Az ember gondolatai sokszor a leglehetetlenebb utakon indulnak el egy képről, hangról, szagról. Ha nem zökkenti ki senki, kacifántos utakon kalandoznak. Így jártam kora este, mikor kimentem összegyűjteni a múlt héten lekaszált szénát. Megdöbbenten nyugtáztam, hogy a hosszú fűszálak gyönyörű arany és fehér színűre száradtak és elképesztően jó illatot árasztanak.
Munkához fogtam és a szénát látva önkéntelenül elkezdtem dúdolni a Gyöngyhajú lány refrénjét, anélkül, hogy a többi szövegre emlékeznék: "Jött egy gyöngyhajú lány, álmodtam vagy igaz talán..." Nem mintha egy lányról álmodoznék, hiszen a szívemre már lassan két évtizede kitettem a "Foglalt" táblát.
Hogyan, hogyan nem (talán nem olyan nagy időugrás), pár perc múlva már a Valahol egy lány járt az eszemben és meglepődtem mennyire máshogy látom már ezt a történetet, mint 25 évvel ezelőtt.
{youtube}https://www.youtube.com/watch?v=hNTW89f8LYc{/youtube}
Adott ugye a messzeföldön legszebb lány (nevezzük Emesének), akit az öreg király feleségül akar venni. De ez a lány kellően individualista ahhoz, hogy elutasítsa az ajánlatot. "Többet érek én annál, jogom van a magam útját járni a magam boldogulását keresni". Úgy képzelem, valami ilyesmit gondolhatott magában, ezért nagy dacosan, öntudatosan énekelni kezdett: "A királyé nem leszek, nem leszek..."
El is ment világgá, de a sors nem volt kegyes hozzá: talált ugyan szerelmet, de elvesztette párját, egyedül és boldogtalanul, de továbbra is dacosan öregedett meg, szállt a sírba.
Mit mondjak, nem egy felemelő történet. Ha hozzáképzelem, hogy az átkosban jól hangzott a hatalom elleni ágáló tiszta lélek ellenállása, még csak csak. De személyes sorsként nem igazán minta számomra. Olyan üresnek érzem. Mintha nem azt a pályát futotta volna be, amit befuthatott volna.
"Szerinted talán hozzá kellett volna mennie a királyhoz?" - kérdezed.
Nem tudom, csak elmondok egy másik történetet, ami ugyanennek a sztorinak egy másik forgatókönyve. Ráadásul igaz történet. Téged nem hoz izgalomba, amikor a film elején bemondják, hogy igaz történet alapján? Engem igen! :-)
Itt is van egy király. Nem kispályás, Indiától Etiópiáig tartott az uralma. Hatalomra kerülése után fél évig tartó mulatságot tartott. Mikor a hangulat a tetőfokára hágott, hívatta gyönyörű feleségét, hogy bemutassa az ország vezetőinek, mert büszke volt rá. De az asszony nem jött, mert nem volt kedve. A király megharagudott. Emberei így foglalták össze vétkét:
Nem csak a királyt sértette meg, hanem szerintük a nő tette az országra nézve is rendkívül káros volt: ha ezután a többi nő is így csinál, feje tetejére fog állni a világ, amiből ők, köszönik, nem kértek. Így az asszony számára száműzetéssel végződött a korát megelőző függetlenségi fellángolás.
Király asszony nélkül nem maradhat, ez az élet rendje, így castingot rendeztek, amin fel is fedezték ezt a másik 'E'-betűs lányt, Esztert, aki a történetem elején szereplő lányhoz hasonlóan szintén az ország legszebbje volt. Nem tudjuk mit élt át, de neki nem volt gondja ezzel a karrierrel. Nem ragozom tovább a részleteket: ő lett az új királyné.
Telt, múlt az idő, egyszer csak úgy alakult, hogy az ország főemberei kipécézték azt az etnikumot, amihez Eszter is tartozott. Meg akarták semmisíteni. A lány rokona ekkor úgy döntött, egy nagyobb összefüggésbe helyezi a Szépség eddigi karrierjét. Odáig ragadtatta magát, hogy ezt mondta:
Ne gondold, hogy a király házában te megszabadulhatsz. Ha nem teszel semmit a népedért, elveszel. És arra nem gondoltál, hogy talán pont azért jutottál a hatalom közelébe, hogy megments minket?
Ez a lány, Eszter, nem lehetett nagyon eltelve magával, mert habozás nélkül igent mondott a veszélyes feladatra: vállalta, hogy a kedvezőtlen közhangulat ellenére, népe érdekében közbenjár a királynál. Azt kockáztatta, hogy elődjéhez hasonlóan kipenderítik és mehet a lecsóba a "fajtájával".
A küldetése sikerrel járt, leleplezte az összeesküvőket, nagy szabadulást szerzett a népének. Akkorát, hogy az annak emlékére alapított ünnep azóta is, immár több ezer éve, ünnep.
Ennek a lánynak a sorsa értelmet nyert. Nem ágált, nem dacolt a lehetőség ellen. Megvalósította magát, karriert csinált, de celebként sem feledkezett meg arról, hogy nem ő a világ közepe.
Igen, ő már az elején is és most is más volt, mint Emese. A happy end igazolta, hogy jól döntött, mikor boldogító igent mondott a királynak.
Ezt más szóval úgy mondanám, nem volt egoista. Nem kis teljesítmény, ha valakit a szépségipar repít a felhők közé, de ekkor sem feledkezik el arról, hogy honnan jött.
A történetét újra átgondolva nem érzem azt az üres boldogtalanságot, amit Emese, a dacos-lázadó lány sztorija idéz fel bennem.
Na, de közben a szénakazlat megraktam, begyűjtöttem mindent. Holnap lehet folytatni a kaszálást!
