- Részletek
![]()
A különleges svédasztal célja, hogy megtalálják az ebek kedvenceit
Minden gazdi ismeri a jelenséget: a kutya vagy cica megszaglássza a drágán megvett, speciális tápot, aztán többé rá se néz, a pénzünk pedig megy a kukába. Épp az ilyen helyzeteket segít elkerülni az első olyan rendezvény, ahol a kedvenceink egyidejűleg kóstolhatnak meg számos különböző ételfajtát. Mindezt márkák befolyásától függetlenül.
“Sokan rengeteg időt töltünk el azzal, hogy a megfelelő eledelt keresgéljük az állatkánknak, mégsem járunk sikerrel. Ezért pattant ki a fejünkből egy ilyen rendezvény ötlete” - meséli Fári Tamás, az allatiboldog.hu webshop alapítója.
A szeptember 25-i találkozó előtt a gazdik először az oldalon kiválaszthatják, milyen eledeleket szeretnének megkóstoltatni a kedvencükkel. Ezután a szervezők beszerzik a 30-40 legnépszerűbb ételt, amelyek közt a szuperprémiumtól a gazdaságos termékekig rengeteg márka lesz elérhető. Ezeket gondosan kiporciózva, kategóriák szerint elosztva próbálhatják végig a kutyusok.
“Élőben kiderül, hogy az állat csak megszaglássza a tápot és arrébb megy, vagy éppen nagyon ízlik neki az adott típus. Megspórolható az a 20-30 ezer forint, amit elköltenénk csak arra, hogy feltérképezzük a kedvencünk ízlését. Itt nem lesz semmilyen rizikó, hiszen egyfajta sortimentként feltálalva próbálhatja végig a különféle tápokat” - mondta Fári, aki hozzátette: így két szavazás is lesz egyszerre: a kutyusok az ízlelőbimbóikkal keresik a legjobb falatokat, a gazdik pedig bölcsességükkel keresik a kedvenceik számára legegészségesebb táplálékokat. A szakmai szervezetek ajánlása alapján kutyusonként 4-5 terméknél többet nem ajánlunk egyszerre kipróbálni.
Állateledel nagyhatalom vagyunk
“Magyarország állateledelgyártó nagyhatalom, így minden mennyiségben lesznek magyar termékek, de cseh és szlovák családi manufaktúrák áruiból is lehet majd szemezgetni. Fontos, hogy itt nem lesz termékbemutató, sem szponzorált tartalmak! A rendezvény elsősorban vevőtalálkozó, ahol a vásárlók egymást és egymás kedvenceit is megismerhetik.
A svédasztalnál külön csoportba osztják a kistestű, nagytestű, sterilizált, idős, kölyök, illetve lakásban élő ebeket, de a valamilyen betegséggel vagy érzékenységgel küzdőket is. Minden kategóriát saját választék vár, így az a kockázat sem áll fenn, hogy a négylábúak esetleg túlennék magukat. Megkóstolható sokféle vitamin, jutalomfalat és rágóka is.
Nem mindig a legdrágább a legjobb
A lényeg nem feltétlenül a költekezés, hiszen az állatok gyakran nem is a legdrágább terméket kedvelik a legjobban:
“Mostanában trendi hívószónak számít, hogy egy eledel például hipoallergén, vagy porcvédő, éppen ezért általában dupla annyiba kerül. Sajnos mégis elképzelhető, hogy a kedvencünk csak megszagolja és nem is eszi meg. Rengeteg példát látok Facebook-csoportokban arra, hogy a gazdik elpasszolni próbálják a “használt" kutyakaját.”
Ha azonban az all you can eat-rendezvényen felmérjük, melyik az a négy-ötfajta táp, amit a kedvencünk szívesen fogyaszt, akár arra is fény derülhet, ezekben mi a közös összetevő. Ez jócskán megkönnyítheti a vásárlást a jövőben is.
A webshop üzemeltetői várják azon lelkes gazdik jelentkezését, akik maguk is csatlakoznának a minőségi termékeket népszerűsítő misszióhoz. Élőben erről is tájékozódhatunk.
