Az utóbbi napok télies, ködös, olykor havas, nemritkán 0 fok alatti hőmérsékletét esővel, széllel érkezve hétfőn felváltja egy jóval melegebb időjárás. A télikabátok egy időre a háttérbe szorulnak, a növények pedig tán elkezdenek ébredezni téli szunnyadásukból – ám a hétvégére megint visszatér a tél.

Hétfőn a gyengén és közepesen felhős ég mellett a legtöbb helyen kisüt a nap, az Északi-középhegységben viszont borult, párás marad az idő, ott fordulhat elő néhol gyenge eső. A déli, délnyugati szél az ország északkeleti negyedét leszámítva megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7 és 12 fok között, délnyugaton 12 fok felett, északkeleten 5 fok alatt valószínű.

Kedden a változó vastagságú felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre lehet számítani, majd a déli, délutáni órákban nyugat, északnyugat felől frontális felhő- és csapadékzóna érkezik, amely kelet, délkelet felé haladva egyre többfelé okoz esőt, záport. Kisebb záporos csapadék már a front előterében is előfordulhat. A többfelé erős déli, délnyugati szél északnyugatira fordul, ezzel együtt veszít erejéből. A minimum-hőmérséklet 0 és plusz 7 fok között alakul, a maximum-hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de északkeleten több fokkal alacsonyabb, míg a déli határvidéken magasabb értékekre is számítani lehet.

Szerdán a hajnali órákban az összefüggő frontális felhő- és csapadékrendszer kelet, délkelet felé elhagyja az országot. Mögötte több napsütés délen, délkeleten, több felhő észak felé haladva valószínű, de inkább csak északon, északkeleten fordulhat elő néhol kisebb eső, zápor. A szél ismét délire fordul, és élénk, néhol erős lesz. A minimum mínusz 2 és plusz 5 fok között alakul. A csúcsérték nagyrészt 7 és 12 fok között várható, de délnyugaton ennél melegebb, míg az északi határ mentén néhol több fokkal hidegebb is lehet.

Csütörtökön napközben a változó vastagságú felhőtömbök mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás, csupán néhol fordulhat elő kisebb csapadék. Estétől viszont záródni kezd a felhőtakaró, és egyre többfelé elered az eső. A déli, délnyugati szelet sokfelé kísérik erős, viharos lökések. Hajnalban 0 és plusz 8 fok között alakul a hőmérséklet, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig döntően 10 és 15 fok között valószínű, de délen ennél magasabb, míg északon több fokkal alacsonyabb is lehet.

Pénteken erősen felhős vagy borult időre lehet számítani és sokfelé várható csapadék: az esőt nyugat felől egyre nagyobb területen válthatja fel havas eső, hó. Az északias irányba forduló szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá is fokozódhat. A minimum 1 és 8 fok között, míg a maximum 2 és 12 fok között valószínű, az országban több helyen napközben fokozatosan csökkenhet a hőmérséklet.

Szombaton többnyire felhős időre van kilátás több helyen kisebb csapadékkal, amelynek halmazállapota nagyobb eséllyel lehet havas eső, hó. Az északias szél élénk, erős lesz. Hajnalban mínusz 4 és plusz 1, kora délután 0 és plusz 5 fok között valószínű a hőmérséklet.

Vasárnap erősen, illetve közepesen felhős időszakok mellett elszórtan gyenge csapadék – jellemzően hó, havas eső – is előfordulhat. Az északias szelet többfelé kísérik élénk, erős lökések. Hajnalban mínusz 6 és 0, délután mínusz 1 és plusz 4 fok közötti hőmérséklet várható.

