- Részletek
- MTI.hu
Koncertek, tűzzsonglőrök, táncprogramok és szaunaszeánszok is várják a látogatókat az ország számos fürdőjében július utolsó napján, szombaton, az immár 12. alkalommal meghirdetett Strandok éjszakáján - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel.
- Részletek
Sokan csalódottan vették tudomásul, hogy idén szeptemberben nem kezdhetik meg a tanulmányaikat, ám nekik sem kell elkeseredniük: számos felnőttképzés kínál olyan alternatívákat, amelyekkel később szép karriert futhat be bárki.
Azoknak, akiknek a felsőoktatási tanulmányai csúsznak egy évet, remek lehetőségeket kínálnak a hazai felnőttképzések, amelyek sok esetben nem csak államilag, de nemzetközileg is elismert szakképesítést nyújtanak. A képzések nagy része ráadásul online is elérhető, így akár munka mellett is fejlődhetünk a szakterületünkön vagy akár újabb szakmában próbálhatjuk ki magunkat. A felnőttképzésben részt vevők száma egyre nő, ami azért is örvendetes, mert aktuális munkaerőpiaci trendek azt jelzik, hogy Magyarországon jelenleg is tapasztalható a szakemberhiány bizonyos iparágakban.
Ezek a legnépszerűbb képzések
A pedagógiai, kereskedelmi szakmák a szakértő szerint a nők körében népszerűbbek, míg az építőipari és védelmi képzéseket inkább a férfiak választják. A nők egyébként nagyobb arányban jelentkeznek felnőttképzésekre. A TanfolyamGURU.hu összesítése szerint a top öt képzések a következők:
5. Dajka képzés
4. Prémium HR (Személyügyi szervező) képzés
3. Prémium vállalkozási mérlegképes könyvelő tanfolyam
2. Személy- és vagyonőr képzés
1. Idősgondozó képzés
- Részletek
- MTI.hu
Augusztus első napjaiban indul az Országos Balesetmegelőzési Bizottság OBBPoint elnevezésű applikációja, amely a világon az első sebességalapon működő hűségpontrendszer - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a police.hu oldalon.
- Részletek
- er
Egy keresett programnyelvhez értő szenior fejlesztő havi bérigénye ma Magyarországon egymillió-háromszázötvenezer forint.
Megfizethető vízparti ingatlanok Magyarországon
Visszavonva- Részletek
Hosszú ideje sokkolja a közvéleményt, hogy a Balaton népszerű üdülőhelyein ma már többet kell fizetni az ingatlanok négyzetméteréért, mint a fővárosban. Megnéztük mitől drágább vagy éppen olcsóbb egy nyaraló és hol keresgéljen, aki nem tud tízmilliókat költeni erre a célra.
“Az elmúlt időszakban a piacon nyaralót keresők nagyobb része olyan személy vagy család, akik már rendelkeznek nyaralóval, hétvégi házzal, de szeretnék jobbra cserélni. Továbbra is a vízparttól való távolság az egyik legfontosabb szempont, de az alacsony rezsi, a nagyobb alapterület és a modernebb épület is számít, ha valaki váltani akar. A vásárlók jelentős része konkrét elképzelésekkel érkezik, azt az ingatlant keresi, ami mindenben megfelel az elvárásainak” - összegezte tapasztalatait Gadanecz Zoltán.
A lokáció kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont, hogy van-e a környéken ismerős, lesz-e társaság
Hasonló a motivációja azoknak a családoknak, baráti társaságoknak, akik folyóparti, gyakran ártéri kisházakat vásárolnak meg, melyeket hétvégi háznak használnak. Itt is jellemző, hogy az első vásárlót néhány éven belül többen is követik az adott környéken. “A Dráva parton, Vízvár alatt, de a Tisza kisfalvas részein is előfordul hasonló” - számol be tapasztalatairól a szakember.