“A lényeg, hogy a látogatók egy ‘állati boldog’ napot tölthessenek el más gazdik és kedvenceik társaságában, a belépő áráért bármit kipróbálhassanak” - zárja Fári Tamás.
A rendhagyó kutyás all you can eat-eseményen a gazdik felajánlásokat tehetnek alapítványoknak is. Az el nem fogyasztott eledelek is jó helyre kerülnek: automatikusan a szervezet gondozásában lévő állatokhoz juttatják el azokat.
Bővebb információk: https://www.allatiboldog.hu/kostoltatas-szept11
![]()
- Részletek
A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete idén ünnepeli megalakulásának és működésének fél évszázados fennállását. Az egyesület 1971 áprilisában jött létre azzal a céllal, hogy összefogja, szervezett keretek közé terelje a hazai kaktuszgyűjtőket, kertészeket és növénykedvelőket. Ez annyira jól sikerült, hogy egyesületünk a mai napig is tevékenyen működik. Kiállításunkat és szakmai szimpóziumunkat az elmúlt 50 év megemlékezése köré szervezzük a megszokott helyen, az ELTE Füvészkertjében.
Különlegessége a mostani rendezvényünknek, hogy vegyes és igen csak idős gyűjteményeket, kaktuszritkaságokat, szukkulenseket mutatunk be két kiállítási sátorban mintegy 100 m2-en.
A kiállítás egyik sátrát kifejezetten koros gyűjteményi növényeknek, valamint az MKOE elmúlt 50 évének életéből, 1971-től napjainkig láthatunk bemutatót. Ebben a kiállítási részben igazi kaktuszmatuzsálemeket mutatunk be, melyek nem egy példánya híres gyűjtők egykori kollekciójából származik. A másik sátrunkban vegyes kaktusz- és pozsgás növényekben, fán lakó kaktuszokban és broméliafélékben is gyönyörködni lehet.
Erre az ünnepi alkalomra jelenik meg könyvünk, amely az egyesület történetét mutatja be és hazai gyűjtők bemutatkozását, megemlékezéseit tartalmazza. A könyv címe „Az MKOE első 50 éve”, a kiadványt a kiállítás alatt az érdeklődők korlátozott példányszámban megvásárolhatják.
A kiállításon természetesen megtartjuk a gyűjtemények szépségversenyét, ahol az I., II. és III. díjak, valamint az Anisits-vándorserleg kerül kiosztásra a zsűri bírálása után.
Lehetőség lesz szakmai előadások látogatására, növények vásárlására, de a gyermekekről sem feledkezünk meg, szeretettel várjuk őket kézműves foglalkoztatónkba.
Időpont: 2021. szeptember 10-12-ig.
Nyitva tartás: 9-17 óráig.
Helyszín: 1083 Budapest, Illés utca 25.
- Részletek
- napi.hu
Nemcsak az oktatási-nevelési intézményeket, hanem az igazgatókat, pedagógusokat is eljárás alá vonhatják, ha nem teljesítenek megfelelően.
- Részletek
A szakértők szerint idén lassan már keresettebb lesz a dubaji csoki a bejglinél, ami azért is megdöbbentő, mert ez az arab finomság csak nemrégiben robbant be a köztudatba. A dubaji csoki azonban páros lábbal rúgta ránk az ajtót, ma pedig már ínyencek, influenszerek és a legnagyobb gourmet-szakemberek is dubaji csokilázban égnek. De mi is az a dubaji csoki és miben rejlik ennek az új, ízlelőbimbókat lerohanó őrületnek a titka?
Jakabfi Dávid patissier, a modern cukrászat egyik kiemelkedő alakja hazánkban, aki számos nemzetközi gasztrinómiai megmérettetésen is bizonyított már. A desszertséf szerint a dubaji csoki olyan népszerűségre tett szert rövid idő alatt hogy a nagy hagyományokra visszatekintő bejglit is kenterbe verheti hamarosan, a népszerűsége pedig a legnevesebb hazai cukrászdákat is elérte. A magyar cukrászdákban és egyes éttermekben is készítik ezt a finomságot, amit azonnal el is kapkodnak. A dubaji csoki egyébként egy speciális arab édesség, a „Can't Get Knafeh of It” különleges csokoládéja, amely a közel-keleti konyha egyik híres desszertjét, a knafeh-t ötvözi a csokoládéval. A csokoládé különlegessége, hogy egy tejcsokoládéba burkolt desszertről van szó, amely belül ropogós kataifi tésztát, pisztáciakrémet és tahinit – vagyis szezámpasztát - tartalmaz. Ez a kombináció pedig egyedülálló íz- és textúraélményt nyújt. Ezt a desszertet egyébként a dubaji Fix Dessert Chocolatier készíti, és világszerte nagy népszerűségre tett szert.
