Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Dr. Bokros Lajos egy TV-műsorban azt állította, hogy a kormány azért tudja 10 %-kal csökkenteni a lakás-rezsi legnagyobb tételét kitevő vezetékes gáz és elektromos energia árát, mert Oroszország Bulgária és Magyarország számára tíz százalékkal csökkentette az általa  szállított gáz árát. Megjegyzem, még így is többet fizetünk a gázért, mint az Unió más országai, például Csehország, mert ők korábban harminc százalékkal olcsóbban kapták a földgázt, mint mi.

Megjegyzések:


1) Ez a megoldás sérti az esély-egyenlőséget

2) Többek között azért is méltánytalan, mert a Kádár rendszer idején mi építettük az olaj- és gázkutakat, illetve a vezetékeket a magyar gazdaság terhére felvett hitelből. Ennek az volt az oka, hogy csak a mi szakembereink kaptak lehetőséget arra, hogy nemzetközi, műszaki konferenciákon részt vehessenek, és kofferben hozták haza az építéshez szükséges kokomlistás alkatrészeket, például ledeket.

Még több írás a blog rovatból

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele...
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.
Van végre remény: a VI. kerület visszatérhet a nagy hagyományhoz, amelyet évtizedeken át ápoltunk — a közösségi összetartás legerősebb formájához, az önkéntes feljelentéshez.
A videóban Varga Gréta szexuálpszichológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az önkielégítés nem egyértelműen káros vagy hasznos a párkapcsolat számára, hanem attól függ, milyen szerepet tölt be az...
Az olajár 2025 októberében négy hónapos mélypontra esett, a Brent nyersolaj ára hordónként körülbelül 65 dollár körül mozog, ami történelmileg még mindig nem túl magas, de jelentős csökkenés a...
Fiatalkorában elkövetett súlyos hibája elől menekülve csatlakozott a világ egyik legkeményebb katonai egységéhez. Ludovic Maquet 19 éven át szolgált a Francia Idegenlégióban, és megjárta a világ...
A HírTV legfrissebb mélyinterjúja betekintést enged egy, a magyar társadalom előtt nagyrészt tabunak számító világ kulisszái mögé: egy ismert hazai pornószínész vall őszintén pályájáról, karrierje...
Norah Vincent elképesztő 18 hónapos társadalmi kísérlete. Egy újságíró, aki 18 hónapon át élt férfiként, hogy megtapasztalja az előítéletek mögötti valóságot.
A baloldali gondolkodás kritikája és az egyén szerepe Ted Kaczynski „Industrial Society and Its Future” című manifesztuma alapján