Várhatóan 2025 első negyedévében elkezdődhet a Flórián téri felüljárók felújítása – a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kihirdette a közbeszerzési eljárás eredményét. A munkálatok ugyan jelentős forgalmi változásokkal járnak majd, de nem várhatnak tovább, a negyven éve épült szerkezetek műszaki állapota jelentősen leromlott.

A Szentendrei utat és az Árpád hidat összekötő, két íves hídból álló szerkezet naponta több tízezer jármű áthaladását biztosítja: kiemelt a szerepe Budapest és az agglomeráció közlekedésében, hiszen a főváros határán is átnyúló tranzitútvonalakat kapcsol össze. Azonban a több mint negyven éve épült felüljárók műszaki állapota sajnos jelentősen leromlott a legutóbbi beavatkozás óta: a szerkezet a pillérek környezetében átázik, ami a betonacélok rozsdásodását és a betonfelületek tönkremenetelét okozza.

Jó hír, hogy újabb fontos lépéssel került közelebb a tényleges munkakezdés a Flórián téri felüljáróknál. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bejelentése szerint a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzés eredményét kihirdették, a nyertes kivitelezővel, a KM Építő Kft.-vel pedig év végéig aláírják a felüljárók korszerűsítéséről szóló vállalkozási szerződést.

A beruházás során a szakemberek:

kicserélik az útpálya burkolatát;
helyrehozzák a vasbeton szerkezet hibáit;
teljes szélességében felújítják a szigetelést, megszüntetve a pillérek felett az átázások okát;
új vasbeton szegélyt építenek, amire új, biztonságosabb szalagkorlátot szerelnek;
a hidak két végére új dilatációs szerkezetet és sarukat építenek be;
javítják a vízelvezető rendszeren, a támfalak, a hídfők és a pillérek betonfelületein keletkezett hibákat, továbbá
a régészeti leletek épségére is kiemelt figyelmet fordítanak.
Az egyik felüljáró mindig nyitva lesz
A felújítás ideje alatt – a munkák jellegéből adódóan – az útpálya forgalmának ideiglenes korlátozására kell készülni, de a két felüljárón külön-külön dolgoznak, tehát az egyiket mindig fenntartják a kétirányú közúti forgalomnak. A munkák során rövidebb időszakokra változik az arra közlekedő 1-es villamos forgalmi rendje is.
A lezárások, terelések és alternatív útvonalak pontos részleteiről a BKK a tényleges munkakezdés előtt ad tájékoztatást.

A rekonstrukció 2025 első negyedévében kezdődhet, és előreláthatóan legalább egy évig, 2026 első negyedévéig tart. A cég nettó 2,1 milliárd forintért végzi el a korszerűsítést – de a teljes projektköltség a kötelező tartalékkeret, a műszaki ellenőri díj, a hatósági díjak és egyéb költségek mellett az áfatartalommal együtt bruttó 3 milliárd forint körül várható -, amihez a szükséges forrást a Fővárosi Önkormányzat biztosítja.

 

