A Milestone Intézet a 2025-2026-os tanévre megnyitja a jelentkezést a Bridge-ösztöndíjára, amelyre olyan tehetségek jelentkezését várjuk, akik roma származásukból vagy szociális helyzetükből adódóan hátránnyal indulnak az oktatás területén. Az ösztöndíj kivételes lehetőséget kínál arra, hogy teljes tandíjmentesség mellett részt vehessenek az egyedülálló oktatási programjainkon.

Az ösztöndíj célja, hogy hidat képezzen a hátrányból induló kiemelkedő tudás és a jövőbeli siker között, különös figyelmet fordítva a társadalmi esélyegyenlőség előmozdítására.

Az Intézetben megszerzett tudás és támogatás lehetővé teszi, hogy diákjaink a világ vezető egyetemein folytassák tanulmányaikat, és ennek köszönhetően nemzetközileg is versenyképes tudásra tehessenek szert – a Bridge-ösztöndíj pedig biztosítja, hogy anyagi akadályok ne álljanak a fejlődés útjába. A Milestone Intézet hat év alatt összesen 60 alkalommal osztotta ki a teljes tandímentességet biztosító Bridge-ösztöndíját, tehetséges diákoknak nyújtva lehetőséget arra, hogy anyagi akadályok nélkül bontakoztassák ki képességeiket, és elérjék céljaikat a számukra legmegfelelőbb oktatási úton.

Bridge-ösztöndíjas diákjaink szavainál hitelesebben nem tudjuk elmondani, mennyire fontos, hogy az ösztöndíj létezése és hogy az általa elérhető lehetőségek híre eljusson a megfelelő pedagógusokhoz és szociális munkásokhoz, nevelőkhoz, oktatókhoz.

“Kiskoromban sok nehézséggel néztünk szembe. Anyukámnak két diplomája is van, de nem tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Én mindenképpen szeretnék egy fix anyagi hátteret teremteni magamnak, ezért is kezdtem el érdeklődni a közgazdaság, illetve a pénzügy és számvitel iránt. Ilyen irányban is szeretnék majd továbtanulni.” – meséli Szigethy Lili, Bridge-ösztöndíjas diákunk.

Lili a Milestone-hoz való csatlakozás után döbbent rá, hogy az évfolyamtársaival együtt mennyivel érettebbek lettek, és hogy a világot is egészen más szemmel kezdték el nézni.

“Nagyon szeretem azt a Milestoneban, hogy fiatalok a tanárok és egy haladó szellemiségű közegben tanulhatunk. Miután elkezdtem ide járni, a jegyeim is javultak a gimnáziumban. Úgy érzem többek között azért, mert megtapasztaltam, hogy lehet “jól” is tanulni, negatív érzelmek és stressz nélkül.” – teszi hozzá Lili, aki gyakran nehezen élte meg a gimnáziumi éveket.

“A Milestone-ban való tanulás teljesen megváltoztatta az életemet, az Intézet diákjaként egy befogadó és nyitott közösség tagjává váltam, ahol úgy vélem, megtaláltam a második otthonomat.” – meséli Paksy-Kliment Péter, Bridge-ösztöndíjas diákunk, aki elismeri, hogy korábban szűk látókörrel rendelkezett, de ez a Milestone-hoz való csatlakozás után alapvetően megváltozott.

Berki Csilla szerint a Milestone egyedülálló lehetőséget adott arra, hogy új perspektívákat fedezzen fel: “A Milestone lehetővé tette számomra, hogy különböző dolgokat teljesen más szemszögből szemléljek, és sokkal nyitottabbá váljak a világra. A program sokat segített abban, hogy megtaláljam, mi az, ami igazán érdekel."

Az ösztöndíjra elsősorban olyan diákok jelentkezhetnek, akik szociális helyzetük vagy roma származásuk miatt hátránnyal indulnak az oktatásban, ugyanakkor kiemelkedő tanulmányi, művészeti vagy közösségi teljesítményt mutatnak.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2025. február 2.

https://milestone-institute.org/hu/tandij-es-penzugyi-tamogatas/

A Milestone Intézetről:

A Milestone Intézet egy budapesti tehetséggondozó intézmény, amely középiskolás korú fiatalok személyre szabott, iskolán kívüli oktatását és mentorálását végzi több mint egy évtizede.