„Természetesen ez az édesség akkor a legfinomabb, ha eredeti hozzávalókból készül, és a száz százalékos pisztáciát rakjuk bele. Ez az az édesség, amiből nem szabad kispórolni a minőséget. A sikere azonban olyan nagy, hogy a törzsvásárlóink már legtöbbször inkább ezt választják a bejgli helyett és könnyen lehet, hogy idén karácsonykor ebből nagyobb mennyiséget kell majd készítenünk, mint bejgliből ” - fejtette ki a desszertséf, aki december 21-én tart dubaji csokivásárt a Nagykanizsán, ahol rendszeresen részt vehetnek az érdeklődők a különböző csoki- illetve desszert tanfolyamon is.
![]()
- Részletek
- mti.hu
Többek között emberkereskedelemmel vádolja a Fővárosi Főügyészség azt a szolnoki férfit, aki nőket dolgoztatott prostituáltként Svájcban és Németországban - tájékoztatta az ügyészség kedden az MTI-t.
Világra szóló adventi varázslat Burgenlandban!
Visszavonva- Részletek
- A Téli Csoda Mörbischben egy varázslatos, a világon egyedülálló attrakció, melynek középpontjában egy lenyűgöző nagyságú, 90 méter széles és 18 méter magas betlehem áll a mörbischi víziszínpadon, ami minden órában életre kel lenyűgöző multimédiás vetítés kíséretében.
- A betlehem mellé épült bájos karácsonyi falu burgenlandi regionális finomságokkal és kézműves termékekkel hívogat ünnepi hangolódásra, ajándékvásárlásra. A fényárban úszó díszletek között megszólaló zenés programok, bűvész show és színes gyermekprogramok meghitt pillanatokat és derűs szórakozást kínálnak a családoknak.
- Az adventi várakozást és a fényjátékkal megelevenedő betlehemi történet meghitt átélését ünnepi koncertek segítik.
- A téli Fertő tó misztikus hangulata idén először egy hangulatos karácsonyi rendezvény hátteréül szolgál. A látványos produkció varázslatos adventi helyszínné változtatja a mörbischi tószínpadot. „Célunk, hogy a hideg hónapokban növeljük a burgenlandi régió vonzerejét a vendégek számára. A 2030-ig szóló turisztikai stratégiánk központi eleme a turisztikai főszezonok kitolása és vonzó turisztikai projektek létrehozása. Napjainkban, amikor a téli turizmus az éghajlatváltozás és az utazási szokások megváltozása miatt gyökeres változáson megy keresztül, Burgenlandnak kiváló lehetőségei vannak az alkalmazkodásra és az innovatív intézkedések előnyeinek kihasználására” - magyarázza Didi Tunkel, a Burgenland Tourismus ügyvezető igazgatója.
„A Winter Wonder Mörbisch-sel erős példát mutatunk a régió téli turizmusa számára, és egyedülálló élményt teremtünk kicsiknek és nagyoknak. A kulturális kínálat, az ünnepi hangulat és a regionális konyha kombinációja elvarázsolja a vendégeket” - zárja Tunkel.
- Részletek
- mti.hu
Zsolaka Kft. 150-160 millió forintból fejleszt olyan abroncskopás ellenőrző rendszert, amellyel meghosszabbítható a targoncáknál, nehéz gépeknél használt tömör gumiabroncsok futásteljesítménye - mondta a magyar szabadalom ötletét kidolgozó Horváth Zsolt, a társaság ügyvezető igazgatója az MTI-nek.
