A sokszínűséget, a különböző nemzetiségek, nyelvek és kultúrák, no és a hagyományok együttélésének gazdagságát ünnepelték szombat délután az Eötvös10-ben megtartott Nemzetiségi kavalkádon. Az eredetileg idén is a Hunyadi térre tervezett rendezvényt az időjárás kiszámíthatatlansága miatt az E10 színháztermébe helyezték át.
Terézvárosban (is) élő örmény, ruszin, német, szerb, szlovák, bolgár és roma nemzetiségek villantották fel kultúrájuk egy-egy jellegzetes vonását a kavalkád műsorában: énekeltek, zenéltek, táncoltak, akadt, aki főzött is.
A nemzetiségi hacacárét a Bajza Utcai Általános Iskola német nemzetiségi osztályába járó gyerekek hagyományőrző ének- és táncbemutatója nyitotta meg, produkciójukat szlovák és ruszin népdalok, citerazene, örmény menyasszonytánc, interaktív hangszerbemutató, szerb néptánc, bolgár dalcsokor, majd zárásként – a romano gyi, ungriko jilo (cigány lélek, magyar szív) jelmondat jegyében – roma táncház követte.
Temesvári Szilvia alpolgármester megnyitó beszédében egyebek mellett azt emelte ki, mennyire lenyűgözi az a kulturális gazdagság, ami a kerületi nemzetiségeket jellemzi, és ami a kavalkád műsorából is kitűnt. Egy történelmi példával hangsúlyozta, hogy ez a sokszínűség az, ami talán a leginkább megmutatja ma is Magyarország valódi identitását. “Arról, hogy milyen színes volt a történelmi Magyarország nemzetiségi térképe, először 1787-ben, az első népszámlálás alkalmával nyerhettünk bizonyosságot. Bár a polgárosodás, a nemzeti ébredés kora egyre inkább kiélezte a nemzetiségek közötti konfliktusokat, a nemzeti mozgalmaknak köszönhetően közben megindult a népi kultúra gyűjtése, kutatása. Egész Magyarország, így Terézváros identitását, arculatát is formálták az itt élő nemzetiségek, és teszik ezt a mai napig. Ennek élő bizonyítékát láthatjuk ma, amire mindannyian borzasztó büszkék is lehetünk” – fogalmazott Temesvári Szilvia.
Glonczi Judit, a terézvárosi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke szerint ezek az alkalmak arra is jók, hogy ők maguk felelevenítsék az egyre kevésbé élő, de fontos értékként dédelgetett hagyományaikat. “Nemcsak megmutatni szeretnénk ilyenkor, milyen a hagyományos roma kultúra, de – ahogy ma már csak az ünnepeinken – egy délutánra mi is visszamegyünk kicsit cigányba…”
Volt, akinek a saját nemzetiségi identitását egy-egy gyönyörű ruhaköltemény, néhány régen ismert, de évek vagy évtizedek óta nem gyakorolt tánclépés, a kanna hangja, az ékszerkészítéskor használt gyöngyök formája is színei vagy a babos tészta jellegzetes íze adta vissza néhány órára. És adta át olyanoknak, akik színes kuriózumként tekintenek a sajátjuktól eltérő kultúrák hagyományaira.
