A Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola 2019 óta vesz részt az Erasmus+ nemzetközi együttműködési programban, melynek keretében november 29-e és december 7-e között virtuális találkozót szervezett, melyen több száz tanuló vett részt a világ számos országából.

Az Erasmus+ nemzetközi program célja, hogy az együttműködő európai országok tanulói különböző projektek segítségével bővítsék tudásukat. A külföldi utazások (mobilitások) során a tanulók a közös munkán kívül megismerik más országok, népek kultúráját, továbbá idegennyelvi környezetben használják az angoltudásukat. A Puskás iskola Erasmus+ projektjének címe a „A Lab in my pocket” (Labor a zsebemben), melynek keretében a diákok mobil eszközök és az azokon futtatott alkalmazás (Arduino Science Journal) segítségével végeznek el különböző, a természettudományos tantárgyakhoz kapcsolódó méréseket. A projektben Magyarországon kívül Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, valamint Törökország vesz részt. Az együttműködés az eredeti tervek szerint 2019–2021 között került volna lebonyolításra, azonban a világjárvány miatt a közös munka 2022-ben fejeződik be. A projekt indulásakor, 2019-ben iskolánk négy tanulója és két pedagógusa Portugáliába utazott, melynek alkalmával számos közös mérést végeztek, műhelyunkákban vettek részt, valamint Portugália legnevezetesebb helyeire is ellátogattak.

A program a portugáliai utazást követően ebben a tanévben folytatódott, ahol hazánk vállalta a külföldi vendégek fogadását. A Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola Martinák Márta angoltanárnő, projektkoordinátor vezetésével jelenléti programokat szervezett, azonban a járvány újbóli felfutása miatt, a találkozó az online térbe költözött. A másfél héten keresztül tartó együttműködés során hat ország több száz tanulója dolgozott együtt a Puskás Iskola által szervezett és tartott műhelymunkákon (workshop). A workshopok mindegyike az okostelefonokkal és tabletekkel végzett méréseken alapult, melyeket a résztvevő tanulóknak előzetesen kellett elvégezniük. Az első előadást Bihari Péter fizikatanár tartotta, Czékmánné Kocsis Judit angoltanárnő segített az angolra fordításban. Az előadás témája a mágnesesség volt, melyek méréséhez a tanulók okostelefonokat használtak. A mért adatok feldolgozását a Czékmán Balázs informatikatanár által tartott két workshopon végezték el a diákok. Az egyik műhelymunkán hat ország adatai (hangerősség, fényerősség, mágnesesség) egy közös táblázatba kerültek összegyűjtésre, majd ezek különböző diagramokon történő ábrázolása következett. A másik műhelymunka a tudománykommunikáció alapjait mutatta be a résztvevő nemzetközi közönség számára, majd az ott szerzett ismeretek alapján a tanulók prezentációt készítettek a feldolgozott mérések eredményei alapján. Az utolsó műhelymunkát az elismert oktatáskutató, Dr. Fehér Péter vezette, aki Aknai Dóra Orsolya segítségével a robotokkal történő adatméréseket, speciális érzékelőket mutatott be.

A virtuális mobilitást közös játék és egymás országát ismertető videók bemutatása zárta. A másfélhetes együttműködés keretében több száz tanuló és több tucat pedagógus tevékenykedett. Úgy gondolják, hogy az Erasmus+ magyarországi programjai során a tanulók idegennyelvi, digitális és interkulturális kompetenciái is fejlődtek, hiszen egy ilyen találkozó – még ha virtuális is – közelebb hozza a diákokat egymáshoz és a világ megismerésének vágyához egyaránt.

Forrás: uj.kispest.hu

Még több hír Dél-Pestről

A Fővárosi Önkormányzat nyílt pályázatán elnyert támogatásból Önkormányzatunk két, egyenként 6 férőhelyes fedett, zárható kerékpár és e-bike tárolót telepít a Pöttyös utcai metróállomás és az Üllői...
A 10 millió Fa Alapítvány Magyarország első országos faültető civilszervezete. Több mint öt éve működik, és folyamatosan bővül mind állandó tagjainak, mind önkénteseinek létszáma. Tevékenységük...
Pesterzsébet Önkormányzatának Szociális Foglalkoztatója munkatársat keres segédmunkás munkakör betöltésére.
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata a képviselő-testület 136/2022. (VI. 16.) határozata alapján jelen hirdetmény útján vállalkozókat keres a kizárólagos tulajdonát képező, 176170...
A tervvel kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tenni, véleményt nyilvánítani
A Pesterzsébeti Önkormányzat tájékoztatása:
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Osztályára munkatársat keres közútkezelői-útügyi ügyintézői (műszaki ügyintéző) munkakör betöltésére.
Pedagógusnap alkalmából, jutalmakkal ismerte el Pesterzsébet Önkormányzata a kerületben dolgozó pedagógusok munkáját.
Budapest XX. kerület Gubacsi lakótelep területén forgalmirend-változás lép érvénybe 2022. június 1-től.
A pályázat benyújtására jogosultak azok a Budapest, XX. kerület közigazgatási területén legalább 12 hónapja bejelentett lakóhellyel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező, nappali tagozaton tanuló...
2022. február 14-én nagyszabású mobilkészülékcsere-támogatási programot indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).
Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint
A Pesterzsébeti Polgármesteri Hivatal a 2022. évi népszámlálás lebonyolításához – október-novemberi, főállás mellet díjazásért végezhető munkavégzésre – számlálóbiztosokat keres.
Pesterzsébet Önkormányzatának Szociális Foglalkoztatója munkatársat keres kertész munkakör betöltésére.
A Cseresznyevirág Alapítvány szervezésében idén folytatódik a komposztáló program a kerületben. A projekt a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapjának, a Soroksári Önkormányzat, valamint a...
Az egész napos ingyenes Családi Bringás Napon MOST szombaton délután 6 órától Budapest Bár-koncert Pesterzsébeten!
A „TeSzedd!” – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció hazánk legnagyobb önkéntes hulladékszedési mozgalma, amely az idei évben 11. alkalommal kerül megrendezésre az Energiaügyi Minisztérium...
A Pesterzsébet Környezetvédelméért Közalapítvány a Duna-parti Közösségi Kert közösségével 2023-ban is pályázatot ír ki a Budapest XX. kerületi lakosság részére a közösségi kert szabad parcelláinak...

A címlapról

Az elmúlt időszakban a fogyasztói árak jelentős emelkedése komoly...
Magyarország – a Hungary Helps programon keresztül – több mint...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Nagyszabású közterület-felújításokat végeznek Budapest belvárosában...
Átadták Budapest legújabb, két uszályon kialakított strandját, amely...
Tetten érték a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőjét, amikor...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.