- Részletek
- Kerületi Hírek
Idén is megtartották a már hagyományosnak nevezhető Ferences Farsangi Bált a Szent Angéla Ferences Iskola tágas aulájában.
Idén is megtartották a már hagyományosnak nevezhető Ferences Farsangi Bált a Szent Angéla Ferences Iskola tágas aulájában.
A két budai plébánia, az Országúti Ferences Plébánia és a Pasaréti Páduai Szent Antal Plébánia által szervezett este ezúttal is a közösség, családok, osztálytársak és barátok vidám együttlétéről szólt.
Délutántól különböző öltözékben érkező gyerekekkel és családokkal telt meg az épület, akik jelmezversenyre is nevezhettek. Egyéni, csoportos és családi kategóriában is versenyt hirdettek – de persze e nélkül is nagy öröm volt a gyerekeknek hercegnőként, Supermenként, űrhajósként vagy törpeként rohangálni kifulladásig.
Idén nevezett többek között léghajó, bajor család, Kapu Tibor és legénysége, Hófehérke és a hét törpe, de még egy „Tápláléklánc” nevű csoportos jelmez is.
A hagyományokhoz híven volt koncert (kiváló rezesbandával), táncház, arcfestés és tombola is, a csendesebb helyeket keresőket pedig teaház és társasjátékszoba várta. Este 7-től az ünnepélyes megnyitóval, a jelmezversenyek eredményhirdetésével és a Szent Angéla végzősei által előadott brazil nyitótánccal folytatódott a program.
A farsangi bálon Őrsi Gergely is köszöntötte röviden az aulában felsorakozott gyereksereget és felnőtteket, és polgármesteri ajándékként az Élt egyszer Budán… kötetét is átnyújtotta a jelmezverseny különböző győzteseinek.
A bálon részt vett Besenyei Zsófia, Biró Zsolt, Ernyey László és Fodor Fanni önkormányzati képviselő, valamint Gór Csaba, az egyházi és karitatív szervezetek tanácsnoka is. A ferences Gergely atya és Zalán atya ezúttal is a közösség és az öröm fontosságát emelte ki nyitóbeszédében, és persze nem maradt el a lufiosztás, majd a durrogtatás sem. Egyszóval ez a bál is hasonlóan önfeledt este volt, mint a korábbi budai ferences farsangok. Most már jöhet a tavasz!
- Részletek
- Kerületi Hírek
Kortársunk, Homérosz címmel indít előadás-sorozatot Karsai György klasszika-filológus, színház- és irodalomtörténész a Klebelsberg Kultúrkúriában.
Kortársunk, Homérosz címmel indít előadás-sorozatot Karsai György klasszika-filológus, színház- és irodalomtörténész a Klebelsberg Kultúrkúriában.
Az új irodalmi sorozatban Homérosz eposzairól, az Iliászról és az Odüsszeiáról hallhatunk új nézőpontokat is felvető, gondolatébresztő, izgalmas előadásokat. A februárban induló sorozat kapcsán arról kérdeztük Karsai professzort, miért érdemes napjainkban is megszólaltatni az ókori görög költőt.
– Homérosznak és az eposzoknak most különös aktualitása van: idén egyszerre két nagy Odüsszeia-produkció is megjelenik majd a mozikban. Az egyiket, amelyet Uberto Pasolini rendezett, és amelyben Ralph Fiennes alakítja Odüsszeuszt, már volt szerencsém látni, a másik Christopher Nolan rendezésében Matt Damonnal a főszerepben nyáron kerül majd a nézők elé. A homéroszi eposzok időtlen művek, amelyek az európai kultúra alapját jelentik: minden művészeti ág és irodalmi műfaj innen származtatható. Homéroszt egyébként nemcsak 2026-ban, hanem minden korban érdemes olvasni, értelmezni és gondolkodni róla, hiszen – ahogy Goethe is mondta – ami nincs benne az eposzban, az nincs; ami egy frappáns válasz arra a kérdésre, hogy miről szólnak az eposzok.
Mi mindenről szólnak?
Olyan állandó emberi értékről, morális alapkövekről, mint a becsületesség, az őszinteség és az egyenesség. Ezek és ezek ellentétjei, valamint a köztük lévő konfliktusok jelennek meg az eposzokban. Szó van hatalomról és annak gyakorlásáról, háborúról és békéről, születésről és halálról, szerelemről és gyűlölségről, azaz valóban mindenről, és éppen ezért érdemes és rendkívül tanulságos ezeket a műveket kellő figyelemmel, elmélyülten olvasni.
Miért a Klebelsberg Kultúrkúriát választotta az előadás-sorozat helyszínéül?
