Forgalmi változások

Május elejéig ismét pótlóbusz jár a 24-es, a 28-as, a 37-es és a 62-es villamos vonalán

A tavaly elkezdett villamospálya-rekonstrukció folytatásaként felújítást végeznek a Fiumei úton és a Népszínház utcában, ezért május elejéig ismét pótlóbusz jár a 24-es, a 28-as, a 37-es és a 62-es villamos vonalán, a korlátozások Józsefvárost is érintik.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint április 15., hétfőtől május 5-éig a 28-as és a 28A villamos a temetői végállomás és a Magdolna utca megálló után a 24-es villamos vonalára terelve a Keleti pályaudvarig közlekedik, a 37-es villamos az Új köztemetőtől, a 37A pedig a Sörgyártól a Magdolna utca megállóig szállít utasokat, a 62-es járatok pedig nem járnak majd. A villamosok helyett a Blaha Lujza tér és az Orczy tér között pótlóbusz jár, amelynek útvonala és pontos megállóhelyei a BKK Futár mobiltelefonos alkalmazásban követhetők nyomon.

A Fiumei úti felújítás a járműforgalomra is hatással lesz, április 13-tól május 5-éig lezárják a Dobozi utcát a Népszínház utca előtt, és lezárva marad a Népszínház utca a Dobozi utca és a Fiumei út között. Április 14-től azonban a korábban az Orczy téren és a Fiumei út-Salgótarjáni út csomópontban bevezetett korlátozások megszűntek. További információk a BKK honlapján olvashatók.[1]

Forrás: MTI

Fotó: Baranyai Attila/Józsefváros újság

References

  1. ^ a BKK honlapján olvashatók. (bkk.hu)

A teljes cikk a jozsefvaros.hu oldalon olvasható.

Még több hír a Belvárosból

A Turbina együttműködést és új, független vizsgálatokat javasol a zajszint mérésére.
Egy lángoló autóról adott hírt a katasztrófavédelem a Kálvária térről szerdán fél egy körül, megkerestük a hatóság VIII. kerületi vezetőjét, Kelemen Zsolt alezredest, hogy többet tudjunk meg az...
A megújulást pedig egy utcabállal szeretnénk megünnepelni, amelyre szertettel várunk mindenkit.
Lakhatással, oktatással, készségfejlesztéssel segíti a frissen szabadultakat a Váltó-sáv Alapítvány, irodájuk a Józsefvárosban van.
Péntek este fél 6-kor kezdődik a buli a Horánszky utca 13. szám alatt.
„Nagyon sok olyan terület van, ahol a civil szervezeteink nélkül igazán létezni sem tudnánk: ilyen a szociális ellátás területe, az oktatás, a kultúra, a művészeti élet” – fogalmazott köszöntőjében...
A kerület több helyszínén is várható február második felében fakivágás. A munkálatokat minden esetben favizsgálat előzte meg, ami megállapította, hogy a növények rossz állapotban vannak, nem...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Budapest 05. kerületben a hivatal elnöke által 2025-re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek...
Januártól, februártól, de még júliustól is lesznek változások az adózásban, bár van, ami csak 2026-ban lép életbe. Nem árt számba venni a legfontosabbakat.
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 18/2023. (XII.7.) évi önkormányzati költségvetésben...
„Ahol az ember otthona, ott van a szíve is” Beszélgetés Kállai Kiss Ernő klarinétművésszel, Józsefváros díszpolgárával Immár Kállai Kiss Ernő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas klarinétművészt is...
Kertészeti tippek és tanácsok a Füvészkert főkertészétől Konyhakert a balkonon: szüretelés a másodikról Egy kiskert, sok gyümölcsössel, piros rózsával, illatos fűszernövényekkel, sokunknak csak álom...
Forgalmi változások Május elejéig ismét pótlóbusz jár a 24-es, a 28-as, a 37-es és a 62-es villamos vonalán A tavaly elkezdett villamospálya-rekonstrukció folytatásaként felújítást végeznek a Fiumei...
Senki sem sérült meg Elektromos kapcsolószekrény égett 2019. április 10. szerda Kigyulladt az elektromos kapcsolószekrény szerdára virradóan egy Práter utcai lakásban. A tűzoltók porral oltóval...
„A Pál utcai fiúk nyomában” Mobilapplikáció készült Molnár Ferenc regényéhez A Pál utcai fiúk nyomában címmel mobilapplikáció készült Ferencváros és Józsefváros közös finanszírozásában, melyet...
A diákolimpia keretében évente rendeznek országos floorball versenyt különböző korcsoportokban. Az első-második osztályos lányok döntőjére április 9-én került sor a Vajda Péter Általános és...
Tisztelet és főhajtás Eötvös Lórándra emlékeztek a Fiumei úti Sírkertben A felsőoktatást megújító tudósra, a torziós inga feltalálójára, Eötvös Lórándra emlékeztek halálának 100. évfordulója...
Alapításának 180. évfordulóját ünnepelte a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikája, azaz a Bókay-klinika. Az ünnep alkalmából jubileumi kiállítást szerveztek az egyetem Központi...

A címlapról

A magyarok többsége párkapcsolatban képzeli el az életét és tízből...
Januárban a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg...
A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom,...
Az elmúlt időszakban a fogyasztói árak jelentős emelkedése komoly...
Magyarország – a Hungary Helps programon keresztül – több mint...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.