A józsefvárosi közterületek névadóit bemutató sorozatunkban ezúttal Apáthy Istvánra került sor, aki itt végzett orvoshallgatóként, de nem gyógyítóként vált híressé.
Apáthy István (1863–1922) a magyar tudományos élet egyik legsokoldalúbb és legkiemelkedőbb alakja volt, aki nemzetközi hírnevet szerzett úttörő idegtudományi kutatásaival és mikrotechnikai fejlesztéseivel. Édesapja, idősebb Apáthy István neves jogtudós, professzor a budapesti egyetemen, édesanyja pedig a Nemzeti Színház kiváló művészének, Császár Imrének volt a nővére.
A budapesti születésű tudós 1885-ben szerzett orvosi diplomát, majd érdeklődése a zoológia felé fordult. Művészi vénáját is megőrizte, fiatalon verseket és novellákat írt, 1885-ben megjelent Az út a révpart felé: Klinikai képek című novelláskötetéről Gyulai Pál író és kritikus is elismerően nyilatkozott.
Első jelentős tudományos eredményeit a piócák kutatásában érte el – a Nápolyi-öböl és a hazai vizek piócáinak vizsgálatával olyan alapos bonctani, szövettani és rendszertani munkát végzett, hogy Anton Dohrn, a nápolyi zoológiai állomás igazgatója rábízta a teljes piócakutatást. 1890-ben, mindössze 27 évesen nevezték ki a kolozsvári egyetem állattani és összehasonlító bonctani tanszékének élére. Itt európai színvonalú kutatóintézetet hozott létre, ahová a világ minden tájáról érkeztek kutatók Apáthy módszereit tanulni.
Tudományos munkásságának középpontjában az idegrendszer finomszerkezetének vizsgálata állt. Forradalmi felfedezése volt a neurofibrillumok azonosítása és szerepük tisztázása az idegrendszer működésében. Azt állította, ezek a folytonos hálózatot alkotó rostok felelősek az ingerület vezetéséért – ez volt az úgynevezett kontinuitás-tan. Bár elmélete szemben állt a későbbi Nobel-díjas Ramón y Cajal neuron-tanával, kutatásai jelentősen hozzájárultak az idegrendszer működésének megértéséhez.
Apáthy másik kiemelkedő eredménye a mikroszkópos vizsgálati technikák fejlesztése volt. Új festési eljárásokat dolgozott ki, amelyek minden korábbinál pontosabb metszetek készítését tették lehetővé. Évente több hónapot töltött a nápolyi zoológiai állomáson, ahol külön laboratóriumot tartottak fenn a számára.
De aktívan részt vett a közéletben is. Szenvedélyes függetlenségi politikus volt, aki az osztrák–magyar kiegyezés ellen és az önálló Magyarországért küzdött pacifistaként. Társadalmi kérdésekben határozottan progresszív álláspontot képviselt – kiállt az általános választójog mellett és harcolt a szegények, elnyomottak érdekeiért.
Az amerikai fajelméletek ellen is határozottan fellépett, kiállt a faji egyenjogúság mellett.
1918-ban a Károlyi-kormány Erdély főkormánybiztosává nevezte ki. A bevonuló román csapatok 1919 januárjában letartóztatták és öt év börtönre ítélték. Bár a nemzetközi tiltakozás hatására egy év után szabadon engedték, a fogság végzetesen megviselte az egészségét. Ezután Szegeden folytatta a munkáját, ahol megszervezte az új állattani intézetet és elindította az egyetem tudományos folyóiratát. 1922. szeptember 27-én, 59 éves korában hunyt el.
Kolozsvári intézetében híres kutyatenyészetet tartott fenn, öröklődési kísérleteket végzett velük. A tetőtéri lakásában élő tacskó kölykeit és leszármazottaikat generációkon át követte. Puritán elveket vallott, és harmonikus házasságban élt a feleségével, aki mindvégig hű társa volt a közéleti küzdelmekben is. Emlékét ma is őrzi a Semmelweis Egyetem Apáthy István Alapítványa, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem biológusainak szakmai egyesülete és egy józsefvárosi utca.
A mai Apáthy István utca eredetileg Kis Gólya utca (Storchen Gasse) volt, majd 1878-tól 1953-ig Staffenberger utcaként (becenevén Stafi) ismerték. Nevét Staffenberger István bőrkereskedőről kapta, aki az 1848-as forradalom egyik városi szószólója volt, az ő nevéhez fűződik az a jelentős 1860-as javaslat, amely visszaállította a magyar nyelv használatát a pesti városi tanács jegyzőkönyveiben és tárgyalásain. Az utca 1953-ban, egy nagyobb átnevezési hullám során kapta mai nevét Apáthy Istvánról.
Források: nyest.hu, Wikipedia, Orvosi Hetilap, Szegedi Friss Újság, Brassói Lapok, Művelődés, Természettudományi Közlöny.
