Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Fehér kávé, sós karamell fagyi nyerte az Év Fagylaltja díjat az alapanyaggyártók versenyében

Nagy érdeklődés mellett zajlott ebben az évben az Év Fagylaltja verseny, ahol külön mérettették meg magukat a cukrászdák és az alapanyaggyártók is. Az utóbbi kategóriában főleg nemzetközi cégek képviseltetik magukat, idén mégis hazai győztest köszönthettünk.

A békéscsabai Bíborka nyerte el idén az Év Fagylaltja címet a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének versenyén, ahol nem kevesebb, mint 63 kézműves fagyigyártó nevezett a saját alkotásával.
A hagyományos, jó minőségű kézműves fagyit népszerűsítő verseny idén a megszokott fesztivál helyett régiós eldöntőkkel zajlott, majd az Ipartestület székházában került sor a döntőre. A cukrászokból, szakácsokból és gasztro szakemberekből álló szakmai zsűri elsősorban nem újdonságokat igyekezett felkutatni, inkább az íz, állag és megjelenés szempontjai alapján döntött. 

Az idei aranyérmes Bíborka fagyi egy békéscsabai cukrász, Fehér Gergő alkotása: helyi alapanyagokból készül, a bele kerülő chili például újkígyósi. A szeder és a csoki tökéletes elegyet alkot a fagyiban, amit a Cafe One kávézóban bárki megkóstolhat. Második helyen a balzsamos sült áfonya végzett lágy kecskesajttal, ez Koncz Andrea munkája, amivel a gödöllői Sissi Fagylaltozóban találkozhatunk.

A versenyen a cukrászdák mellett az alapanyaggyártók is külön kategóriában indulnak, hiszen ők is nagyban hozzájárulnak a Magyarországon kapható fagyik minőségéhez. A 17 versenyző közül idén Kádár Ferenc mestercukrász műve, a fehér kávé, sós karamell fagyi nyerte el az aranyérmet. Az alapanyagot az M-Gel Hungary Kft. biztosította:
“Az alapanyaggyártóknak azért van kiemelt szerepe, mert ezek a cégek sokszor befolyásolják a trendeket, gyakran állnak elő új megoldásokkal vagy lehetőségekkel” - mondja Gangel András, a cég vezető munkatársa.

Idén nem értékelték külön a mentes termékeket, helyette azonban egy új kategória is indult az Egy a természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás tiszteletére. Ebben olyan fagyikkal lehetett nevezni, amelyek fő összetevői Magyarország erdeiben és mezein is megtalálhatók. Az első helyet a dunaföldvári Marcipán Cukrászda és Nagy László rozmaringos-málnás étcsokoládé fagylaltja nyerte el.
A nyertes fagyik általában évekig benn maradnak a kínálatban, így attól sem kell tartanunk, hogy esetleg lemaradunk róluk.

Magyar nyertes a nemzetközi porondon

Az alapanyag kategóriában általában globális méretű világcégekről beszélhetünk, amelyek mintegy 85 százaléka olasz, emellett csupán néhány magyar gasztrojégkrém van jelen a piacon. Már csak ezért is nagy szó, hogy a magyar tulajdonú családi vállalkozás, az M-Gel idén is nyerni tudott, sőt, az elmúlt 3 évben mindig dobogós helyezéssel végzett a versenyen. 

A száz fős cég egyik szegmense a fagylalt alapanyag forgalmazás, emellett cukrászati, sütőipari és lakossági termékekkel is foglalkoznak. Tavaly Yuzu- mangó-karamell fagyijuk hozta el az ezüstérmet a gyártói kategóriában, míg 2019-ben “pisztácia parajd fűszerével” nevű, tejmentes, cukormentes fagylaltjuk nyert aranyérmet. Utóbbi a tihanyi Erzsike Fagyizóban a mai napig megkóstolható.

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.