Személyes érintettség okán. Egyrészt amióta élek, ugyanabban a II. kerületi utcában lakom, másrészt számomra nagyon szimpatikus a Kultúrkúria műsorpolitikája, képzőművészeti, zenei és színházi programjai; az a nyitottság, ami meggyőzött arról, hogy a kultúra itt minden nézetkülönbséget áthidalva valóban otthonra talált.
Kedves barátaim és nem mellesleg kiváló művészek, Nemes Attila és Sprok Antal rendszeres kiállítói a Kultúrkúriának, ahol néhány éve én nyithattam meg közös kiállításukat. A velük való beszélgetések során vetődött fel, miért ne beszélhetnék itt, nagyobb közönség előtt egyik szakterületemről, a görög eposzról. Nagy örömmel vettem az ötletet, és izgatottan várom, hogy februárban elinduljon a program.
Hány részes lesz a sorozat?
Nincs még pontos terv, de az én fejemben egy hat, vetített képes előadásból álló sorozat körvonalazódott: két előadásban beszélnék az Iliászról, a többiben pedig az Odüsszeiáról, illetve általában az eposzokról és az elveszett eposzokról. Ez még képlékeny, mert számomra nagyon fontos a közönség érdeklődése és reakciója, amit látva igyekszem majd rugalmasan alkalmazkodni az igényekhez.
Melyik korosztályt szólítja meg a program?
Mindegyiket! A kisunokáim már három-négy éves koruktól kezdve követik a görög mitológia világát, amit nagyon megszerettek, és mostanra már elég jól kiismerik magukat benne. Felső korhatár pedig egyáltalán nincs, mindenkit szeretettel várok, aki érdeklődik a téma iránt. Úgy gondolom, aki eljön, annak már van valamilyen tudása az eposzokról, amit az előadások során sikerül talán elmélyíteni, vagy új szempontokat felvetni, és együtt gondolkodni.
Péter Zsuzsanna
- Részletek
- Kerületi Hírek
Január közepén nyílt meg Ősz Ilona festőművész „Mesélhetnék...” című kiállítása a Klebelsberg Kultúrkúriában. A február 9-ig megtekinthető tárlat képei valóban mesések és mesélnek.
Január közepén nyílt meg Ősz Ilona festőművész „Mesélhetnék...” című kiállítása a Klebelsberg Kultúrkúriában. A február 9-ig megtekinthető tárlat képei valóban mesések és mesélnek.
Jó részük a nagy klasszikus mesék szereplőit – Hófehérkét a törpékkel, Csipkerózsikát a királyfival, Piroskát a farkassal, Jancsit és Juliskát a boszorkánnyal – ábrázolja, de bibliai és mitológiai jeleneteket – Krisztust a kereszten, Zsuzsannát és a véneket, Romulust és Remust –, valamint számos portrét is láthatunk a művész legújabb alkotásai közül.
A rendhagyó megnyitó mesevilágba ringató hangulatáról a képek mellett Vázsonyi János szaxofonjátéka gondoskodott, elemző-értékelő beszéd helyett pedig két régi barát (akik maguk is meg lettek örökítve egy-egy vásznon), Feledy Balázs művészeti író és Orosz István Kossuth-díjas grafikusművész beszélgetett az alkotóval. – A mese lételemem, számomra realitás – vallotta Ősz Ilona hozzátéve, hogy gyerekkorától fogva mindig félt valamitől vagy valakitől, és mindig szerelmes volt valamibe vagy valakibe. Felidézte egyik első élményét, amikor nagypapájának egy régi, politikai karikatúrákkal teli könyvében megpillantott egy emberfejű kutyát ábrázoló rajzot, amitől annyira megijedt, hogy kitépte az oldalt és a kályhába dobta. Ma is tud annyira rettegni egy könyvtől vagy filmtől, hogy csak lámpafényben tud elaludni. A mesejelenetek megfestése számára részben félelmeinek kivetítése, ugyanakkor annak a csodának a megjelenítése is, hogy a mesében minden megtörténhet. Főleg a Grimm-mesék hőseit festette meg, mert mint mondta, Andersen történetei még hátborzongatóbbak.
Portréival kapcsolatban a művész elmondta, hogy sohasem kellett megrendelésre dolgoznia, mindig azokat festette le, akiket le akart festeni, mert számára érdekes vagy fontos emberek – közülük többen a megnyitón is részt vettek.
Legyen szó akár a portrékról, akár a mesés vagy a mitológiai, bibliai témájú képeiről, a két beszélgetőtárs egyetértett abban, hogy Ilona a szívéből fest – ezt mutatják színes, mozgalmas és szenvedélyes alkotásai.
- Részletek
- Kerületi Hírek
A II. Kerületi Önkormányzat harmadszor hirdet zenei versenyt tehetséges gyermekek számára. Azoknak a gyermekeknek a jelentkezését várják a felhívásra, akik játszanak valamilyen hangszeren, és tudásukat szeretnék nyilvánosan is megmutatni.
