Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A fogyasztói visszajelzések és a megrendelések száma alapján minden várakozást felülmúló tesztüzem végével élesben is elindult Magyarország legújabb online termelői piaca.

A Közért+ online webshopja szeptember 6-tól megújult felületen várja a vásárlókat, akik a korábbinál jóval szélesebb termékkínálatból válogathatnak. A megnövelt raktárkapacitásnak köszönhetően a kozertplusz.hu bővítette kiszállítási területét is, és egész hónapban hatalmas nyitási akcióval kedveskedik a hazai áruk kedvelőinek.

A kozertplusz.hu szolgáltatásai iránt az elmúlt fél évben országszerte komoly érdeklődés mutatkozott, a megrendelések száma hónapról hónapra dinamikusan növekedett, az értékesítés volumene a tervek szerint meg fogja közelíteni a nagyobb kereskedelmi láncok online forgalmát.

Dr. Czermann János vezérigazgató arról beszélt, a fogyasztói visszajelzések gyakorlatilag kivétel nélkül pozitívak voltak, hiszen míg a termelő helyett egy kalap alatt megoldják a digitalizációt, a minőségbiztosítást, a megfelelő marketinget és a logisztikát is, addig a fogyasztói oldalon ki tudják szolgálni azokat is, akik bár szeretik a termelői árukat, nehezen tudtak mostanáig hozzájutni.

Nyomon követhető termékek és nagy nyitási akció

A tesztüzem idején 300 termékből lehetett válogatni hazánk legújabb termelői piacán, ezt 1500 féle árura bővítették ki szeptember elejére, a közeljövőben pedig 5000-6000 termékből álló sortiment kialakítását tűzték ki célul, melyek között már a nagyobb magyar brandek is megtalálhatók lesznek a termelői áruk mellett.

Jelentősen nőtt a kiszállítási terület is. Budapest, Pest megye és az M1-es és M5-ös autópálya vonala mellett már a Balaton, a Velencei-tó és Székesfehérvár térségében is kiviszik a megrendelt csomagokat, de a termékek egy része az ország teljes területéről elérhetővé válik a következő időszakban.

Az eddigi egy telephely helyett hamarosan három raktárból szolgálják ki a vevőiket: a Közért+ Kiskőrös mellett Győrben és Pest megyében is megkezdte a logisztikai központok fejlesztését, a további raktárak jelentősen növelik a forgatható áruk mennyiségét, és gyorsítják logisztikai folyamatokat.

„Árban nagyon versenyképesek vagyunk, aminek oka, hogy míg a hipermarketek esetében a termelők rossz alkupozícióba kerülnek, volumenkötelezettségük van és ezáltal a töredéke marad náluk a reális eladási árnak, addig a Közért+ a rövid ellátási láncnak, és a kereskedelmi stratégiájának köszönhetően a termelők, beszállítók számára kedvezőbb beszerzési árakat tud biztosítani, mint a legtöbb kereskedelmi szereplő. Mi közvetlenül a termelőtől a fogyasztóhoz visszük az összeállított csomagokat és szerényebb haszonkulccsal dolgozunk, így vásárlóink is versenyképes árakon érhetik el a termékeket. Arra törekszünk, hogy egyedülálló módon nálunk a beszállító és a vásárló is jól járjon!” – értékelt dr. Czermann János.

A kozertplusz.hu óriási nyitási akcióval készül: egész szeptemberben akár 30-40 százalékos kedvezménnyel lesznek elérhetők a kampányban résztvevő termékek, amelyek hetente frissülnek, ráadásul szeptember 14-ig a ’KOZERT1’ kuponkóddal 1.500 forint értékű levásárolható kredit és ingyenes kiszállítás ütheti a vásárlók markát minimum 10.000 forint értékű vásárlás esetén.

A győri Széchenyi István Egyetem szakmai mentorálásával megvalósuló projekt a Digitális Agrár Stratégia végrehajtása körében, a Digitális Termelői Piac program részeként valósulhat meg.

Ha ősz, akkor immunrendszer-erősítés

Az őszi-téli szezonban, elsősorban a nagyobb szellemi megterhelés és a közösségbe való visszatérés miatt, a gyermekek és a felnőttek számára egyaránt fontos az immunrendszer megerősítése, ami a leghatékonyabban szezonális gyümölcsök és zöldségek fogyasztásával érhető el.

Dr. Kovács Viktória Anna, a kozertplusz.hu táplálkozás-tudományi szakértője arról beszélt, hogy bár az emberek hajlamosak ezt elfelejteni, de ősszel is közel annyi friss terméket fogyaszthatunk, mint a nyári hónapokban.

A gyümölcsök között elég csak az almára vagy a szőlőre gondolni, a zöldségek esetében pedig ilyenkor ajánlott sok céklát, sütőtököt, káposztafélét és rebarbarát fogyasztani. Mindig fontos a változatosságot szem előtt tartani annak érdekében, hogy minél többféle tápanyagot vigyünk be a szervezetbe. Válasszunk minél többféle színű zöldséget és gyümölcsöt, hiszen az eltérő színű termékek vitamintartalma is különböző. A szakértő elmondta, az egészséges táplálkozás ugyanakkor nemcsak a mindennapos zöldség- és gyümölcsfogyasztásból áll, hanem hozzá tartoznak a zsírszegény húsok és tejtermékek is.

Az iskolakezdés apropóján a szülőknek azt ajánlja, az uzsonnás dobozba a nyers, lehetőleg helyi, termelői forrásból származó zöldségek és gyümölcsök mellett helyezzenek zsírszegény felvágottakból, sovány sajtokból és teljeskiőrlésű pékáruból készülő szendvicset a gyermekeknek, illetve tegyenek mellé olajos magvakat, aszalt gyümölcsöket, hogy napközben is folyamatosan magas legyen az energiaszintjük. 

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.