A Hetek hetilap húsvéti számában interjút közöl Németh Sándor lelkésszel, aki élő megvilágításba helyezi az ünnepet.
Hagyományos és prémium termékeket is árul a Mátyás Pékség, ami most új helyen nyitott pékséget – és itt már bruncholni is lehet.
A nehezebb időkben különösen fontos, hogy senki ne maradjon segítség nélkül – legyen szó lakhatásról, gyermeknevelésről vagy az időskor kihívásairól.
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A Kelet-Pest megyei Kft. tájékoztatása értelmében előreláthatólag április 22. (kedd) napjától április 30. (szerda) napjáig villamos hálózat kertészeti, erdészeti jellegű...
Rákosmente Önkormányzata hosszú évek óta harcol azért – jogi eljárásokban való részvétellel vagy támogatással -, hogy minél kevesebb zajterhelés érje a
Szombat Éva fotóművész „A Rostás család” című kiállítása nyílt meg csütörtökön a Nagy Balogh János Kiállítóteremben. A romák világnapjához (április 8.) is kapcsolódó kiállítás...

hirdetés
gastrobot

Programok, események

13 énekes, 17 táncos, 10 zenész, 2 artista és egy 8 fős kórus, vagyis összesen 50 előadó lép majd fel április 17-én az MVM Dome...
2014 tavaszán az ELTE BTK Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszéke és Vallástudomány Programja „Az Írás arcai: fejezetek a...
Az ELTE Vitaklub következő közéleti estjét 2014. március 10-én rendezik az ÁJK-n. A vita tételmondata: A Ház szerint a múlttal...
A Gestapo Magyarországon című előadásában Szita Szabolcs professzor a német Titkos Államrendőrség magyarországi tevékenységét...

Hírek Budáról...

Ez nem csak egy piknik – ez a lakótelepi közösségek ünnepe. A Miutcánk és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közös szervezésében...
A gyerekek visszajelzései jelentik a legnagyobb elismerést Sapszon Borbála, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola pedagógusának,...
A PesthidegkútON elnevezésű beszélgetéssorozat, amelyben Őrsi Gergely polgármester beszélget a városrész egy-egy közismert...
Már lehet jelentkezni az Erődtér nyári táboraiba! Az idei nyáron is várják a II. kerületben lakó vagy II. kerületi iskolában...

...és Pestről

Hagyományos és prémium termékeket is árul a Mátyás Pékség, ami most új helyen nyitott pékséget – és itt már bruncholni is lehet.
A nehezebb időkben különösen fontos, hogy senki ne maradjon segítség nélkül – legyen szó lakhatásról, gyermeknevelésről vagy az...
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy faápolási munkálatok miatt parkolási tilalom és ideiglenes forgalomkorlátozás lesz.
A Kelet-Pest megyei Kft. tájékoztatása értelmében előreláthatólag április 22. (kedd) napjától április 30. (szerda) napjáig...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.
BAKA DOROTTYA " SZÍNARANY" címmel kortárs művészeti kiállítás nyílik február 3 .-án hétfőn 18:00 órai kezdettel a Moha Házban . A megnyitóra minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk, a belépés ingyenes.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.
Az egész úgy kezdődött, hogy hamburgerre fájt a fogam. Olyanra, ami nagy. Olyanra, ami laktató. Olyanra, ami gazdaságos.

idősbarát

  • Ferencváros Önkormányzat Idősbarát díjat kapott

    Tizenkét önkormányzat kapott Idősbarát díjat az Emberi Erőforrások Minisztériumától (EMMI) október 16-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Ferencváros nevében dr. Bácskai János polgármester vette át az elismerést, az ünnepi eseményen részt vett Kállay Gáborné alpolgármester is.

    Tizennegyedik alkalommal részesítették „Idősbarát Önkormányzat” díjban az ország idén 95 pályázó települése közül azt a tizenkettőt, amelyet a legméltóbbnak találták a bemutatott idősügyi programjuk alapján. Ferencváros 2013-ban részesült először az elismerésben, a „Teljesség felé” elnevezésű idősügyi koncepciójával.

    Az Idősbarát Önkormányzat díjat az Idősügyi Tanács kezdeményezésére 2004-ben alapította a szociális miniszter és a belügyminiszter. A díjjal az alapítók azt szeretnék hangsúlyozni, hogy az önkormányzatok rengeteget tehetnek az idősekért, vállalt feladataikon kívül is.
    Az idősek világnapja alkalmából megrendezett díjkiosztó ünnepségen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere örömének adott hangot, hogy az idén nem csak a nyugdíjkorhatárt elérő, hanem valamennyi nyugdíjszerű ellátásban részesülő állampolgár megkapja a nyugdíjprémiumot. A miniszter hangsúlyozta, hogy az anyagi megbecsülésen túl hála és köszönet illeti meg azokat, akik egy élet munkájával felépítették az országot - ez a díj is a közgondolkodás idősbaráttá válását segíti.

    A díjátadón a települések önkormányzatain túl „Idősekért díj” átadására is sor került, melyeket családügyi és szociális területen dolgozók vehettek át.

    A díjakat Balog Zoltán miniszter, Czibere Károly, az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkára, Beneda Attila család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, valamint Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára adta át.

    Ferencváros méltatásában elhangzott: a „Teljesség felé” elnevezésű idősügyi koncepció legfontosabb eleme, hogy az önkormányzat koordinációs szerepét hangsúlyozza. Ennek jegyében programjaikat az élethosszig tartó tanulás, a generációk közötti együttműködés és az önkéntesség hármasa jellemzi. A közvetlen kapcsolattartás elősegítette az idősek igényeinek felmérését, így a meghirdetett programokat ehhez igazították, melyek eredményeképp jelentősen javult mind a programok ismertsége, mind a népszerűsége Ferencvárosban.

    A díjátadó végén koncertet adott Hegedűs Endre Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész.

     

    Forrás: ferencvaros.hu