Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Továbbra is ingyenesen biztosítja az önkormányzata a Kispesti Kóficok Kerületi Napközis Táborba jelentkezőknek a programokat, így csak az étkezésért kell fizetniük azoknak, akik az iskolai menza után is fizetnek térítési díjat év közben – tudtuk meg Gajda Péter polgármestertől a mai Vass iskolai bejáráson.

Most is sok kispesti családnak okoz komoly gondot a gyerekek nyári szüneti elfoglaltságának megszervezése. Sokaknak nincs anyagi lehetősége a megfelelő és biztonságos gyermekelhelyezés megfizetésére. Az önkormányzat évek óta arra törekszik, hogy ebben a kispesti családok segítségére legyen. A KMO programjai között szereplő, a Wekerlei Kultúrház teljes szakmai és koordinációs felügyelete alatt működő tábor idén 7 héten keresztül, június 30-tól augusztus 15-ig tart a Kispesti Vass Lajos Általános iskolában. A feltételek hasonlóak mint az előző években. A tábort megelőző héten az önkormányzat szakemberei bejárták az iskola udvarát, friss homokot hozattak a nagy homokozóba, megritkították a sövényt, rendbe hozták az iskola udvarát. A tábor ismét megkapta a párakaput, amely a várható nagy forróságban az idén is a gyerekek nagy kedvence lesz. Újdonság, hogy ebben az esztendőben a gyerekek választhatnak A és B menü között a tábor ideje alatt. Információim szerint bár még kísérleti jelleggel működik ez, de kedvező a fogadtatása – mondta el lapunknak Kispest polgármester, aki Vinczek György alpolgármesterrel látogatta meg ma a tábort.

Mint minden évben, az idén is már januárban megkezdődtek a tábor előkészületi és szervezői munkái. Hónapokkal a tábor megvalósítása előtt megkezdődött a pedagógusok és a tábor technikai dolgozóinak toborzása, a programok szervezése, tisztítószerek, játékok, kézműves eszközök bevásárlása. A tábor működtetése szerteágazó feladatok sora a takarítástól a programszervezésig, ennek kell megfelelni. A tábor első napján 92 gyermek vett részt, és az előre látható számokból ítélve az idén is napi 100 – 130 fő körül alakult majd a táborozók létszáma. Tapasztalataink alapján elmondható, hogy a tábor legmagasabb létszámára július közepén, végén lehet majd számítanunk – mondta Kiss-Szitár Orsolya, a KMO tagintézményeként működő Wekerlei Kultúrház intézményvezetője.

Az intézményvezető kérdésünkre elmondta: minden héten 11 pedagógus, 1-1 táborvezető, szabadidő-szervező, tábori titkár, gondnok, 2-2 védőnő és takarító, valamint a konyhai alkalmazottak teljesítenek szolgálatot. A pedagógusok számára már év elején meghirdették a tábori munkalehetőséget, melyre saját döntésük alapján jelentkezhettek. Ismét számíthatunk a közösségi szolgálatos diákok segítségére, hetente 2-3 fővel. Nagyon szeretjük ezeket a fiatalokat, sokat segítenek nekünk, hasznos a munkájuk és még jól is érzik magukat – hangsúlyozta.

Mint minden évben a táborról általában elmondható, hogy a gyerekek napi 4-6 programból választhatnak, az uszodalátogatástól a kézműves foglalkozásokon keresztül a múzeumlátogatásokig. A programok díjtalanok és a gyerekek önállóan jelentkezhetnek rájuk, érdeklődésüknek megfelelően. Meglepő módon sokan nagyon kedvelik a múzeumi programokat, az ottani kreatív foglalkozásokat. S bár a gyerekek közel 80 százaléka alsó tagozatos, nem unatkoznak a nagyobbak sem. Az étkezések befizetése továbbra is online módon történik a Lakoma programon keresztül. A táborozó gyerekek napi háromszori étkezésben részesülnek. Természetesen jelenléti befizetésre is lehetőség van az előre kijelölt napokon. A jelenléti befizetés helyszíne a GESZ.

Kiss Szitár Orsolya érdekességképpen elmondta azt is, hogy újdonság az étkezésben, hogy a gyerekek és szüleik már a befizetésnél A és B menüből választhatnak majd. Meglehet, hogy a rendszer ismeretlensége, vagy az ételkínálat miatt a legtöbb rendelés eddig leginkább az A menükre érkezett. De a legfontosabb, hogy a gyerekek nem panaszkodnak az étkezés minőségére, elégedettek a kapott mennyiséggel is. Az étel melegen tartó edényekben, kiadagolt csomagolásban érkezik a táborba – mesélte.