“Ezek az ingatlanok általában néhány millió forintért megszerezhetőek, felújíthatóak, így apró, de komfortos menedéket jelentenek a hétköznapi rutint kis időre maguk mögött hagyni kívánó tulajdonosoknak. Jellemzően a természetközeli élet vonzza azokat, akik itt vesznek nyaralót, mégis fontos számukra, hogy a város maximum egy órás autóútra legyen, a víz pedig lehetőleg a telek végén. Hasonló trendet figyelhetünk meg hazánk festői hegyvidékein is" - magyarázta.![]()
120 éves a magyar film
Lejárt- Részletek
- er
A magyar film születésének 120. évfordulója alkalmából Nagylátószög – 120 éves a magyar film címmel nagyszabású kiállítás nyílik a Ludwig Múzeumban, amely átfogó képet nyújt a magyar film történetéről a kezdetektől napjainkig. A kiállítás a Nemzet Filmintézet szakmai közreműködésével valósult meg.
- Részletek
- er
Ismét Budapesten versenyeznek Európa legjobb séfjei
- Részletek
- er
Fehér kávé, sós karamell fagyi nyerte az Év Fagylaltja díjat az alapanyaggyártók versenyében
- Részletek
- er
Ingyenes szűréssel járják az ország óvodáit
- Részletek
- MTI.hu
Két beteg meghalt, és újabb 26 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 628 383 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 453 177-en már a második adag vakcinát is megkapták.
6 módszer a lakás belső tereinek növelésére
Visszavonva- Részletek
Hogyan tudunk tágas és élhető, sőt kifejezetten szellős tereket varázsolni egy átlagos, viszonylag kicsi lakásból? Az üveg különböző módon történő használata jelentősen javíthatja a térérzetet otthonában, mivel lehetővé teszi a fény szabad áramlását és nyitottabb, szellősebb érzetet kelt. Az üveg ugyanakkor helytakarékos és nem mellesleg álomszép.
Lássuk, hogyan tudjuk úgy használni az üveget otthonunkban, hogy optikailag növeljük a rendelkezésünkre álló teret! Szerencsére nem kell mindig túlgondolni, egyszerű megoldásokkal is sok mindent kihozhatunk. Íme 6 lehetőség:
1. Üvegfal a tömör válaszfal helyett
2. Üveg tolóajtó a hagyományos ajtó helyett
3. Az üvegkorlát is segítségünkre lehet
4. Üvegfödém beépítése a stratégiai helyeken
5. Az üveglépcső légies és letisztult
6. Egy innováció is a segítségünkre lehet
A Rákosy Glass innovációja, a többszörösen díjnyertes HELIO Heating fűtő üveg is szóba jöhet, ha helyet szeretnénk megtakarítani. Miről van szó? A fűtő üveg önálló fűtési megoldásként is alkalmazható, vagyis a nyílászárók üvegpaneljeit használhatjuk a kellemes beltéri hőmérséklet megteremtésére, és nincs szükség fűtőtestek beszerelésére.
A fenti üvegelemek beépítésével nagyobb tér illúzióját kelthetjük, elősegítjük a természetes fény áramlását, és olyan modern, nyitott kialakítást érhetünk el, amellyel nagyobbnak és hívogatóbbnak tűnik majd otthonunk. A nagy üvegfelületek ugyanakkor a környezetre is szép kitekintést biztosítanak, amelytől a négy fal közé való bezártság érzése is enyhül.
Az év webshopja kerestetik
Lejárt- Részletek
![]()
A legkisebb webáruházak is azonos eséllyel indulhatnak
Ötödik alkalommal küzdenek meg a magyarországi webáruházak Az Év Webshopja címért. A verseny résztvevőit kizárólag szakmai szempontok alapján értékeli a zsűri, így nemcsak a nagy múlttal rendelkező, „óriás” webáruházak, hanem az újonnan piacra lépő, „kisebb” oldalak is jó eséllyel pályázhatnak a 2021-es Az Év Webshopja címre.
A pandémia jelentős fellendülést hozott az online kereskedelem terén, így ma már biztosan mindenki elmondhatja magáról, hogy számos alkalommal vásárolt webshopon keresztül. Ez a folyamat pedig olykor egyszerű és hatékony, de bizony van, hogy bosszúságot okoz. Most viszont a webáruházak Az Év Webshopja versenyen kideríthetik, mennyire felhasználóbarát a felületük. Ráadásul a megmérettetésen nemcsak az impozáns címet nyerhetik el, hanem rengeteg tapasztalattal és szakmai segítséggel is gazdagabbak lehetnek.
