküknek sokáig mondogattam, hogy mindegy mit, csak olvasson, ő ma már falja a könyveket. Szerintem nincs olyan ember, aki ne találna olyan könyvet, ami igazán megszólítja!”
A doktori mellett dolgozik is: a székesfehérvári Vár folyóirat olvasószerkesztője és szabadúszó újságíró. A kulturális újságírás „nagy szerelem”, de az egyetemi oktatás is vonzza. A kettőt szeretné valamiképpen összekapcsolni: „Álmom, hogy a hétköznapi olvasóhoz közelebb tudjam vinni a tudományos szövegeket.”
Mi is erre tettünk kísérletet, amikor megkértük arra, hogy doktori témájáról beszéljen közérthetően. Ez nem is olyan egyszerű. Kutatásai során filozófiai, pszichológiai és irodalomelméleti kérdésekkel is foglalkozik. Mások mellett Friedrich Nietzsche és Martin Heidegger munkásságát is tanulmányozza. Hogy képet kapjunk arról, mi foglalkoztatja, Závada Pál két regényén keresztül mutatta meg kutatásának néhány fontos elemét.
A Jadviga párnájában és a Milotában többek között azt vizsgálja, hogyan mesélhetik el ugyanazt a történetet különböző szereplők úgy, hogy mindegyiküknek megvan a maga igazsága. „Nincs egyetlen igazság. Vagy ha úgy tetszik: nagyon sok igazság van” – magyarázza.
Ehhez kapcsolódik az egymás megértésének nehézsége is. A Jadviga párnájában például három szereplő ír ugyanabba a naplóba, de egymás bejegyzéseire mindig csak a másik halála után reagálnak: papíron, szinte önmagukkal vitatkoznak, amikor valódi párbeszédre már nincs lehetőség. A Milotában az egyik elbeszélő magnóra mondja, a másik leírja a történetét. Más eszközzel, más nézőpontból próbálják elmondani a saját igazságukat. A kutatás olyan kérdésekig vezet, mint hogy mennyire ismerhetjük meg önmagunkat és egymást, hogyan beszélhetünk ugyanarról a múltról, és miként élnek tovább bennünk korábbi generációk tapasztalatai.
A beszélgetés során Erzsébetváros is szóba került. Laurát régi és személyes kapcsolat fűzi a kerülethez: 15 éves megszakítással, de gyerekkora óta itt él.
Szereti a környék nyüzsgését. „Szerintem párját ritkítóan pezsgő és sokszínű itt a kulturális élet.” A Keleti környékéről kialakult rossz képpel sem ért egyet: hangsúlyozza, hogy őt soha nem érte itt rossz élmény. Külön örül a Városliget közelségének, és annak is, hogy a házukban valódi közösség alakult ki: folyosóbulikat szerveznek, a közös ügyeket pedig együtt intézik.
A közösség, az emberi kapcsolatok és az irodalom nem is esnek olyan messze egymástól. Laura legalábbis így látja: „Az irodalom mintákat ad az emberi létezésről, a viselkedésformákról, segít abban, hogy megértsük egymást, és önmagunkat.”
Kevés budapesti városrész vált ki annyi vitát, mint Belső-Erzsébetváros. Egyesek szerint a bulinegyed, a befektetések és a turizmus új életet leheltek a korábban hanyatló kerületrészbe. Mások, főként az itt élők, elviselhetetlennek érzik a folyamatos zajt, a tömeget, a közbiztonság romlását. „Szeretjük vagy sem, bármennyire megosztó a bulinegyed, ez ma tény, így alakult, lehetetlen egyik pillanatról a másikra átalakítani” – fogalmaz a városrész fejlődését kutató szakember.
Dr. Michalkó Gábor egyetemi tanár szerint nem a buliturizmus felszámolása, hanem annak átgondolt szabályozása jelenthet megoldást. „Ha megszüntetjük az ilyen turizmust, akkor az őket kiszolgáló helyek bezárnak, mindenütt lehúzott redőnyöket látunk majd.” – figyelmeztet.
A turisztikai szakembert gyökerei is ide kötik. „A szüleim szerint már a dédnagymama is abban a Vörösmarty utcai lakásban lakott Középső-Erzsébetvárosban, ahová születtem. A Dob utca 85-be jártam általános iskolába, a szomszéd kerületben, a Kölcseyben voltam gimnazista, Erzsébetvárosban álltam először katedrára friss diplomásként, az akkori Vámos Ilona Ruhaipari Szakközépiskolában, a Wesselényi utcában. Itt laktam 30 évig, a szüleim még mindig itt élnek” – meséli.
Az egyetemi TDK-dolgozatát és a szakdolgozatát is Erzsébetvárosból írta. A HUN-REN CSFK turizmuskutatójaként azóta is visszajár, a bulinegyed kérdéseit pedig a Pannon Egyetem doktori iskolájában PhD-hallgatóival közösen is kutatja, így jól ismeri, hogyan jutott idáig a kerület, és hogyan működik ma.
Ez a városrész már a kezdetektől sűrűn beépített. A háztulajdonosoknak az volt az érdekük, hogy minél több lakást alakítsanak ki, és minél több embert tudjanak bezsúfolni a korszerűtlen, sokszor fürdőszoba nélküli szoba-konyhákba. A rendszerváltást követő privatizáció után ugyan a lakások többsége magántulajdonba került, ám a felújításokra kevés forrás jutott.
A fordulatot a 2000-es évek elején megjelenő romkocsmák és a köréjük szerveződő szórakoztatónegyed hozta el. A befektetők lakásokat, egész emeleteket, sőt, teljes házakat vásároltak meg, a foghíjtelkeken pedig új épületek jelentek meg. Michalkó Gábor szerint ez a folyamat jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy nőtt a városrész presztízse és egyúttal az ingatlanok értéke.
A változás során új lendületet kapott a zsidó kulturális és vallási élet is, fejlődött az éttermi kultúra, és egyre több turista fedezte fel a kerületet. A városrész lakosságának összetétele is megváltozott: a korábban jellemzően idős, alacsonyabb jövedelmű népesség aránya csökkent, miközben egyre több fiatal, egyetemista, külföldi munkavállaló és digitális nomád költözött ide.
Michalkó Gábor úgy véli, Erzsébetváros jövője abban rejlik, hogy az éjszakai funkciók mellett fokozatosan megerősödjön a kerület nappali vonzereje is. Ebben kiemelt szerepe lehet a zsidó kulturális örökségnek, a gasztronómiának, a kávéházi kultúrának és a kreatív iparágaknak. „Az éjszaka a romkocsmák világa, a nappal pedig az éttermeké, a kávézóké és a kulturális helyszíneké lehet” – foglalja össze elképzelését. Szerinte a kerület fejlődésének kulcsa a párbeszéd. Erre nemcsak a lakók és az önkormányzat között van szükség, hanem a vállalkozókat is be kell vonni ebbe.
Erzsébetváros ma egyszerre lakóhely, kulturális központ és turisztikai célpont. A kérdés már nem az, hogy megállítható-e a változás, hanem az, hogyan lehet úgy fejleszteni, hogy a városrész hosszú távon is élhető maradjon azoknak is, akiknek ez az otthonuk.