Kézműves Kiválóságok Díj 2024
Visszavonva- Részletek
A Kézműves Kiválóságok projekt a Városi Anya és az Agrotrend Csoport társszervezésében, az idei évtől kiemelten támogatja a nagyvárosokban élő anyukák figyelmének felhívását a kézműves termékek értékeire. Célja, hogy a termelőket közelebb hozza a városi családokhoz, és híd legyen a hazai ízeket és értékeket kereső nagyvárosi fogyasztók felé. A díjazott termékek nemcsak minőségi garanciát jelentenek a vásárlók számára, hanem az elismerés révén hozzájárulnak a gyártók szakmai hírnevének növeléséhez és piacuk bővítéséhez is. A Kézműves Kiválóságok Díj idei szlogenje – „Lépj egy szintet és mutasd meg, mit tudsz!” – azt az üzenetet közvetíti, hogy a hazai kézművesek számára a verseny kiemelkedő lehetőség a szakmai fejlődésre és elismerésre. Idén különleges mezőny állt össze a versenyre: olyan mézek, szörpök, lekvárok, gyümölcslevek, csokoládék, kézműves sörök kerültek a szakmai zsűri elé, amelyek mind a hazai ízvilágot és kreativitást képviselik. A Kézműves Kiválóságok Díj következő állomása januárban, az Agromash Expón tartandó ünnepélyes díjátadó, ahol a közönség előtt hivatalosan is elismerést, megjelenést kapnak a győztesek.
- Részletek
- mti.hu
Elfogtak egy ukrán állampolgárságú férfit Budapesten, aki a gyanú szerint csalással megszerzett amerikai bankkártya-adatokkal Magyarországra rendelt elektronikai eszközöket, így többmilliós kárt okozott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Ünnep az operakedvelők számára!
Visszavonva- Részletek
A Debreceni Csokonai Nemzeti Színház legújabb bemutatója nemcsak különleges élményt nyújtott a közönségnek, hanem a tehetséges operaénekes, Kovács Gábor csodálatos hangjával és lenyűgöző tehetségével emelte az est fényét.
A Csokonai Teátrum színpadán két kiemelkedő mű találkozott: Mátyássy Szabolcs „Scævola” című modern darabja és Puccini klasszikus vígoperája, a „Gianni Schicchi”. Az előadás különlegessége nem csupán a két opera kontrasztjában rejlett, hanem abban is, hogy Kovács Gábor a „Gianni Schicchi” című mű szereplőjeként ( Rinuccio) kiemelkedő alakítást nyújtott. A közönség olyan technikai precizitást és mély érzelmi gazdagságot tapasztalhatott, amely ritkán látható. A humorral és drámával átszőtt alakítása nemcsak a darab sikerét garantálta, hanem a közönség vastapsát is elnyerte.Gábor előadásának egyedisége abban rejlik, hogy a technikai tökéletességet képes érzelmi intenzitással ötvözni, amely minden egyes fellépését különleges élménnyé varázsolja. Karizmatikus jelenléte és autentikus zenei megközelítése méltán emeli őt kortárs opera egyik kiemelkedő alakjává. Munkásságát a Musicum Laude Nemzetközi Énekverseny díja is elismerte. Nemcsak a műfaj sokszínűségét mutatja meg, hanem új perspektívát ad az előadásoknak a csodálatos hangjával, színpadi megjelenésével, frissességével és lendületével.
- Részletek
Áram nélkül működik a mágneses eszköz
Haszontalan az autóra felszerelhető vadsípok többsége – állítják az évek alatt készült kutatások. Kiderült ugyanis, hogy sok esetben az állatok elriasztására szolgáló ultrahangokat egyáltalán nem adják ki, ezért döntött úgy Koltai Viktor feltaláló, hogy a balesetek elkerülése érdekében elkészíti a leghatásosabb vadriasztó rendszert.
A vadsípok vagy vadriasztók alapesetben olyan magas hangokat adnak ki, amelyeket az emberek nem hallanak, de az állatok igen. Ezek a hangok elriasztják a bokrok, fák között megbújó vadakat, így azok nem ugranak ki az autó elé.