Még több hír a Belvárosból

Péntek este fél 6-kor kezdődik a buli a Horánszky utca 13. szám alatt.
„Nagyon sok olyan terület van, ahol a civil szervezeteink nélkül igazán létezni sem tudnánk: ilyen a szociális ellátás területe, az oktatás, a kultúra, a művészeti élet” – fogalmazott köszöntőjében...
A kerület több helyszínén is várható február második felében fakivágás. A munkálatokat minden esetben favizsgálat előzte meg, ami megállapította, hogy a növények rossz állapotban vannak, nem...
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Budapest 05. kerületben a hivatal elnöke által 2025-re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek...
Januártól, februártól, de még júliustól is lesznek változások az adózásban, bár van, ami csak 2026-ban lép életbe. Nem árt számba venni a legfontosabbakat.
Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2024. évi költségvetéséről szóló 18/2023. (XII.7.) évi önkormányzati költségvetésben...
Kertészeti tippek és tanácsok a Füvészkert főkertészétől Konyhakert a balkonon: szüretelés a másodikról Egy kiskert, sok gyümölcsössel, piros rózsával, illatos fűszernövényekkel, sokunknak csak álom...
„Ahol az ember otthona, ott van a szíve is” Beszélgetés Kállai Kiss Ernő klarinétművésszel, Józsefváros díszpolgárával Immár Kállai Kiss Ernő Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas klarinétművészt is...
Senki sem sérült meg Elektromos kapcsolószekrény égett 2019. április 10. szerda Kigyulladt az elektromos kapcsolószekrény szerdára virradóan egy Práter utcai lakásban. A tűzoltók porral oltóval...
„A Pál utcai fiúk nyomában” Mobilapplikáció készült Molnár Ferenc regényéhez A Pál utcai fiúk nyomában címmel mobilapplikáció készült Ferencváros és Józsefváros közös finanszírozásában, melyet...
A diákolimpia keretében évente rendeznek országos floorball versenyt különböző korcsoportokban. Az első-második osztályos lányok döntőjére április 9-én került sor a Vajda Péter Általános és...
Tisztelet és főhajtás Eötvös Lórándra emlékeztek a Fiumei úti Sírkertben A felsőoktatást megújító tudósra, a torziós inga feltalálójára, Eötvös Lórándra emlékeztek halálának 100. évfordulója...
A tűzoltók eloltották a lángokat Égett egy autó a Koszorú utcában 2019. április 08. hétfõ Kigyulladt egy személyautó a Koszorú utcában – adta hírül április 8-án a katasztrófavédelem VÉSZ nevű...
Alapításának 180. évfordulóját ünnepelte a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikája, azaz a Bókay-klinika. Az ünnep alkalmából jubileumi kiállítást szerveztek az egyetem Központi...
A Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület április 13-ig Teleptakarítást hirdet minden, a lakókörnyezetére érzékeny telepi lakótárs részvételével. Ennek során megtisztítják, rendbe teszik a házak...
Nemsokára itt a beiratkozás az általános iskolába. A Losonci Téri Általános Iskola egy hónapja meghirdette Álomsuli programját, melyben a kerület óvodásai lerajzolták, hogy milyennek képzelik el az...
Beszélgetés Mihály Gábor szobrászművésszel Aki kezének engedelmeskedik az anyag A Százados úti művésztelep több mint egy évszázada ad otthont képzőművészek generációinak. Itt él és alkot a hetvenes...
V. Körzeti Rendész Café Közösen a szebb, élhetőbb Magdolna negyedért Időről időre a város vezetése összehívja a kerület lakóival napi kapcsolatban álló személyeket – önkormányzati képviselőket,...

A címlapról

Az elmúlt időszakban a fogyasztói árak jelentős emelkedése komoly...
Magyarország – a Hungary Helps programon keresztül – több mint...
Évtizedek óta újságok, különféle nyomdai termékek az életünk.
Nagyszabású közterület-felújításokat végeznek Budapest belvárosában...
Átadták Budapest legújabb, két uszályon kialakított strandját, amely...
Tetten érték a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőjét, amikor...

Könyvajánló

A Tízparancsolat és a Hegyi Beszéd nem egy vallást képviselnek! Isten parancsolatai törvényszerűségek, kivonatok az Isten- és felebaráti szeretet örök törvényéből.
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.