Még több hír Budáról

A Szent Imre téren található Csepeli Kisboldogasszony-templom toronyóráját újították fel május elején, amely azóta pontosan jár, és az ütőkalapácsok a megfelelő időkben jelzik a negyed-, fél- és...
Kerületünk idén első ízben nyerte el a Magyar Vöröskereszt által alapított Humanitárius Település díjat, mely a Magyar Vöröskereszt eszmeiségét, alapelveit tiszteletben tartó, céljai...
Az óbudai Civil Üzleti Iskola hazánkban egyedülálló programsorozat, amelynek fő célja az Önkormányzat, a helyben működő vállalatok és a kerületi civil szervezetek közötti partnerségek kialakítása és...
A közterületi kutyasétáltatást ellenőrzi a II. Kerületi Önkormányzat Városrendészete az Állatmentő Liga munkatársával közösen. A póráz nélkül elengedett ebek a belső városrészben és kertvárosban is...
A hét eleji, több napos esőzés után végre tovább folytatódhatnak kerületünkben a fűnyírási, kaszálási munkálatok. Számos jelzés érkezett Önkormányzatunkhoz a munkálatok sürgetése és sűrítése...
József Nádor idejében rendkívül pezsgő kulturális élet zajlott Budán, mások mellett nálunk járt Haydn, aki a Várszínházban vezényelte a császárvároson kívül első alkalommal a Teremtés című...
Tavaly óta az Óbuda-Békásmegyer applikáción keresztül érhetőek el az őnkormányzatunk által a kerület végzős diákjainak biztosított kedvezmények.
Kerek szülinapot ünnepelt a Free! gluténmentes pékség a Fény utcában. Pontosan tíz évvel ezelőtt nyitották meg apró boltjuk ajtaját, és azóta sok minden történt.
A közös célért munkálkodást tartja munkája sikerének Bodor Eszter, a Kosztolányi Dezső Gimnázium igazgatója. A nemrég Virág Benedek-díjban részesült pedagógus elismerését Böröcz László polgármester...
Budafok-Tétény önkormányzata nyílt pályázatot hirdet fiatal sportolók felkészülésének és versenyeztetésének segítése céljából.
Bérlakásokat teremtene a főváros a kelenföldi kollégium épületében, a piacinál alacsonyabb díjért. Budapest tervei között szerepel a panelek felújításának újrakezdése is.
Hogy kerül egy gyermekverses kötet és egy méhekről szóló ismeretterjesztő könyv lapjai mellé a kólás sör, illetve annak csomagolásterve? Mi köze van egymáshoz egy Bach-koncert és egy sakkolimpia...
Május 25-én 10.00-19.00 óráig ismét a legkisebbeké a Csobánka tér! Szeretettel várjuk a gyerekeket és családjukat vidám gyereknapi mulatságunkra, színes színpadi programokkal, interaktív...
A Helló Margit! fesztivál nyitórendezvénye a május 15-i Női Váltó Fesztivál lesz, amelynek díszvendégeként az Egyesült Államokból érkező Nina Corder tart majd workshopot a hatékony networking és...
Indul a jelentkezés az idei támogatásra: idén is vásárlási utalvánnyal segítjük a gyermeket egyedül nevelőket. Továbbra is az a célunk, hogy a magas infláció és az elszabadult élelmiszerárak miatti...
A XII. kerületi önkormányzat szívén viseli a kulturális és épített örökség védelmét. Kerületünkben számos kiemelkedő szépségű, építészetileg értékes épület található.
Örömmel számolhat be Önkormányzatunk új közvilágítási oszlopok létesítéséről.
MÁJUS 5-től MÁJUS 9-ig nyújthatják be a szülők gyermekük bölcsődei és óvodai felvételi kérelmét a 2025/2026-os gondozási és nevelési évre a www.magyarorszag.hu oldalon az Ügyfélkapun keresztül.

A címlapról

Elsősorban a hazai turistákra, valamint a környező országokból...
Elsősorban a hazai turistákra, valamint a környező országokból...
Június elsejétől tovább jár a 2-es, a 3-as és a 4-es metró, a...
Délnyugaton csak lassan csökken a felhőzet, sőt a határ mentén...
A Bosnyák téren forgalomkorlátozásra kell készülni aszfaltozás miatt...
Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de délután...

Könyvajánló

Egyszer volt, hol nem volt egy szakácskönyv, ami a főzést és a gluténmentes ételeket is megszeretteti a gyerekekkel - egy hiánypótló kötet jelent meg az idei Egészség világnapján, április 7-én!
Tudtad, hogy mik voltak az ókori turisták legkedveltebb úti céljai? Hogy melyik reformátor tiltotta be a korcsolyázást? Hogy miért takarták le fél szemüket a lovagok? Hogy melyik római nevezte a filozófiát „görög zagyvaléknak”? Hogy kik voltak az ókori világ legnagyobb műkincsrablói? Hogy miért nem korbácsolták meg a rómaiak Pál apostolt Jeruzsálemben? Hogy hol vetettek be a középkorban biológiai fegyvert, és mi lett ennek a következménye? Hogy kit neveztek a középkorban...
Efraim Zuroff történész, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjét sokan az „utolsó nacivadászként” emlegetik, mióta 2002-ben meghirdette az „Utolsó Esély Akciót” (Operation Last Chance) a még életben maradt, de soha felelősségre nem volt náci háborús bűnösök felkutatására.
Ne azzal foglalkozz, hogy mások mit mondtak rólad, milyen teszt eredményeket értél el eddig, vagy mit gondolsz magadról! Benned akkora egyéni tehetség van, ami meg tudja változtatni a világot!

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A hazai telekommunikációs szolgáltatók, mint a Yettel és a Telekom, újabb inflációkövető díjemeléseket jelentettek be, amelyek április 1-jétől lépnek életbe. A Telekom például 3,7%-os emelést hajt végre a Központi Statisztikai Hivatal által közölt éves fogyasztói árindex alapján.
Ha te is keresed a kiutat az alkoholos estékből és a fáradt, kedvetlen, érzelemmentes másnapokból, fusd át velem ezt a kilábalási tervet, hátha találsz inspirálót!
Komoly politikai vita folyik az 2014 évi választási harcról. A szakértelmiség nehezményezi, hogy a választási harc során a különböző politikai pártok nem vonzó gazdasági elképzeléseik ismertetésével, hanem egymás hibáinak feltárásával próbálnak szavazókat szerezni.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Miért gondolod, hogy egyedül vagy? Abortuszra készülsz? Úgy érzed, hogy senki nem tud segíteni? Ne engedd, hogy a félelem döntsön helyetted! Vár a megoldás! Vár a segítség!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.