Nagy erőkkel készül a Józsefvárosi Múzeum november 27-én 17 órakor debütáló állandó kiállítása. A tárgyak még nincsenek a helyükön, de az installációk épülnek és a falakon már láthatók a grafikák. Tamás István igazgatóval beszélgettünk az első tárlatról és arról, hogyan állt össze a gyűjtemény.
Hosszú út vezetett a megnyitóig.
Az elmúlt két évben építkeztünk, és nem csak fizikai értelemben. Építenünk kellett egy csapatot, épült a gyűjtemény, a programok, és be kellett indítani a kommunikációs csatornáinkat. A két év alatt összegyűjtött több ezer tárgyból most pedig bemutatunk egy viszonylag nagyobb merítést.
Hogyan zajlik a gyűjtés?
Közösségi alapon gyűjtünk, tehát lakossági ajándékozásokon keresztül. Különböző kampányok keretében kértük fel a lakosságot arra, hogy járuljanak hozzá tárgyi anyaggal, dokumentumokkal, fotókkal, bármilyen Józsefvároshoz kapcsolódó emlékkel a gyűjtéshez, és ez azóta is zajlik.
Elég gyakori, hogy valaki kopogtat vagy telefonál,
hogy felajánlást szeretne tenni, rendszeres ajándékozóink is lettek. Nem húztunk képzeletbeli küszöböt a tárgyak milyensége kapcsán, egy kikötés van: valahogy kapcsolódjon Józsefvároshoz.
Bevett gyakorlata a múzeumoknak, hogy bevonják a lakosságot a gyűjtésbe?
Ha felidézzük a 70-es évek panelépítési programját, Óbudán a szanálások idején bizony a múzeum beállt ebbe a mentőmunkába, tehát sok évtizedes hagyománya van. Ez egyfajta néprajzos hozzáállás is, hiszen a néprajzkutatók is a tárgyi kultúra darabjait igyekeztek megmenteni, összegyűjteni. Józsefvárosból hiányzott egy helytörténettel foglalkozó intézmény, így adta magát, hogy mozgósítsuk és bevonjuk a közösséget. Még így is meglepően sok tárgyi emlék lehet szekrények, padlások, pincék mélyén.
Volt, hogy vissza kellett valakit utasítani?
A kiállításba csak szűk válogatás tud bekerülni a gyűjteményből, hiszen az mindig a sokszorosa annak, ami elfér a kiállítótérben. Nem jellemző, hogy visszautasítottunk volna dolgokat. Egy esetben pesterzsébeti illetőségű családi dokumentumok, fotók érkeztek be. A kolléganőm akkor felhívta a Pesterzsébeti Múzeum kollégáit, akik viszont boldogan fogadták az anyagot.
Mi került az állandó kiállításba, milyen programok társulnak hozzá?
Majdnem
40 témát érintenek
azok a tárgyak, amiket a kurátor kollégáim kiválogattak a kiállításra. Vannak apróbb objektumok, érmék, papírok, számlák, és vannak egészen nagyok is. Az egyik legnagyobb tárgy a Thék Endre bútorgyárában gyártott szekrényekhez nagyon hasonló darab, ezt egy Tavaszmező utcai, bontásra ítélt házból mentettük. A kiállítás része lesz még Psota Irén lakóházának bejárati kapuja és egy kerületi maratonfutó vendéglős serlegét is meg lehet nézni. Lesznek kurátori tárlatvezetések, és szeretnénk ismeretterjesztő előadás-sorozatot csinálni olyan populárisabb témákról, mint például a Corvin Áruház története. Múzeumpedagógiai foglalkozásokat is indítanánk a kiállításhoz, a téli szezonban pedig filmklub is lesz.
Könnyebben bevonzhatók az emberek így, hogy részt vettek a tárlat kialakításában?
Határozottan. Egy kicsit a sajátjának érezheti az ajándékozó a gyűjteményt, az intézményt és a tárlatot is. Ez nagyon jó módja az erre nyitott lakosság elkötelezésére a múzeum mellett.
Az ajándékozáson túl hogyan lehet a helyieket bekötni a múzeum vérkeringésébe?
A következő lépcső az, amikor a helyiek konkrét javaslatokkal élhetnek a múzeum tartalmának, programjának kialakításában. Itt még nem tartunk, először szeretnénk mutatni valamit – ez most az állandó kiállítás lesz –, hogy tudjanak véleményt alkotni. Azután szeretnénk átengedni akár a programstruktúránkkal, akár a gyűjtemény alakításával, kiállítási tematikáinkkal kapcsolatos döntéseket a lakosságnak.
Az állandó kiállításba be nem került tárgyak később helyet kaphatnak?
Lesz olyan tárgy, ami a mi itteni működésünk alatt nem fog bekerülni a kiállítás anyagába, ez viszont nem jelenti azt, hogy ne lenne fontos. Nagy kérdés, hogy a gyűjteményt, ami a raktárakban van és nem látható, hogyan lehet mégis helyzetbe hozni? Közgyűjteményt építünk, ami azt jelenti, hogy az a közé, közösségé, és nekünk minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy ha nem is kiállításban, de meg tudjuk mutatni az anyagot, amink van. Erre a digitalizálás lehet egyfajta válasz.
Kik lesznek a visszatérő látogatók?
Sok múzeum belecsúszik abba a hibába, hogy olyan tudományos nyelven szól, olyan akadémiai tartalmakat készít, amik nem mindenki számára érthetők.
Nálunk nincs semmiféle elitizmus
a három állandó programunkban. Családfakutató kurzusunk például annak is érthető információkkal és segítséggel szolgál, aki soha nem foglalkozott ilyesmivel. Az irodalmi horgolókör a szépirodalom köré épít, de közben van benne alkotás, helytörténeti fókusz és közös beszélgetés is. Az akvarellfestő workshopon minden alkalommal egy-egy kerületi helyszínt festenek meg a látogatók, itt sok a visszatérő, aki minden alkalomra eljön, kellett is indítani egy második alkalmat minden hónapban.
Aki látott gyerekkorában jó múzeumot, és megmaradt benne élményként, abban valahogy kódolódott az érdeklődés a muzeális intézmények iránt. Vannak hiedelmek akörül, hogy milyenek a múzeumok és a múzeumlátogatói szokások. Szeretünk olyan nagy általános igazságokat mondani, hogy az emberek ma már nem olvasnak, én viszont erősen hiszem, hogy olvasnak és járnak múzeumba a fiatalok is. Alapvetésünk, hogy kiépüljön egy visszatérő látogatói bázis, a múzeum pedig otthonul szolgáljon a közösségeknek.
Mik a távlati tervek?
Az állandó kiállítás 3-4 évig látogatható lesz. Az építkezés évei után most jön a működtetés, hasznosítás és szolgáltatás. Természetesen a kutatások és a gyűjteményezés is folytatódik tovább.
A helytörténeti kutatásban a 100 százalékhoz viszonyítva 2-3 százaléknál tartunk.
A nagy történelmi események mellett olyan kisebb mikrotörténetek is vannak, amikről még senki nem publikált, amik arra várnak, hogy rekonstruáljuk. Továbbra is várjuk szeretettel a Józsefvároshoz kötődő tárgyi emlékeket.
