- Részletek
Keresztény vállalkozók gyűlnek össze május 29-én Budapesten az immár hatodik alkalommal megrendezett Országos Keresztény Vállalkozói Konferencián. Az esemény sajátos módon kapcsolja össze az üzletet és a lelkiséget, a színpadon ugyanis vállalkozók és egyházi személyek váltják majd egymást.
„Az előadások alapján ez egy menedzsmentkonferencia” – mondta el Sipos Zoltán főszervező. - „Előadóink szakértők és vállalatvezetők, akik megosztják tudásukat. De emellett helyet kap a programban a keresztény értékelvűség is, mert azt valljuk, hogy helye van a keresztény gazdaságetikának a piacon.” Az idei előadók között van prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, Keleti Arthur AI-szakértő és jövőkutató, de a kerekasztal-beszélgetésben vesz részt Szabados Richárd, a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség ügyvezetője is. Több vállalkozó is megosztja majd tapasztalatait, így például Kemenes Edith, a Kemenes Cukrászat tulajdonosa, Gyaraki József, a REGIO játékkereskedés alapító ügyvezetője és Mihályi Magdolna, a Jobtain ügyvezetője. Színpadra lép Batthyány-Schmidt Margó és dr. habil Papp Miklós atya is. A műsorvezető Gundel Takács Gábor lesz. A keresztény értékrendű vállalkozók szervezett kapcsolatépítés keretében ismerkedhetnek majd meg egymással az esemény során.
- Részletek
- mti.hu
Ha a gyermekeink védelméről van szó, nem kérdés: zéró tolerancia van érvényben a pedofilokkal szemben, a gyermekek szexuális nevelése pedig kizárólag a szülő joga - írta az euronews hírportálon megjelent véleménycikkében Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön.
- Részletek
- mti.hu
Újra elindul július 2-ától Splitbe a MÁV-Start egyik legnépszerűbb éjszakai vonata, az Adria InterCity, a vonat légkondicionált fekvő- és hálókocsikkal közlekedik - közölte a vasúttársaság az MTI-vel csütörtökön.
- Részletek
A többszörösen díjnyertes és világhírű hegedűművész, a 27 millió követővel rendelkező Lindsey Stirling bejelentette 2024-es európai és brit turnéjának dátumait. Az új albumát, a Duality-t népszerűsítő turné során Lindsey október 11-én Budapestre is ellátogat, ahol az MVM Dome-ban lép fel. A koncert különlegessége, hogy NYA, a vendégművész is csatlakozik hozzá. Lindsey lenyűgöző előadásai komplex koreográfiával és lélegzetelállító vizuális elemekkel kápráztatják el a közönséget. Lindsey előadásai lenyűgözőek és inspirálóak. Mesterien integrálja az összetett koreográfiát, lélegzetelállító légi akrobatikát és lenyűgöző jelmezeket, amelyeket mind ő maga tervez. A zene, a tánc és a vizuális művészetek egyedülálló, felejthetetlen élménnyé válnak, melyek elvarázsolják és inspirálják a közönséget.
- Részletek
- mti.hu
Egy őrzés-védelemmel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely fizetendő áfáját úgy csökkentette, hogy bevételeit egy strómanok vezette, gyakran váltott fantomcégekből kiépített hálózaton keresztül futtatta át.
Hiánypótló megoldás az Olvasószoba
Visszavonva- Részletek
Aki nagyon szeret olvasni, annak minden napi igényét elégítheti ki az a formabontó megoldás, mellyel Bucsi Mariann írónő lépett színre. Írói oldalát újra gondolva Olvasószobát hozott létre, ahol minden nap új írással jelentkezik. Méghozzá olyan művekkel, amelyek csak és kizárólag ezen a felületen lesznek olvashatóak.
Az írónő első könyve azonnal siker lett, és lelkes követőtábora száma azóta is folyamatosan bővül. Mariann mindig is törekedett arra, hogy írásaival olyan társadalmi és szociális témákra irányítsa a figyelmet, amelyek nagyobb rétegeket érintenek és még napjainkban is tabuként kezeltek. Emellett hangsúlyt fektet arra, hogy az olvasás szeretetét átadja. A piacon
elsőként, hiánypótló megoldásával, az Olvasószobával napi szinten éri el, hogy követői legalább pár percet szenteljenek olvasásra. A platformon kisregények, novellák, versek, gondolatok kávé mellé, egyéb történetek érhetőek el, valamint tíz vendégszerző csatlakozott a kezdeményezésemhez, akiknek több írása is olvasható lesz az oldalon, és velük készült személyes hangvételű interjúkkal is találkozhatunk tőlük.
