Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A Klebelsberg Kuno-díjat 1992-ben alapította a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat azzal a szándékkal, hogy így értékeli a pesthidegkúti közélet egy-egy kiemelkedő alakját, akinek a munkássága példaértékűnek számít.

Ünnepélyes díjátadás Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulóján

Az idei elismerést Horváth Gyula kapta, akit az egykori kultuszminiszter nevével fémjelzett díjjal tüntették ki, a beérkezett lakossági ajánlások alapján.

A díjat idén is a Klebelsberg Kuno Hét keretében adták át a Klebelsberg Kultúrkúriában november 14-én. Az ünnepségen egyperces néma felállással emlékezett a közönség a korábbi, időközben elhunyt díjazottakra.

Kálmán István, a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat elöljárója jelentette be, hogy az idei elismerést Horváth Gyula, a Készenléti Szolgálatok Pesthidegkút Polgárőr és Tűzoltó Egyesület elnökének ítélték oda.

Elmondta, hogy a döntést hosszas mérlegelési folyamat előzte meg, számos kiváló jelölt közül kellett kiválasztani a díjazottat. Kálmán István lapunknak elmondta, hogy köszönet jár az ajánlóknak, és emlékeztetett arra, hogy minden jelölt értékes tagja a hidegkúti közösségnek, tevékenységük és sokrétű munkájuk nélkül Pesthidegkút nem lenne az a biztonságos, élhető és összetartó városrész, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.

A díjat Őrsi Gergely polgármester és Kálmán István adta át a kitüntetettnek. A kerület vezetője beszédében azt hangsúlyozta, hogy a Klebelsberg-díj az eddigi díjazottak mellett a pesthidegkúti közösségről is szól.

– Eddig is olyan személyek részesülhettek benne, akik idejüket, energiájukat nem kímélve tettek a közösségért, ugyanakkor a kitüntetettek mögött gyakran nemcsak egy személy áll, hanem egy egész közösség, szervezet, család vagy ügy, amit képviselnek. Az idei kitüntetett az élet számos területén kiveszi a részét a közösség szolgálatából. Hol tűzoltóként, hol polgárőrként, vagy lovakkal, vagy éppen egy seregnyi gyermeket tanítva. Ha bármiben segíteni kell, Horváth Gyula ott van, mi pedig szerencsések vagyunk, hogy ilyen emberek vesznek minket körül.

A polgármester Klebelsberg Kuno születésének 150. évfordulóján arra is emlékeztetett, hogy a hidegkútiak közelebb is érezhetik magukat a volt miniszterhez, hiszen – a mostani és az eddigi díjazottakhoz hasonlóan – ő is sokat tett azért, hogy Pest­­hi­­deg­­kút olyanná váljon, mint amilyennek ma ismerjük.

Cserna Antal színművész, egyben a Készenléti Szolgálatok Pesthidegkút Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja méltatta Horváth Gyula munkásságát: 1975-től tűzoltó, 1999-től polgárőr, majd 2008-ban alapítója volt a pesthidegkúti készenléti szolgálatoknak. Munkája révén számos dicséretben és jutalomban részesült, többek között 2009-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányság által, a Budapesti Polgárőr Szövetség 2011-ben az év polgárőrének választotta, a Budapesti Tűzoltó Szövetségtől 2013-ban az érdemérem arany fokozatát vehette át, még ebben az évben a dunai árvíz megfékezésében tett munkájáért tüntették ki, következő évben pedig dicséretben részesítették a jegesedés okozta károk felszámolásáért végzett munkájáért.

A laudációban elhangzott, hogy Horváth Gyula az önkéntesség és az önzetlenség mintaképe, mindig talál megoldást a problémákra, legyen az veszélyhelyzet vagy a legapróbb ügy, kérjen segítséget ismerős vagy ismeretlen, de a rendőrség és a hivatásos tűzoltók is számíthatnak munkájára ugyanúgy, mint közvetlen bajtársai.

A kitüntetett a díj átvételét követően elmondta, nagy megtiszteltetés, hogy idén átvehette a díjat. Hozzátette: munkáját nagyon sokan segítik az egyesülettől és az egyesületen kívül, egyúttal külön köszönetet mondott feleségének, aki már negyven éve mindenben mellette áll.

Az ünnepi koszorúzáson és a díjátadáson a II. Kerületi Önkormányzat képviselő-testületéből részt vett Biró Zsolt, Nagy Eszter és Schőnviszky Csenge.

A Klebelsberg Kuno Hét keretében no­vem­ber 14-én koszorúzást tartottak a Kultúrkúria udvarán álló Klebelsberg Kuno-szobornál az egykori kultuszminiszter születésének 150. évfordulója alkalmából. Emlékező beszédet mondott Székely András, a Pannonhalmi Főapátság Máriaremete–Hidegkúti Ökumenikus Általános Iskola vezetője.

 

Még több hír Budáról

Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.
Az ebösszeírás kötelező és nem mentesít alóla, ha a kutyát az előző összeíráskor már regisztrálták. A négy hónaposnál idősebb ebeket továbbra is chippel kell ellátni.
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot.
A KSH nyilvános adatbázisa nem tartalmaz kifejezetten fővárosi adatsort, de az országos számok alapján készült becslés szerint 18–20 ezer tisztán elektromos, illetve plug-in hybrid személyautó lehet...
Három napon át a világ különböző kultúrái találkoztak a Városháza téren a Global Vibes Kulturális Fesztiválon. A hétvégén a zene, a tánc, a különleges ízek és a kulturális élmények kapták a...
Mi történik, ha a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio és a brit indie-rock királyai, az Arctic Monkeys találkoznak? Pontosan erről mesélt Giorgio a B32 Lemezjátszó legutóbbi vendégeként, ahol a...
Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a...
Megnyílt a Bikás parkból a Goldmann György térre költöző 26. ARC közérzeti plakátkiállítás, amely ezúttal az ‘Idegrendszerváltás’ hívószóra várt alkotásokat azzal kapcsolatban, hogy érezzük magunkat...
A magyar hiperrealista festészet ismert alkotójának, Mácsai Istvánnak (Mácsai Pál édesapjának) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát idén nyáron tette közzé a Fortepan. A képeken...
Szeptember 26-án jön az első Kerékre Fel, ahol bemutatkozik a Never Give Up Party Band is
A LIFE BIODIVERZ VÁROS program keretében a BKM Nonprofit Zrt és az MME főszervezésében élőhelytakarítási akciót rendezünk a Mocsáros Természetvédelmi Területen szeptember 20-án, vasárnap.
Szeptember 10-én Zentára érkezett, ezzel immár negyedik helyszínén jár a Márai Budán című kortárs vándortárlat, amelyet Budavár Önkormányzata hívott életre a Márai 125 Emlékév keretében.
Az önkormányzat 2024-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el nagy tudással és tapasztalattal, lelkiismeretesen és eredményesen végzett gyógyító munkáját.
Az első napon a forgalmasabb gyalogátkelőknél fényvisszaverő karpántokat osztott az iskolába igyekvő gyerekeknek.
Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon....

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.