Az idei tábort két jól felkészült, régóta táboroztató pedagógus csapat vezeti. Az elmúlt két hétben a Büki Katalin, Dékán Haas Zsuzsanna táborvezető és szabadidő-szervező páros nyitotta az idei évet, az elkövetkező időszakban pedig Nachtmann Renáta vezeti a tábort, munkáját Pisiák Mariann segíti, majd néhány hétre visszatér az első táborvezetői páros.

Nachtmann Renátától megtudtuk azt is, hogy az iskolai előírásokkal ellentétben a mobileszközök használata ugyan nem tilos a táborban, azok reggeli leadása önkéntes alapon működik, de pedagógusok igyekeznek a gyerekekkel elfogadtatni azok korlátozott és meghatározott idejű használatát a nap során, és inkább a programokon való részvételre biztatni őket. Ami nem is oly nehéz, mert például a nagyobb fiúkat ugyancsak nehéz lecsalogatni a focipályáról.
S bár az udvar zöldterületének nagy része jelenleg nem használható az iskolában, akad hely a kisebb csoportokban való foglalatosságra a padoknál, a fa esőházban, a belső játszótéren, vagy a homokozóban. Szívesen mennek a gyerekek a Kispesti Uszodába, a közeli játszóterekre, a KRESZ-parkba, a „dombos-játszóra”, és ha az idő engedi, a vizes-játszótérre. Ugyancsak nagy az igény az Állatkert és más külső programok iránt is.

Még több hír Dél-Pestről

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából Ferencváros Önkormányzata különleges programokkal készül. Az októberi és novemberi események között megemlékezések, kiállítás,...
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága díjmentes veszélyeshulladék-gyűjtési akciót szervez 2026. szeptember 19-én, szombaton 9.00 és 13.00 óra között .
Bizakodva várja a vízilabda-bajnokság szeptemberi kezdését Kirner Áron, a Csepel Öttusa és Vízi Sport Egyesület vízilabda-szakosztályának vezetője.
Folyamatosan érkeznek az önkormányzati füzetcsomagok a kerület oktatási intézményeibe.
Az önkormányzat pályázatot ír ki Kispesten élő, tanulmányaikban, a sport területén, valamely művészeti ágban kiemelkedő színvonalon teljesítő diákok számára.
Tájékoztatjuk a ferencvárosi lakosokat, hogy a 1093 Budapest, Pipa utca 4. szám alatti fogorvosi rendelő felújítás miatt 2026. július 20-tól várhatóan három hónapig nem fogad betegeket.
A rendezett parkok, gondozott fasorok és ápolt zöldterületek mindannyiunk közös környezetét teszik élhetőbbé. Ugyanakkor sokszor felmerülnek kérdések a lakók részéről: mi alapján történik a...
Alig néhány hét alatt befejeződött a Tüdőgondozó teljes felújítása a Kispesti Egészségügyi Intézetben (KEI). A felújítást az intézmény saját költségvetéséből az önkormányzat támogatásával és saját...
Megemlékezést tartottak szerda este Csepelen, ahol az emlékezők Kolonics György egykori stégénél hajtottak fejet a kétszeres olimpiai bajnok, tizenötszörös világbajnok kenus emléke előtt.
Tájékoztatjuk a tisztelt Lakosokat, hogy Dr. Pejtsik Petra gyermek háziorvos 2026. július 20-tól 2026. július 31-ig szabadságon lesz. Egészséges tanácsadásra, prevenciós rendelésre ezekre a napokra...
Strandröplabda tábort és kupát rendez július 13. és 16. között a Kispest SE a V4 Gen Mini-Grant pályázati program keretében. Az eseménysorozat megnyitóján részt vett Ternyák András alpolgármester,...
A Magyar Szervátültetettek Szövetsége nevében figyelmükbe ajánljuk Orbán Attila kispesti sportoló szereplését, aki a hollandiai Arnhemben megrendezett Szervátültetettek és Művesekezeltek...
Fekete Ákos csepeli vesetranszplantált sportoló a magyar strandröplabdacsapat tagjaként bronzérmet szerzett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-játékán. Atlétikában 400 méteres síkfutásban...
Czinczás Róbert pesterzsébeti sportoló egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa-játékáról. A veseátültetett versenyző története súlyos betegségről,...
Bősz Gábor XVIII. kerületi veseátültetett sportoló férfi egyéniben aranyérmet, férfi párosban pedig bronzérmet szerzett a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa- játékán. A veseátültetett...
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján 2026. július 1-jén (szerda) 24.00 óráig meghosszabbította a III. fokú hőségriasztást az ország egész területére.
Ünnepélyesen is átadták pénteken a Nego Kyokushin Karate Egyesület saját Dojo-ját (edzőtermét). Ezentúl az Üllői út 200. szám alatt, új helyszínen, állandó teremben tartják edzéseiket.
2026-ban négy felejthetetlen filmklasszikussal vár mindenkit a szabad ég alatt, a Bókay-kert szabadtéri mozija!

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.