Itt a tavasz, aminek az egyik csalhatatlan jele, hogy városszerte megkezdődtek az út-, járda- és lépcsőfelújítások, -építések.

 

Így van ez a Hegyvidéken is, ahol négy helyszínen már el is készültek a kivitelezők az önkormányzat által megrendelt munkákkal.

Új járda épült a Törökbálinti úton, két helyen, összesen 173 méter hosszúságban. A 47–49-es szám előtt és az 51–63. között kialakított mintegy másfél méter széles szakasz időtálló szerkezetet és hengerelt aszfaltborítást kapott, így most mindkét részen kényelmesen és biztonságosan járhatnak a gyalogosok.

Szintén hengerelt aszfalttal újul meg a járda a Trencséni utca 12–22. között, ahol korábban több helyen már csak botlásveszélyesen lehetett közlekedni. A jelentős fejlesztés közel 170 méter hosszú útszakaszt érint. A Szarvas Gábor úton ugyanez történt, a 115 méteres felújított járdát öntött aszfalttal tette tükörsimává a kivitelező.

Felmarták az aszfaltot a szakemberek az Ada utca Városkúti útról nyíló részén. Erre azért volt szükség, mert már alaposan elhasználódott a 150 méteres útpálya, és a régi, töredezett kopóréteg helyett új aszfaltot öntöttek.

Márciusban várhatóan három helyszínen kezdődnek közműépítések. Az ELMŰ Hálózati Kft. megbízásából az É-B Hálózatszerelő és Tervező Kft. elektromoskábel-rekonstrukciót végez a Béla király út 13–25. között, a Fülemile úton az Eötvös út és a Laura út, valamint a Királyhágó utcában az Alkotás utca és a Királyhágó utca 5/a között. A munkálatok idején útszűkületekre és parkolási korlátozásokra kell számítani.

Folyamatosan zajlik a kátyúzás a XII. kerületben. Az úthibákat a lakók is bejelenthetik: a fővároshoz tartozó főutak esetében a 06-1/301-7500-as telefonszámot kell hívni, míg a többi útszakasszal kapcsolatban – a fő szabály szerint ezek azok, ahol nem jár tömegközlekedési eszköz – a www.hegyvidek.hu honlapon keresztül lehet jelezni az észlelt problémákat.

 

 

A cikk a Hegyvidék Újságban jelent meg.

Még több hír Budáról

A Bécsi kapu téri evangélikus templom alatti barlangban nyílt meg az a megrendítő kiállítás, amely Bagár Iván ostromnaplóján keresztül idézi fel Budapest 1944–45-ös ostromának embert próbáló napjait.
Elkerülhetetlenné vált a kerületünk gondozásában lévő faállomány veszélyhelyzettel fenyegető, kiszáradt egyedeinek megritkítása. A munka a héten meg is kezdődött.
Budavári Önkormányzat elkötelezetten dolgozik a közrend és közbiztonság javításán.
A magyar kultúra napja alkalmából idén is kiosztották a kerület legrangosabb kulturális kitüntetését: a Pro Cultura Újbuda díjat ezúttal Karafiáth Orsolya és Dobos Ibolya vehette át január 22-én, a...
A III. kerületben egyre nagyobb figyelem irányul a kutyás közösségek biztonságára, amelyet a Mancsőrség elnevezésű kezdeményezés is jól tükröz. Az Óbudai Kutyás Egyesület és az Óbuda-Békásmegyer...
Gerstl József, aki szívvel-lélekkel tesz a kerületért - elsőként vehette át a II. Kerületi Önkormányzat újonnan alapított kitüntetését.
A kivitelező február 14-én átveszi a munkaterületet, március 1-jén pedig lezárja a déli hidat, amelyen jelenleg Pest irányába tart a gépjárműforgalom. A jelentős forgalmi változásokkal járó...
Január 22-én tisztelettel adózunk nemzeti kultúránk előtt, 1823-ban ezen a napon született meg nemzeti himnuszunk, Kölcsey Ferenc, a magyarság számára egyedülálló költeménye.
Három évvel a teljeskörű állapotvizsgálatot követően, s bő négy hónappal a javítási munkálatok elindítása után, célegyenesbe érkezett a Csúszdapark rekonstrukciója. A napokban megkezdődött a...
Kinti Kondi – ezzel az elnevezéssel testi-lelki egészség megőrzését támogató közösségi sportprogramnak ad otthont Óbuda-Békásmegyer már egy éve. A program célja a kerületi kültéri edzőparkok...
Tisztelt Adózók! Adórendelet módosításáról döntött a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat képviselő-testülete a 2024. november 11-i ülésén. Ennek értelmében 2025. január 1. napjától az alábbiak...
Fiatalon úgy képzeltem, hogy hatvanéves koromban abbahagyom a színészetet, és csak az írásnak élek majd, ez azonban másként alakult...
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE klubvezetősége a 2024–2025-ös idény végéig meghosszabbította Nikházi Márk vezetőedző és a szakmai stáb többi tagjának szerződését – számolt be róla a klub...
Tisztelt Budavári Polgárok! Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját, amely a Himnusz születésének évfordulója, és egyben a nemzeti értékeink és hagyományaink tiszteletének napja.
Nyomás alatt a háziorvos-társadalom, ezért a rendszer évtizedek óta húzódó reformját sürgeti dr. László Imre. Újbuda polgármestere arról is beszélt, hogy a ciklus nagy dobása a geotermikus...
Az Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tannyelvű Általános Iskola korábban a gyermekétkeztetés teljes reformja mellett döntött. A szabadszedéses menza lényege: a tanulók többféle ételből...
Közösségépítés, szolidaritás, egészséges II. kerület és környezetvédelem a következő évek legfontosabb célkitűzései.
Összefogott a XII. és a II. kerület önkormányzata, és százötven adag meleg étellel, illetve egy különleges desszerttel ajándékozta meg a rászorulókat a Széll Kálmán téren.

A címlapról

2025 tavaszán indulhat az Axiom Space negyedik magánűrmissziója...
Kövesse a hirado.hu-n élőben a Fővárosi Közgyűlés eseményeit!
Keddtől ismét csökkennek a hazai nagykereskedelmi üzemanyagárak.
A MÁV-csoport megerősített pótlóbusz-flottával készül a vasárnapi...
Magyarországra érkezett az első három Vectron-mozdony a járműflotta...
Több fővárosi és vidéki oktatási intézményben rendeltek el...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A TikTok betiltása az Egyesült Államokban jelentős gazdasági hatásokat válthatna ki, amelyek több területet is érintenek.
Sajnos a jobboldali kormány is eljutott arra az alacsony szintre, amit a baloldali kormányzás során mág megtapasztaltunk: ember helyett már csak adóalanynak érezzük magunkat...
Magyarországon a Digitális Állampolgárság Program bevezetésével új lehetőségek nyíltak az állampolgári ügyintézés terén.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.