Így versenyeznek a webshopok
Az ingyenes verseny elbírálásának lényege, hogy egy kilenc főből álló zsűri a saját szakterülete alapján, ugyanakkor vásárlói szemmel is megvizsgálja a webshopokat. Így a webáruházak számos szakmai szempont alapján mérettetnek meg.
A zsűri megvizsgálja például, hogy mennyire egyértelműek a lépések a vásárlási folyamat során, vagy vevőként ütköznek-e nehézségbe, azaz, hogy milyen a felhasználói élmény. Nézik azt is, hogy milyen a szoftveres háttere a webshopnak, és az mennyire működik jól, milyenek a fizetési lehetőségek, és azok könnyen kezelhetőek-e. Vizsgálják, hogy a legkülönbözőbb elvárásoknak mennyire felelnek meg az áruházak. Például, hogy megtalálható-e az oldalon az adatvédelmi nyilatkozat, és hogy mennyire könnyű folytatni a vásárlási folyamatot vagy visszalépni adott esetben a kosárba tett termékekhez. Természetesen a Google szempontrendszerét is figyelembe veszi a zsűri, így például azt, hogy reszponzív (mobilbarát) az oldal, vagy sem, illetve azt is, hogy milyen gyorsan tölt be a különböző eszközökön – mondja Rácz Péter, a verseny ötletgazdája.
Szigorúan szakmai értékelés, algoritmus alapján
A független szakmai zsűri tagjai különböző szakterületekről érkeznek. Van köztük webdizájner, tartalommarketinges szakember, webergonómiai specialista, illetve keresőoptimalizálással foglalkozó szakértő is. Ki-ki a saját területe szempontjából értékeli a webshopokat, és hogy igazságos legyen a rendszer, a verseny szervezői kidolgoztak egy speciális, titkos algoritmust a pontozásra. Erről csak annyit árultak el, hogy az adott terület szakértőjének pontszáma nagyobb súllyal számít, mint a többi zsűritagé.
Ezért érzem szívügyemnek ezt a versenyt, mert ugyanolyan eséllyel indulhatnak a kicsik, mint az „óriás” webáruházak. Hiszen nem az számít, hogy milyen múlttal rendelkezik a versenyző cég, mekkora tőkeerő van mögötte, vagy esetleg hány követője van, és hány szavazatot tud összeszedni a közösségi oldalakon, hanem kizárólag szakmai szempontok alapján értékeli a zsűri a versenyző oldalakat, hogy szakmai szemmel milyen az adott webshop. Így fordulhatott elő, hogy tavaly például egy féléves áruház is bejutott a döntőbe, ami óriási dicsőség.
Nemcsak verseny, hanem szakmai fejlődés is
Szeretnénk az online kereskedelmi világnak segítséget nyújtani a verseny révén. A versenyzők alanyi jogon láthatják az elért pontszámaikat, és ez önmagában mutatja, hol érdemes az áruházat fejleszteni. Akik pedig ennél is többet akarnak kapni, igényelhetnek egy mélyelemzést is. Így a résztvevők – amellett, hogy nagyobb publicitást is kapnak – rengeteget tanulhatnak a szakértőktől. És persze hihetetlenül jó érzés azt látni, hogy évről évre erősödik a mezőny, egyre jobb technikai megoldásokkal rukkolnak elő a webshopok, egyre modernebb marketingelemeket használnak. A „kicsik” például szemmel láthatóan folyamatosan fejlődnek. Ennek a versenynek ez a lényege. Olyan webshoptulajdonossal még nem találkoztam, aki kizárólag a díj miatt nevezett volna a versenyre, az sokkal inkább jellemző, hogy tanulás céljából is indulnak – számol be Rácz Péter, a Complexpress Kft. ügyvezető igazgatója, akinek egyébként szintén nagy tapasztalata van a webshopok üzemeltetésében, hiszen azáltal, hogy ők maguk webshoplogisztikával foglalkoznak, a webáruház-üzemeltetés minden csínját-bínját ismerik.
A verseny záróakkordjaként pedig minden évben egy exkluzív gálát szerveznek, ahol a döntősök, a szervezők és a zsűritagok találkozhatnak, és gyakran komoly üzleti kapcsolatok is szövődnek. Lassan az is hagyomány, hogy Gundel Takács Gábor műsorvezetésével hirdetik ki és adják át Az Év Webshopja díjat.
![]()
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.