A II. Kerületi Önkormányzat harmadszor hirdet zenei versenyt tehetséges gyermekek számára. Azoknak a gyermekeknek a jelentkezését várják a felhívásra, akik játszanak valamilyen hangszeren, és tudásukat szeretnék nyilvánosan is megmutatni.
A bemutatkozási lehetőség időpontja: MÁRCIUS 14., szombat, 10 és 14 óra között. Helyszín: Klebelsberg Kultúrkúria, 1028 Templom u. 2–10. A versenyt két korcsoportban rendezik: I. korcsoport: 6–10 éves gyermekek, II. korcsoport: 11–14 éves gyermekek. Nevezési kategóriák: szóló vagy kamaraegyüttes. A verseny műsora egy vagy több szabadon választott komolyzenei műből állhat. A teljes műsoridő maximum 10 perc.
Jelentkezési határidő:
FEBRUÁR 6. Nevezési lap és további információ a
Értékelés:
A szakmai zsűri tagjai egymástól függetlenül, egyénileg értékelik a versenyzők teljesítményét. A versenyzők végső pontszáma a versenybizottsági tagok által adott pontok összege.
A verseny díjai:
A versenybizottság a két korcsoportban külön-külön I., II. és III. helyezést és különdíjakat adhat ki. A nyertesek értékes díjakban részesülnek.
A rendezvény fővédnöke Dubrovay László, a nemzet művésze, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zeneoktató és érdemes művész.
A versenyzők mellett szeretettel várnak minden zene iránt érdeklődő gyereket és felnőttet!
- Részletek
- Kerületi Hírek
Dokumentumfilmek a jelenről és a jövőről. Január 24. és február 1. között rendezik meg a 12. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált, amely idén is átfogó képet kíván adni a kortárs világ társadalmi, politikai és személyes kérdéseiről.
Dokumentumfilmek a jelenről és a jövőről. Január 24. és február 1. között rendezik meg a 12. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált, amely idén is átfogó képet kíván adni a kortárs világ társadalmi, politikai és személyes kérdéseiről.
„A jövőd filmje már forog” – így hangzik a fesztivál idei szlogenje. A fesztivál programjában 60 dokumentumfilm szerepel, összesen 250 vetítéssel Budapesten és tizenkét vidéki városban. A II. kerület idén is támogatja a fesztivál megrendezését.
A válogatás nemzetközi témákat és egyéni sorsokat egyaránt bemutat. A filmek többek között háborús környezetben élő civilek mindennapjaival, geopolitikai döntéshozók munkájával, valamint kevésbé látható társadalmi jelenségekkel foglalkoznak. A kínálatban helyet kapnak személyes hangvételű alkotások és nagyobb léptékű, globális folyamatokat feldolgozó filmek is.
Az idei fesztivál egyik kiemelt darabja az Oscar-díjra jelölt „Senki tanár úr Putyin ellen” című dokumentumfilm, amely egy oroszországi vidéki iskola tanárának történetén keresztül mutatja be a propaganda és a mindennapi élet összefonódását az ukrajnai háború kitörése után. A film több alkalommal látható lesz Budapesten és a vidéki helyszíneken is.
A 60 bemutatott alkotás közül 33 versenyfilm, amelyek nemzetközi zsűri előtt mérkőznek meg. A programban több rangos fesztiválon díjazott rendezők munkái is szerepelnek: Oscar-díjas, Karlovy Vary-i, locarnói, Toronto IFF- és IDFA-fődíjas alkotók dokumentumfilmjeit is láthatja a közönség, akiknek többsége személyesen is Magyarországra érkezik, hogy közönségtalálkozókon beszéljen filmje hátteréről.
Idén is hírességek és szakmájukban meghatározó véleményvezérek segítik a filmek népszerűsítését civil nagykövetként, így többek között Al Ghaoui Hesna, dr. Bánki György, Borbély Alexandra, dr. Fleck Zoltán, Geszti Péter, Karafiáth Orsolya, Litkai Gergely, Mautner Zsófia, Nyáry Krisztián, Péterfy-Novák Éva, Puskás-Dallos Bogi és Péter, Puzsér Róbert, Steigervald Krisztián, Vályi István és Veiszer Alinda.
A fővárosban a vetítések egyik központi helyszíne a Cinema City Mammut, vidéken pedig többek között Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Veszprémben is várják az érdeklődőket.
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál:
JANUÁR 24. – FEBRUÁR 1., vetítések többek között a
II. kerületi Cinema City Mammutban.
A részletes program és a jegyinformációk a fesztivál hivatalos honlapján érhetők el: www.bidf.hu
- Részletek
- Kerületi Hírek
2026-ban is mennek a kéményseprők a társasházakba. A kerületi időpontok elérhetőek a katasztrófavédelem és a II. kerület honlapján is.
