Összbizottsági ülésen tárgyalták február 18-án, kedden Újpest 2020-as költségvetésének tervezetét. Eddig nem volt példa arra, hogy a szaktestületek közösen formálhassanak véleményt a készülő büdzséről, amelyről egy hét múlva, február 27-án szavaz majd rendes ülésén a képviselő-testület.

Összbizottsági ülésen tárgyalták Újpest 2020-as költségvetésének tervezetét. A Városháza Dísztermében ott voltak a vagyonnyilatkozatot és összeférhetetlenséget vizsgáló, a közművelődési és oktatási, a népjóléti és lakásügyi, a városüzemeltetési és városfejlesztési, a gazdasági és tulajdonosi, a klíma- és környezetvédelmi, a közbiztonsági, a pénzügyi és költségvetési bizottság tagjai, valamint a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat testületének tagjai is. A költségvetési tervezet legfontosabb pontjai az előterjesztő, Trippon Norbert ismertette a bizottsági tagok előtt. A gazdaságért, költségvetésért, városüzemeltetésért és projektmenedzsmentért felelős alpolgármester bevezetőjében hangsúlyozta: az Újpest számára egyértelmű irányváltást jelentő 2020-as költségvetés három pilléren nyugszik majd, takarékos, zöld és gondoskodó lesz.

Takarékos

Újpest pénzügyi helyzete komoly takarékosságra kényszerítette a költségvetés készítőit, hiszen az új városvezetés úgy vette át tavaly ősszel a kasszát, hogy abban 4 milliárd forinttal volt kevesebb, mint a kötelezettségvállalás, miközben 2019-ben alaposan, több mint 1,3 milliárd forint értékben megcsapolták az önkormányzat állampapír-állományát is – hangsúlyozta Trippon Norbert.  Mindeközben a kerület alaposan el is adósodott azzal, hogy az Újpesti Vagyonkezelő néhány éve 2,5 milliárd forintnyi bankhitelt vett fel az önkormányzat garanciavállalása mellett, ami azt jelenti, hogy a városvezetésnek éves szinten mintegy 280 millió forintot még hét éven keresztül törlesztenie kell – hívta fel a figyelmet az alpolgármester. Megnehezítette a költségvetés-tervezeten dolgozó szakemberek dolgát az a komoly vagyonfelélés is, amelyet az elmúlt kilenc évben a Wintermantel Zsolt vezette önkormányzat produkált. Ennek során több mint 9 és fél milliárd forint értékben adtak el ingatlanokat, úgy, hogy az eladás üteme az utolsó ciklusban rendkívül felgyorsult. Trippon Norbert ezek közt említette a laktanyák és az Ady Endre Művelődési Központ gyanús körülmények közt lezajlott értékesítését, a Városházával szembeni parkolók, a volt gyermekszakrendelő telkének és a Bródy-gimnázium egykori épületének eladását. Az önkormányzat költségvetését ezen túl mintegy 2,2 milliárdnyi áthúzódó kiadás terheli, és ennek a fedezetét is meg kell teremteni, ezek mögött a kötelezettségvállalások közt pedig nagyon sok az indokolatlan, méregdrága és megkérdőjelezhető kiadás. Az alpolgármester ezek közé sorolta például a Görgey úti szolgáltatóházat, amelynek egy négyzetmétere a környezeti rendezés nélkül is valószínűtlenül sokba, 1,2 millió forintba kerül, valamint a Szilágyi úti sportcsarnokot. Mindeközben pedig az állam reálértékben évről évre egyre kevesebb finanszírozást ad az önkormányzatoknak, és bár az idei költségvetésre közvetlen hatása még nincs, aggasztó lehet az iparűzési adó tervezett változtatása is, amelynek következtében Újpest forrásai is jelentősen csökkenhetnek – emlékeztetett az előterjesztő.