Azonban a tesztek alatt kiderült, hogy a boltokban kapható vadsípok nem minden esetben felelnek meg a követelményeknek. Koltai Viktor ezt a problémát hidalta át a Siren7-tel, majd ennek fejlesztett változatával, a Siren7MAX-szal. Az újabb eszköz elkészítésekor a vásárlói visszajelzések alapján nagyobb hatósugarat és magasabb decibeltartomány értek el az eszközön, emellett olyan technikákat vetettek be a könnyebb használatért, amikkel korábban még senki nem próbálkozott.
„A Siren7MAX-ba belegyúrtunk mindent tudást, amit a két év alatt, az előző verziónál megszereztünk. Ez az új eszköz nemcsak nevében nyújtja a maximális védelmet, hanem tudásban is” – mondta büszkén Koltai Viktor.
Mintha mágneses sziréna lenne az autón
„A korábbi eszköz, azaz a Siren7 néhány százalékában volt olyan visszajelzés, hogy nem tudják beragasztani a hűtőrácsba, mert nem fér be, vagy nem akarja az autóját kétoldalú ragasztószalaggal összeragasztani. Ezért az új eszköznél egy szokatlanul erős mágnest hívtunk segítségül annak érdekében, hogy a kocsik tetején lehessen rögzíteni sérülés és kockázatmentesen. Ezáltal sokkal nagyobb kompatibilitást biztosít” – mondta Koltai Viktor a Siren7MAX feltalálója.
Ez annyit tesz, hogy a továbbgondolt vadriasztót akkor teszi fel az ember, ha szüksége van rá, akár egy szirénát. Ha valaki késő éjszaka az országútra téved, előveszi ezt az eszközt és kihelyezi az ablakon az autójára, ha pedig már nincs rá szükség, akkor ugyanilyen könnyen leszedhető.
Áram nélkül, menetszéllel működik
A legnagyobb kihívást azonban az jelentette, hogy a Siren7MAX elektronikamentesen, áram nélkül tudja kiadni magából azt a hangot, amelyre az állatok érzékenyek.
„Ez egy olyan technika, ami esetében nem tudtunk semmilyen tapasztalatot begyűjteni. Kérdeztük a Budapesti Műszaki Egyetemet és különböző szakembereket is a részletekről, de mindig zsákutcába futottunk, mert nem volt senkinek tapasztalata. Sokat kísérleteztünk, míg végül sikerült megtalálnunk az ideális szöget, amellyel úgy tudjuk befogni a menetszelet, hogy abból hang képződjön, ráadásul 110 decibel feletti” – magyarázta a Koltai Viktor.
Egy napra képviselővé váltak a gyerekek
Visszavonva- Részletek
Rendhagyó nap volt az Országházban 2024. november 19-én: a Felsőházi terembe 300 gyerek érkezett Magyarország minden pontjáról és a határon túlról is, összesen 66 településről. Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Gyermekjogok Világnapja alkalmából előzőleg pályázatot hirdetett 8-18 év közötti gyerekek, fiatalokrészére „Milyen kérdést intéznék a miniszterekhez, ha képviselő lennék?” címmel. A legjobb pályázatot beküldők kaptak meghívást a X. Gyermek- és Ifjúsági Parlament rendezvényére. A diákok az illetékes kormánytagokat személyesen interpellálhatták, a kapott válaszokat pedig a házszabály szerint szavazásra bocsátották.
Az ENSZ Közgyűlése 1989. november 20-án fogadta el a Gyermekjogi Egyezményt. Ez azóta a Gyermekjogok Világnapja. A rendezvénnyel a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet a gyermekek jogainak védelmére, és arra, hogy a jövőben ők is beleszólhatnak az országot foglalkoztató fontos kérdésekbe, és így változtathatnak a jövőjükön.
- Részletek
Másodszor adta át a Tégy Jót Alapítvány a sérült gyermekeket ápoló szülők megbecsülésére létrehozott Angyalom emlékdíjat, amit idén Dobránszki Anita vehetett át. Az édesanya vak, magatehetetlen, epilepsziás kislányát ápolja az év minden napján.
