bűncselekmény
-
"Végrehajtós" csalókra hívja fel a figyelmet a Fővárosi Főügyészség
Az elmúlt időszakban a fővárosban is elterjedtek az unokázós típusú csalásokhoz hasonló, úgynevezett végrehajtós csalások - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
-
Akár 20 évet is kaphatnak, mert meg akarták ölni Orbán Viktort
Emberölés előkészületének bűntette mellett alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérlettel vádolják az ügyészek annak a csoportnak a tagjait, akik Orbán Viktor és Müller Cecília meggyilkolását is kilátásba helyezték.
-
Az útdíjfizetés kijátszásával milliárdos kárt okozó csalók ellen emeltek vádat
Több mint négymilliárd forintnyi kárt okozott egy bűnszervezet a költségvetésnek úgy, hogy nem fizette meg az útdíjakat, a bírságokat, valamint az adókat és a járulékokat - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
-
Csalókra figyelmeztet a NEAK
Megtévesztő üzeneteket küldtek ki ismeretlenek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) nevében; a szervezet azt kéri, hogy senki ne nyissa meg az elektronikus levelet.
-
Egyre többször hivatkoznak internetes csalók a járványra
A pandémiás időszakban az online bűncselekmények elkövetői egyre gyakrabban hivatkoznak a koronavírusra, annak gyógymódjaira, illetve az esetleges állami támogatások, segélyek folyósítására, közéleti személyek adományaira vagy akár nyereményjátékokra - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön a rendőrségi honlapon.
-
Életfogytiglanra ítélték azt a férfit, aki késsel támadt egy taxisofőrre
Budapest, 2020. február 4., kedd (MTI) - Emberölés kísérlete miatt első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy férfit, aki késsel támadt egy taxisofőrre 2018 májusában Budapesten - tájékoztatta a fővárosi főügyész kedden az MTI-t.
-
Elfogtak egy csaló ukrán férfit Budapesten, aki amerikai bankkártya-adatokkal többmilliós kárt okozott
Elfogtak egy ukrán állampolgárságú férfit Budapesten, aki a gyanú szerint csalással megszerzett amerikai bankkártya-adatokkal Magyarországra rendelt elektronikai eszközöket, így többmilliós kárt okozott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
-
Elfogtak egy csalót, aki ellen tizennyolc elfogatóparancs volt érvényben
Elfogták azt a 30 éves férfit, aki ellen - csalás miatt - tizennyolc elfogatóparancs volt érvényben - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu honlapon.
-
Felszámoltak egy gyermekpornográf tartalmakat terjesztő bűnszervezetet
A rendőrök nyolc helyszínen csaptak le és négy, gyermekpornográf tartalmakat terjesztő bűnszervezethez tartozó embert fogtak el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken az MTI-vel.
-
Hamis mosószereket találtak két szállítmányban a pénzügyőrök
Hamis mosószereket találtak a pénzügyőrök két szállítmányban, Komáromnál és Rédicsnél - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
-
Illegális cigarettagyárat számoltak fel Budapesten
Több mint 25 millió forint forint kárt okozó illegális budapesti cigarettagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
-
Ismét akcióba lépett a Pesti úti ámokfutó
Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg a Pesti úti ámokfutót. A Fővárosi Főügyészség ismét indítványozta a felfegyverkezve elkövettet rablási kísérlettel gyanúsított 49 éves férfi letartóztatását.
-
Jellemzően költségvetési csalással gyanúsítható bűnszervezetet számolt fel a NAV
Több száz, összesen milliárdos tartozással rendelkező céget vett át egy bűnszervezet, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban összehangolt akcióban számoltak fel; az eladók azt hihették, megszabadultak adósságaiktól - közölte az adóhivatal kedden az MTI-vel.
-
Korrupcióval gyanúsítanak három rendőrt
Az ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki három rendőrt, mert egy mezőgazdasági vállalkozó kérésére, ellenszolgáltatás fejében nem ellenőrizték a szabálytalanul körbálát szállító teherautóját Hajdú-Bihar megyében - tájékoztatta a központi nyomozó főügyész szerdán az MTI-t.
-
Külföldre akart szökni a soroksári HÉV-vel karambolozó török kamionos
Megpróbált külföldre szökni az az üdítőket szállító török kamionos, aki csütörtök reggel karambolozott a HÉV-vel Soroksáron, a Helsinki úton.
-
Letartóztatták a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport vezetőit
Letartóztatták azt a két férfit, akiket a Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya csoport vezetőiként az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásával és politikusok megölésének előkészületével gyanúsítanak - közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
-
Milliókat szerzett hamis életbiztosításokkal egy budapesti nő
Csalás és magánokirat-hamisítás miatt folytatott eljárást a rendőrség egy budapesti nő ellen, aki két nyugdíjas férfi nevére összesen hét életbiztosítást kötött, és ezzel több millió forinthoz jutott - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel az MTI-vel.
-
NAV: 27 millió forint értékű adózatlan cigarettát találtak az M3-as autópályán
Mintegy 27 millió forint értékű adózatlan cigarettát találtak egy teherautóban az M3-as autópályán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
-
Négymillió forint értékben foglalt le hamis márkajelzésű cipőket a NAV
Négymillió forint értékben foglaltak le hamis márkajelzésű cipőket egy szlovák rendszámú kisbusz ellenőrzésekor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
-
Nyolcszázmilliós áfacsalást leplezett le az adóhatóság
Mintegy 800 millió forint kárt okozott a költségvetésnek az a férfi, aki külföldről behozott hús áfájával csalt, az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vádemelést javasol.
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