Zöld

Ilyen keretekkel kellett tehát az önkormányzatnak megterveznie kiadásait, amelyek közt komoly tételt tesznek ki a felújítások és a beruházások. Ezek közé tartoznak a milliárdos önrészt is igénylő uniós pályázatok, amelyek közül kiemelkedik a több projektelemből összeálló Városkapu VEKOP-pályázat. Ennek egyik eleme a Károlyi utca 25. szám alatti bérház építése, amelynek közbeszerzése már folyamatban van, a 39 önkormányzati lakás felújítása, az Aradi-Temesvári-Bocskai utca határolta krízistömb elbontása és egy közel egyhektáros közpark kialakítása. Nagy összegű kiadást jelent a szintén VEKOP-os kerékpárút-pályázat is, ahol a körülbelül 400 milliós költségnek durván a felét kell állnia az önkormányzatnak. Természetesen szerepel a költségvetésben járda-, út-, játszótér- és parképítés, fasorrehabilitáció, jut pénz a térfigyelőkamerák telepítésére is, beruházási céltartalékként pedig több mint 800 millió forintot tartalmaz a büdzsé. Az önkormányzat több mint 450 milliós általános tartalékkal is számol, amely a működőképesség biztonsága miatt elengedhetetlen, a nehéz gazdasági helyzetre tekintettel pedig óvatosságból 760 millió forint zárolt egyensúlyi tartalékot is képzett. A kerület vezetése minden gazdasági társaságát takarékos gazdálkodásra kérte, miközben természetesen biztosítja számukra a működésükhöz szükséges forrásokat is. A költségvetés emellett határozottan zöld karakterű, hiszen tömeges fatelepítéseket, parképítéseket tartalmaz, szerepelteti a káposztásmegyeri parkerdő tervezett megvalósítását, és részszint a takarékosságot, részszint a józan észt szem előtt tartva az önkormányzat zöld fordulatot hajtana végre a Szent István téren is, ahol egy élhetőbb, természetesebb városközpontot alakítana ki.

Gondoskodó

Az önkormányzat vezetése a szigorú pénzügyi korlátok között is igyekezett emberközpontú költségvetést megrajzolni, hogy az újpestiek, illetve az újpesti önkormányzat dolgozói is érezzék azt, hogy a kerület vezetése megbecsüli őket – hangsúlyozta az előterjesztő. A gondoskodás egyik eleme a költségvetésbe Déri Tibor polgármester kezdeményezésére bekerült, a szociális ágazatban, a bölcsődékben és az óvodákban dolgozók munkáját elismerő Nyárindító+ program, amely során az érintettek a szokásos év végi jutalmon felül kétheti bérüket kapják meg. Azaz például az a bölcsődei gondozónő, aki nettó 130 ezer forintot keres, még 65 ezer forintot vehet kézbe majd a nyár elején. Erre a célra a költségvetés 200 millió forintot különített el. Ugyancsak a gondoskodást szolgálja a szintén a polgármester javaslatára elindított, 129 millióba kerülő Megbecsülés+ program, amelyben az önkormányzat a kerület minden nyugdíjasának és rokkantnyugdíjasának ötezer forint értékű utalványt biztosít a korábban osztogatott krumpli és száraztészta helyett. Az utalványt az érintettek saját belátásuk szerint vásárolhatják majd el, első körben az újpesti piacon, de a felhasználási helyek és a programba bevont kerületi vállalkozók köre folyamatosan szélesedik majd. A gondoskodó költségvetés része az is, hogy a büdzsé egészségügyi ellátásra a tavalyi 93 millió forinthoz képest idén több mint 350 milliót szán, ami több és magasabb színvonalú ellátást és magasabb orvosbéreket eredményezhet, megjelenik egy nyolcmillió forintos oltástámogatási program is, amely a drága és államilag nem támogatott gyermekvakcinák megvásárlásában segítheti a rászoruló családokat, Káposztásmegyeren pedig egy családsegítő központ jöhet létre.