Az ötlet megálmodója szerint az Olvasószoba használatának mellékhatásai is lehetnek:
Jobb emberi kapcsolatok
Önismeret
Jobb és kifejezőbb kommunikáció
Sziporkázó kreativitás és fantázia
Eredményesebb problémamegoldás
Magasabb érzelmi intelligencia
Magabiztosabb hozzáállás
Boldogsághormon termelődés
És még szépít is
www.bucsimariann.hu
- Részletek
- mti.hu
A zene az egyik legkülönlegesebb művészeti kifejezésforma. A hang és a csend összjátéka időtlen idők óta érzelmeket és gondolatokat ébreszt, megindítja az ember lelkét - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere, aki közösségi oldalán közzétett videóban köszöntötte hétfőn a zene ünnepét.
- Részletek
Első alkalommal rendezte meg a Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Divat & Design Ügynökséggel együttműködésben a Kreatívipari Fórumot, amelynek célja a kreatívipar stratégiai fejlesztési irányainak megvitatása volt. Az eseményen több mint tíz hazai tulajdonú kreatívipari vállalkozás képviseltette magát.
A Caola Kozmetikai és Háztartásvegyipari Zrt., mint Magyarország egyik legrégebbi és legikonikusabb márkája, örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez. A cég története immár több mint 190 évre nyúlik vissza. A vállalat mindig is elkötelezett volt a minőség és az innováció iránt, továbbra is jelentős szerepet kíván vállalni a kreatívipar fejlesztésében és támogatásában, hozzájárulva ezzel a nemzetgazdaság növekedéséhez és az iparág nemzetközi szintű elismeréséhez.
![]()
- Részletek
- er
Rekordszámú versenyminta, kiváló borsorok, kemény munka: megérkeztek Közép-Európa egyik legrangosabb nemzetközi borversenyének eredményei
- Részletek
Paks városa kapcsán mindenkinek az atomerőmű jut eszébe. Pedig ha a településen jobban körbenézünk, lépten-nyomon okos megoldásokba botlunk. Persze ezek a fejlesztések korántsem öncélúak, hanem a helyiek biztonságát, kényelmét szolgálják vagy éppen arra hivatottak, hogy összehozzák a családtagokat.
Ha van olyan hely, ahol az okosmegoldások nem csak látványosságként funkcionálnak, hanem valóban szerepet játszanak a környezetvédelemben vagy éppen a biztonságos közlekedésben, az bizony Paks. „Számos okosmegoldást alkalmazunk városszerte. Ott van például az okoszebra, amely esetén szenzorok érzékelik, ha gyalogos közeledik az átkelőhelyhez és az aszfaltba beépített LED-ek elkezdenek villogni. Nincs az az autós, aki ennek hatására ne kezdene lassítani. Ez pedig különösen hasznos a téli időszakban, amikor sötétedés után járnak haza a lakosok” – mondta Szabó Péter, Paks polgármestere. De a közlekedés biztonságát segíti elő az is, hogy a lejtős járdák alulról fűtöttek, így télen biztosított a csúszásmentes közlekedés. Számos okospad is található a városban, amely a WIFI szolgáltatás és telefontöltési lehetőség mellett méri a hőmérsékletet, UV-szintet, de még a levegő minőségét is. Okosjátszóteret is alakítottak ki a városban több helyen, amely összehozza a szülőket és a gyermekeket.
Joggal viseli tehát a város a Családbarát Önkormányzat címet 2018 óta. Ahogy a Klímabarát Díjat is megérdemelten birtokolja a település. Tudniillik a város összes autóbuszvonalán elektromos buszok közlekednek. Ráadásul újabb vonalak létrehozása is tervben van, ahol már okosbuszmegállókat fognak telepíteni, zöld felülettel a tetején. A város vezetése tehát nem áll le a fejlesztésekkel. Például minden idők egyik legmodernebb kulturális központját fogják felépíteni, a zöld felületek kezelésére pedig újabb robotfűnyírókat terveznek munkába állítani.
![]()
- Részletek
- mti.hu
Már magyarul is elérhetik a digitális önértékelő eszközt a pedagógusok - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.
- Részletek
Idén 22. alkalommal rendezték meg az Infekciókontroll Társaság Kongresszusát, amelynek egyik központi témája volt többek között a környezeti infekciókontroll, de új megoldásokat is ismertettek, amelyek a kórházi fertőzések ellen lépnek fel hatékonyan.