2026-ban is mennek a kéményseprők a társasházakba. A kerületi időpontok elérhetőek a katasztrófavédelem és a II. kerület honlapján is.
A katasztrófavédelem közzétette a 2026. évi társasházi kéményseprőipari sormunkatervét. A részletes fővárosi listában kerületre és utcára lebontva megtekinthető, mikor várható a kéményseprő érkezése a társasházi ingatlanokba.
Az egylakásos ingatlanok – családi házak és a társasházzá nem alakult többlakásos ingatlanok – esetében a kéményseprő nem megy ki kérés nélkül, az ellenőrzés időpontját a lakásban élők választhatják meg.
Magánszemélyek a 1818-as számon igényelhetik a szolgáltatást, illetve online is a katasztrófavédelem oldalán: kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ugyfelszolgalat
Érdemes tudni, hogy a tervezett sormunka keretében a szilárd tüzelésű berendezésekhez kapcsolódó égéstermék-elvezetők esetében évente, a gázüzemű és a zárt rendszerű tüzelőberendezésekhez kapcsolódó kéményeknél pedig kétévente esedékes az ellenőrzés.
A kerületi időpontok elérhetőek a katasztrófavédelem és a II. kerület honlapján is.
- Részletek
- Kerületi Hírek
Megújult az önkormányzat beruházásában a Százszorszép Óvoda udvara, ahol az új, felső udvarrészen „középkori” várat és annak környezetét formázták meg.
Megújult az önkormányzat beruházásában a Százszorszép Óvoda udvara, ahol az új, felső udvarrészen „középkori” várat és annak környezetét formázták meg.
Az eszközök mellé zárható homokozót, középkori, rugós paripákat, mókuskereket és almás piknikasztalt is telepítettek.
Helyet kapott egy nagy méretű homokozó, a gumiburkolaton ugróiskolákat alakítottak ki, épült egy háromszemélyes terepcsúszda, továbbá mászókötelekkel és gumi félgömbökkel gazdagodott az intézmény.
A beruházás során többek között az alsó udvaron vízi világot formáztak meg halakkal, vízparttal, kikötővel és egy többfunkciós hajóval, illetve egy hatszemélyes rugós csónakkal. A gyerekek falusi házat, két laphintát és egy fészekhintát is használhatnak.
- Részletek
- Kerületi Hírek
A kuka mellé vagy a gyűjtőpontokra tegyük ki a kiszolgált karácsonyfát
A kuka mellé vagy a gyűjtőpontokra tegyük ki a kiszolgált karácsonyfát
A fővárosban a karácsonyi ünnepeket követően a MOHU Budapest gyűjti össze és szállítja el a fenyőfákat. Vízkereszttől, azaz január 6-át követően mintegy egy-másfél hónapig „fenyőfajáratok”, utána a hagyományos hulladékszállító gépjárművek viszik el a karácsonyfákat. A lakók a kukák mellé vagy a kijelölt gyűjtőhelyek egyikére tehetik ki a fákat, de figyelni kell arra, hogy a kihelyezett örökzöldek ne akadályozzák a gyalogosokat, a parkolást vagy az autóforgalmat. A karácsonyfákat összeaprítják, majd magas gyantatartalmuk miatt a Fővárosi Hulladékhasznosító Műben kiváló tüzelőanyag lesz belőlük, fűtési hőt és villamos áramot termelve.
A II. kerületi fenyőfagyűjtő pontok:
• Ganz utca–Medve utca sarok
• Zsigmond tér 5–7.
• Rét lépcső (alsó vége)
• Hidász utca–Pasaréti út sarok (parkoló)
• Csatárka úti parkoló (a gyógyszertár alatt)
• Nagybányai út–Kapy utca sarok
• Torockó tér 1.
• Radna utca 1.
• Cserje utca–Fajd utca sarok
• Bolyai utca 2.
• Kuruclesi út 11.
• Nagyrét utca–Villám utca sarok
• Hidegkúti út–Kővári út sarok
• Máriaremetei út–Hímes utca sarok
• Kossuth Lajos utca–Szomorodni utca sarok.
- Részletek
Nemcsak az adventi forgatagban, de otthon az internetes ajándékrendelésnél is vigyázzunk, hogy ne váljunk bűncselekmény áldozatává.
- Részletek
A hideg beálltával a hajlékkal nem rendelkező, utcára szorult embertársainkról nem fordíthatjuk el tekintetünket, hiszen nekik nem jut automatikusan meleg takaró, kedves, baráti, családi szó vagy egy tál forró leves.
- Részletek
A Klebelsberg Kuno-díjat 1992-ben alapította a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat azzal a szándékkal, hogy így értékeli a pesthidegkúti közélet egy-egy kiemelkedő alakját, akinek a munkássága példaértékűnek számít.
Még több hír Budáról
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.