A Milestone amellett, hogy a sikeres egyetemi felvételire készíti fel a fiatalokat, segít a nekik megtalálni az őket érdeklő területeket, miközben attitűdjüket formálja, soft és hard skilljeiket fejleszti. Az angol nyelven oktató intézmény sikerességét mutatja, hogy diákjai nemzetközi top egyetemekről kapnak felvételi ajánlatot. A Milestone Intézet a brit The Telegraph napilap 2022-es rangsora szerint benne van a világ 20 legjobb nemzetközi iskolája között.

https://milestone-institute.org/

Még több hír a Belvárosból

Péntek este fél 6-kor kezdődik a buli a Horánszky utca 13. szám alatt.
„Nagyon sok olyan terület van, ahol a civil szervezeteink nélkül igazán létezni sem tudnánk: ilyen a szociális ellátás területe, az oktatás, a kultúra, a művészeti élet” – fogalmazott köszöntőjében...
A kerület több helyszínén is várható február második felében fakivágás. A munkálatokat minden esetben favizsgálat előzte meg, ami megállapította, hogy a növények rossz állapotban vannak, nem...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Budapest 05. kerületben a hivatal elnöke által 2025-re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek...
Januártól, februártól, de még júliustól is lesznek változások az adózásban, bár van, ami csak 2026-ban lép életbe. Nem árt számba venni a legfontosabbakat.
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 18/2023. (XII.7.) évi önkormányzati költségvetésben...
Kertészeti tippek és tanácsok a Füvészkert főkertészétől Konyhakert a balkonon: szüretelés a másodikról Egy kiskert, sok gyümölcsössel, piros rózsával, illatos fűszernövényekkel, sokunknak csak álom...
„Ahol az ember otthona, ott van a szíve is” Beszélgetés Kállai Kiss Ernő klarinétművésszel, Józsefváros díszpolgárával Immár Kállai Kiss Ernő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas klarinétművészt is...
Senki sem sérült meg Elektromos kapcsolószekrény égett 2019. április 10. szerda Kigyulladt az elektromos kapcsolószekrény szerdára virradóan egy Práter utcai lakásban. A tűzoltók porral oltóval...
„A Pál utcai fiúk nyomában” Mobilapplikáció készült Molnár Ferenc regényéhez A Pál utcai fiúk nyomában címmel mobilapplikáció készült Ferencváros és Józsefváros közös finanszírozásában, melyet...
A diákolimpia keretében évente rendeznek országos floorball versenyt különböző korcsoportokban. Az első-második osztályos lányok döntőjére április 9-én került sor a Vajda Péter Általános és...
Tisztelet és főhajtás Eötvös Lórándra emlékeztek a Fiumei úti Sírkertben A felsőoktatást megújító tudósra, a torziós inga feltalálójára, Eötvös Lórándra emlékeztek halálának 100. évfordulója...
A tűzoltók eloltották a lángokat Égett egy autó a Koszorú utcában 2019. április 08. hétfõ Kigyulladt egy személyautó a Koszorú utcában – adta hírül április 8-án a katasztrófavédelem VÉSZ nevű...
Alapításának 180. évfordulóját ünnepelte a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikája, azaz a Bókay-klinika. Az ünnep alkalmából jubileumi kiállítást szerveztek az egyetem Központi...
A Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület április 13-ig Teleptakarítást hirdet minden, a lakókörnyezetére érzékeny telepi lakótárs részvételével. Ennek során megtisztítják, rendbe teszik a házak...
Nemsokára itt a beiratkozás az általános iskolába. A Losonci Téri Általános Iskola egy hónapja meghirdette Álomsuli programját, melyben a kerület óvodásai lerajzolták, hogy milyennek képzelik el az...
Beszélgetés Mihály Gábor szobrászművésszel Aki kezének engedelmeskedik az anyag A Százados úti művésztelep több mint egy évszázada ad otthont képzőművészek generációinak. Itt él és alkot a hetvenes...
V. Körzeti Rendész Café Közösen a szebb, élhetőbb Magdolna negyedért Időről időre a város vezetése összehívja a kerület lakóival napi kapcsolatban álló személyeket – önkormányzati képviselőket,...

A címlapról

Az elmúlt időszakban a fogyasztói árak jelentős emelkedése komoly...
Magyarország – a Hungary Helps programon keresztül – több mint...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Nagyszabású közterület-felújításokat végeznek Budapest belvárosában...
Átadták Budapest legújabb, két uszályon kialakított strandját, amely...
Tetten érték a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőjét, amikor...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.