Immár kilenc éve próbálja könnyebbé tenni a Tégy Jót!® a sérült gyermekeikről gondoskodó szülők életét. Ilyen helyzetben van Dobránszki Anita is, aki a 7 éves kislányát ápolja.
„Csenge 2014-ben született a terhességem 26. hetében 650 grammal és 36 centiméterrel. A terhességem alatt semmi probléma nem volt, mégis korán érkezett. A sürgősségi császár másnapján négyes fokozatú agyvérzést kapott” – mesélte a kálváriájukat az édesanya.
Az orvosok akkor nem kecsegtették sok jóval a szülőket, azt mondták, hogy Csenge valószínűleg nem fog látni, nem fog beszélni, vízfejű lesz és epilepsziás rohamok miatt is szenvedhet majd. A jóslatok sajnos beigazolódni látszottak, a ma már közel 7 éves kislány magatehetetlen, a nap minden percében segítségre szorul.
„Etetni, itatni, pelenkázni kell, ülni sem tud magától, csak fekve tud megfordulni. Az epilepsziás rohamait tudjuk kezelni, de évente körülbelül kétszer vannak olyan esetek is, amikor mentőt kell hívni emiatt. Mivel csak 15 kilogramm most Csenge, azért az orvosok a gyomorszondát javasolják, de amíg nem muszáj nem szeretnénk ezt behelyezni, mert nagyon szeret fürdeni, és a gyomorszonda miatt megnőne a fertőzésveszély” – mondta Anita.
Fél évvel ezelőtt egy alvássegítő eszközt is be kellett szerezniük, mivel Csenge éjjel többször felsírt. Az orvosok szerint alvás közben elgyengülnek az izmai, ezért kap nehezebben levegőt.
Anita szerint mindezek ellenére egy nagyon jókedvű, mosolygós kislány, aki csak akkor sír, ha valami nem tetszik neki, ugyanis beszélni sem tud.
Jelölték az Angyalomra
Anitát helyzetük miatt több ismerőse is jelölte az Angyalom emlékdíjra, a vasárnap tartott gálaünnepségen pedig kézbe is vehette az első helyezettnek járó emlékplakettet és 100 ezer forintot. Az első helyezett díjazása mellet további 9 jelölt szülő is kapott 50 ezer forint támogatást.
A Tégy Jót!® 2012 óta létezik, önálló alapítványként pedig 2019-től működik. Fennállása óta idén másodszor adták át az Angyalom Emlékdíjat.
„Az első gálán, 2020-ban a díjazottak nem kaptak pénzjutalmat, azonban most a Köztársaságelnöki Hivatal támogatásának köszönhetően már ez is jár a jelölteknek. Áder János köztársasági elnök a gálát és az Angyalom emlékdíj misszióját a szívügyének tekinti, és az Emberi Erőforrások Minisztériumával karöltve egy nagyobb összeggel támogatta az alapítvány munkáját” – mondta Ganyi Károly az alapítvány kuratóriumi elnöke.
Édesanyjának állít emléket
Az elnök, Ganyi Károly maga is fogyatékkal él, ezért személyes érintettsége miatt hozta létre az alapítványt és a díjat is.
„Magam is sérült vagyok, az édesanyám ápolt 35 éven keresztül, de ő már sajnos nincs köztünk. Az ő emlékére és a sérült gyermekeket ápoló édesanyák elismerése miatt hoztam létre az Angyalom emlékdíjat” – mesélte az elnök.
Mint mondja azért fontos ez a díj, mert sérült gyermekeket ápoló szülők a nap 24 órájában gondját viselik beteg gyermekeiknek, ami miatt feladták álmaikat, vágyaikat, karrierjüket, hogy olyan életkörülményeket tudjanak biztosítani a gyermeküknek, amit megérdemelnek.
„Ez egy olyan „munka” ahol nincs betegszabadság vagy hétvége. Lázasan is ugyanúgy fel kell kelni és ápolni a gyermeket, ahogy azt a hét minden napján, ünnepnapokon is. Ezeket a szülőket nagyon nagyra becsülöm, ezért tartom fontosnak, hogy más emberek figyelmét is felhívjuk erre az emlékdíjon keresztül.”
![]()
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.