(forrás: ujpest.hu)

Még több hír Észak-Pestről

A magyar költészet napja alkalmából versmaratont szervezett a Csokonai15 az újpalotai Fő térre - a legfiatalabb versmondó négy és fél, a legidősebb 82 éves volt.
A rekorddöntés ugyan elmaradt, de még így is csaknem 20 és fél tonna veszélyes hulladékot adtak le kerületünk lakói az önkormányzatunk által szervezett begyűjtési napon, 2025. március 22-én.
Újra tartunk önkormányzati fogadóórákat közterületeken. Az elmúlt két évben sokan kérdeztek vagy tettek bejelentést, ezért 2025 tavaszán is tartunk közterületeken fogadóórákat a XIII. kerületben. Ez...
A Népjóléti és Intézményfelügyeleti Főosztály hirdetménye.
Egyre magasabb szinten zajlanak a városrészi fórumsorozat eseményei. Elsőként a kerület lejjebbi részein, a Krisztinavárosban és a Városmajor környékén élők osztották meg az önkormányzat Közösségi...
A 14-es vonalán, a Lehel tér és Káposztásmegyer között is még több kényelmes, alacsony padlós, légkondicionált villamoson utazhatnak majd az utasok.
Társadalmi egyeztetés a szilveszteri tűzijátékozás szabályozásával kapcsolatban.
Történetének legnagyobb közlekedési és zöldfejlesztését hajtja végre a következő két évben a XIII. kerületi önkormányzat. Teljesen megújul ugyanis a Marina Part mellett vezető csaknem 12 ezer...
Az iskola első évfolyamára a következő tanévre a tanköteles tanulókat 2025. április 10-11-én kell beíratni. Minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét, tankötelessé válik.
A díjjal Újpest Önkormányzata azokat a szakembereket ismeri el, akik az újpestiek egészségéért dolgoznak. A javaslatokat április 24-ig várják.
Nem emeli levélfeladási díjait a Magyar Posta. A társaság a 2025. január elseje óta érvényben lévő tarifákat befagyasztja, ezzel is támogatva az áremelkedés elleni küzdelmet.
Az érintettek írásban kapnak értesítést. Budapest XV. Kerület Önkormányzata a 2025. évi lakossági önerős járdafelújítási pályázatát 2025. április 7. 8:00 órakor lezárta, tekintettel arra, hogy a...
Felhívjuk a XV. kerületi lakosság figyelmét, hogy a Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzata által ismét lehetőség nyílik kerékpártárolók bérlésére.
Gázolaj ömlött a Rákos-patakba a Csömöri út és a Rákospatak utca kereszteződésében, a gyors közbelépésnek köszönhetően a szennyeződést maradéktalanul sikerült eltávolítani a vízből.
Újpest Önkormányzatának testületi ülésén nagyobb vitát kavart a „Megyeri Csárda ügye”, mely annak elővásárlási jogáról szólt.
Idén is működik zajügyelet városrészünkben. Ingyenes számát hétvégéken lehet hívni, a bejelentések nyomán végzett vizsgálat nem jár költséggel a bejelentő számára.
A vízmérők cseréjéről a tulajdonosnak, vagyis a felhasználónak kell gondoskodnia, ezt pedig nem érdemes sokáig halogatni, az év második felében ugyanis rendszerint megnő az időpontokra várakozók...
A kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem fokozása érdekében a magyar kormány 2025. március 1-én kinevezte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztost, Horváth Lászlót. A...

A címlapról

A márciusi vasúti menetrendi adatokat a korábban beszerzett korszerű...
Kedden éjfélkor jár le a gépjárműadó befizetésének határideje, a...
Április 15-étől megkezdődik a VOKS 2025 országos véleménynyilvánító...
Az ország északkeleti, keleti felén-harmadán erősen felhős vagy...
Elhárították a kedd délután óta fennálló áramellátási hibát, ami...
Az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között továbbra is...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.