Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Mozgással a mellékhatások nélküli gyógyulásért

A fizioterápia világnapja alkalmából a mozgás fontosságára hívja fel a figyelmet a Harmónia Centrum, hiszen – ahogy ők fogalmaznak – napi fél óra mozgás 23 és fél óra fájdalommentességet jelent.
„A mozgás gyakorlatilag mindent gyógyít, hiszen általa több oxigén kerül szervezetünkbe. Ez pedig gyógyító, illetve regeneráló hatással bír, és nem utolsósorban megkímélhet bennünket a mozgásszervi megbetegedésektől” – hangsúlyozta Zentai Ágnes, a Harmónia Centrum tulajdonos igazgatója.

Okfeltáró kérdőívekkel a fájdalom nyomában

Persze ha hanyagoljuk a mozgást, és ennek következtében itt-ott fájdalom jelentkezik, akkor sem késő elébe szaladni a nagyobb bajnak. Ráadásul mi magunk is utánajárhatunk annak, hogy mi okozhatja a különböző fájdalmakat, hiszen a Harmónia Centrum a weboldalán 23 olyan kérdőívet tett közzé, amellyel a különböző területek fájdalmait járhatjuk körbe, és akár saját magunk is kideríthetjük a kiváltó okokat. Így megtudhatjuk, mi okozhatja többek között a sarok-, a derék- vagy éppen a könyökfájdalmunkat. Sőt mi több, a kérdőív nyomán tanácsokkal, javaslatokkal is ellátnak bennünket a fájdalom megszüntetéséért.
Bár az egészségügyi szakembereket sok esetben jó, ha nem kerüljük meg, azonban önmagunk megfigyelését kétségkívül saját magunk tudjuk a legjobban elvégezni. A szakorvos vagy a tapasztalt gyógytornász pedig az általunk érzékelt tünetek értelmezésében és a következtetések levonásában tud segíteni. A kiváltó ok felismerése után, annak megszüntetésével, akár saját magunk is megszabadulhatunk a fájdalomtól.

„Van, amikor elég otthoni nyújtó és lazító gyakorlatokat végezni a javulás érdekében, de van az a pont, amikor már szükséges a gyors és hatékony kezelés. Ebben például komoly szerepet játszik a lökéshullám terápia, amelynek lényege, hogy nagy erejű lökéshullámokat generál, amelyek a kezelt terület sejtjeiben nyelődnek el. Ez pedig öngyógyulást fokozó vérbőséget eredményez, hiszen a felgyorsult véráramlás több tápanyagot és oxigént szállít a sejtekhez, amik ezért tudnak gyorsabban regenerálódni. A vér visszaútján pedig a fájdalmat okozó, felgyülemlett salakanyagok szállítódnak el gyorsabban. Gyakorlatilag ez a kezelés olyan, mintha intenzíven mozognánk, csak koncentráltabban hat” – ismerteti Ágnes, akinek nagy tapasztalata van az ilyen típusú kezelésekben, hiszen 2008-ban ő honosította meg hazánkban a lökéshullám terápiát, ezt a mellékhatások nélkül gyógyító kezelést.

Ha már világnap, mi is az a fizioterápia?

„A fizioterápiát sokan azonosítják a gyógytornával, de valójában a gyógytorna csak a legjelentősebb eszköze a fizioterápiának. A fizioterápia annál több: lényegében azoknak a gyógymódoknak az összefoglaló neve, amelyek a gyógyvizek, a napfény, a levegő és a mozgás jótékony hatását használják fel a gyógyításban. Ennek a módnak a legfontosabb jellemzője, hogy közvetlenül a fájdalmas testrészen fejti ki gyógyító hatását, és ami még fontosabb, hogy mellékhatások nélkül” – szögezi le Zentai Ágnes, a Harmónia Centrum vezetője.
A fizioterápia tehát alapvetően a mozgásszervi betegségek kezelésére hivatott, amelyeknek okozója leginkább a mozgáshiány. A szakértő éppen ezért azt javasolja, hogy első körben a fájdalom okára próbáljunk fényt deríteni, és mozgással vagy fizioterápiás módszerekkel kezeljük a problémákat, mielőtt azonnal gyógyszerek felíratásához folyamodnánk.

Mert fájdalom nélkül élni jó. Ha pedig mégis megfájdul valamink, akkor mellékhatások nélkül meggyógyulni még jobb. Mozogjunk tehát napi fél órát azért, hogy a másik 23 és fél órában fájdalom nélkül élhessük az életünket.

 

 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.