A Balatonalmádiban megrendezett eseményt a Kongresszus fővédnöke, Dr. Müller Cecília Országos Tisztifőorvos nyitotta meg. A konferencia központi témái között szerepelt a környezeti infekciókontroll, az egyéni kockázatértékelés kérdése, az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések számának hatékony csökkentési lehetőségei és az irányító hatóságokkal történő párbeszéd fontossága. Ez a rendezvény lehetőség a tanulásra, ismeretek gyarapítására és a mindennapi munkák során felmerülő nehézségek megbeszélésére. Az esemény lehetőséget biztosított arra, hogy a résztvevők tapasztalatokat cseréljenek, és új innovatív megoldásokat ismerjenek meg az infekciókontroll területén.
„Fontosnak tartjuk, hogy a kapcsolódó területeken dolgozó munkatársaink – műszaki dolgozók, gyógyszerészek – is részt vegyenek az ilyen fórumokon, mert így közvetlenül be tudnak kapcsolódni a hazai infekciókontrollal foglalkozó közösség munkájába” – mondta Dr. Bánhegyi Péter.
![]()
- Részletek
![]()
10.000 Ft ingyen kupon, koncertek és nyereményjátékok Győrben és Pécsett
Az idei nyárról nem mondható el, hogy bővelkedne a rendezvényekben - részt vehetünk azonban egy olyan különleges fesztiválon, amilyenre korábban még soha nem volt példa. A hónapokon át tartó győri kaszinófesztivál szórakoztató programok sokaságával várja az érdeklődőket. Ráadásul aki időben érkezik, annak a kaszinó 10.000 Ft-ot ad, és ehhez hasonló rendezvénysorozattal készül a pécsi kaszinó is.
“A kaszinó sokak számára még mindig egy ismeretlen világ. A fesztivál egyik célja, hogy lebontsa ezeket a falakat, és azoknak is bemutassa, akik korábban nem ismerték a szórakozás ezen fajtáját. Amennyire tudjuk, még soha nem volt Magyarországon ilyen program és ami ennyi mindent tartalmaz” - meséli Zámbó István, a győri és pécsi kaszinók stratégiai igazgatója.
“Június 23-24-én, július 2-án és július 10-én olyan promóciónk lesz, amilyen még soha. Ezeken a napokon a belépő játékosok 10 ezer forintot kap a kaszinótól, amit belépésekor rögtön játékzseton vagy ticket formájában vehet át. Ez az első ilyen lehetőség az országban! Így bárki kockázat nélkül próbálhatja ki a kaszinózást, olyanok is, akik még soha nem játszottak és adhatnak egy esélyt maguknak, hogy milliomosok legyenek” - mondja Zámbó István, hozzátéve, hogy a kezdőknek a jelenlévő hostessek fogják bemutatni, hogyan kezdjenek neki a játéknak, így nem kell aggódni annak sem, aki még sosem járt kaszinóban!
Nem csak a zsetonokkal lehet nyerni
A fesztivál azonban távolról sem csupán a kaszinózás öröméről szól, hiszen a programokat úgy állították össze, hogy minden korosztály találhat kedvére valót: június 26-án, szombaton például Varga Viktor, Dr BRS és Kollányi Zsuzsi koncertjét élvezhetik a résztvevő fiatalok, akik számára aznap a különleges italpromóciók is tovább színesítik az estét.
Ezzel együtt az idősebb generáció sem marad ki a buliból: ők a “Három DJ, három kívánság” retróesten pöröghetnek a klasszikus slágerekre, amiket többek közt Dévényi Tibi bácsi, DJ Dominique szállít majd a vendégeknek.
A rendezvénysorozat július 24-ével folytatódik, ekkor egy rúdtánc show és az erotika játssza majd a főszerepet, de a szexi táncoslányok mellett meglepetés celebekkel is találkozhatunk a kártyaasztaloknál. Ugyanis a pókerasztal mellett ülő meglepetésvendégek maguk is részt vesznek a játékban, így kivételes lehetőség adódik velük személyesen is találkozni. Az augusztusi eseményekről pedig rövidesen hírt adunk.
De mi a helyzet azokkal, akinek nem kedvez a szerencse a nyerőgépek mellett? Könnyen lehet, hogy innen ők sem távoznak üres kézzel.
“Itt nem csak kaszinózás közben lehet szerencséje a játékosoknak, hiszen ezen felül is rengeteg nyereményjátékkal várjuk őket! Különleges VIP jegyet nyerhetnek például a szeptember 4-ei Wellhello koncertre a Budapest Parkba, amit a skyboxok egyikéből nézhetnek végig, de lesz még számos egyéb lehetőség is. Szeretnénk megmutatni, hogy ez nem csupán játék, hanem élmény is. Aki eljön, megismerheti a kaszinók különleges misztikumát – ígéri ezt Zámbó István, a győri és pécsi kaszinók stratégiai igazgatója.
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.




