Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Dokumentumfilmek a jelenről és a jövőről. Január 24. és február 1. között rendezik meg a 12. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált, amely idén is átfogó képet kíván adni a kortárs világ társadalmi, politikai és személyes kérdéseiről.


Dokumentumfilmek a jelenről és a jövőről. Január 24. és február 1. között rendezik meg a 12. Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált, amely idén is átfogó képet kíván adni a kortárs világ társadalmi, politikai és személyes kérdéseiről.

 „A jövőd filmje már forog” – így hangzik a fesztivál idei szlogenje. A fesztivál programjában 60 dokumentumfilm szerepel, összesen 250 vetítéssel Budapesten és tizenkét vidéki városban. A II. kerület idén is támogatja a fesztivál megrendezését.

A válogatás nemzetközi témákat és egyéni sorsokat egyaránt bemutat. A filmek többek között háborús környezetben élő civilek mindennapjaival, geopolitikai döntéshozók munkájával, valamint kevésbé látható társadalmi jelenségekkel foglalkoznak. A kínálatban helyet kapnak személyes hangvételű alkotások és nagyobb léptékű, globális folyamatokat feldolgozó filmek is.

Az idei fesztivál egyik kiemelt darabja az Oscar-díjra jelölt „Senki tanár úr Putyin ellen” című dokumentumfilm, amely egy oroszországi vidéki iskola tanárának történetén keresztül mutatja be a propaganda és a mindennapi élet összefonódását az ukrajnai háború kitörése után. A film több alkalommal látható lesz Budapesten és a vidéki helyszíneken is.

A 60 bemutatott alkotás közül 33 versenyfilm, amelyek nemzetközi zsűri előtt mérkőznek meg. A programban több rangos fesztiválon díjazott rendezők munkái is szerepelnek: Oscar-díjas, Karlovy Vary-i, locarnói, Toronto IFF- és IDFA-fődíjas alkotók dokumentumfilmjeit is láthatja a közönség, akiknek többsége személyesen is Magyarországra érkezik, hogy közönségtalálkozókon beszéljen filmje hátteréről.

Idén is hírességek és szakmájukban meghatározó véleményvezérek segítik a filmek népszerűsítését civil nagykövetként, így többek között Al Ghaoui Hesna, dr. Bánki György, Borbély Alexandra, dr. Fleck Zoltán, Geszti Péter, Karafiáth Orsolya, Litkai Gergely, Mautner Zsófia, Nyáry Krisztián, Péterfy-Novák Éva, Puskás-Dallos Bogi és Péter, Puzsér Róbert, Steigervald Krisztián, Vályi István és Veiszer Alinda.

A fővárosban a vetítések egyik központi helyszíne a Cinema City Mammut, vidéken pedig többek között Debrecenben, Pécsett, Szegeden és Veszprémben is várják az érdeklődőket.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál:

JANUÁR 24. – FEBRUÁR 1., vetítések többek között a
II. kerületi Cinema City Mammutban.

A részletes program és a jegyinformációk a fesztivál hivatalos honlapján érhetők el: www.bidf.hu

Még több hír Budáról

Meglepő címmel jelent meg egy szakácskönyv szeptember elején: Tűsarok a konyhában.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a környezetbarát zöldhulladék kezelés felhasználási módját a komposztálást szeretné tovább népszerűsíteni a lakosság körében. Ezért Burján Ferenc alpolgármester...
Burgonya-, hagyma-, sütőtök- és mézvásár a II. kerületben! Október 10-én két helyszínen is várják a vásárolni vágyókat.
Összesítették a rövid távú lakáskiadásról szóló első kerületi szavazás számait, megvan a végeredmény. Böröcz László polgármester ezt közösségi oldalán megosztott videóüzenetben jelentette be.
Az ebösszeírás kötelező és nem mentesít alóla, ha a kutyát az előző összeíráskor már regisztrálták. A négy hónaposnál idősebb ebeket továbbra is chippel kell ellátni.
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot.
A KSH nyilvános adatbázisa nem tartalmaz kifejezetten fővárosi adatsort, de az országos számok alapján készült becslés szerint 18–20 ezer tisztán elektromos, illetve plug-in hybrid személyautó lehet...
Három napon át a világ különböző kultúrái találkoztak a Városháza téren a Global Vibes Kulturális Fesztiválon. A hétvégén a zene, a tánc, a különleges ízek és a kulturális élmények kapták a...
Mi történik, ha a Carson Coma frontembere, Fekete Giorgio és a brit indie-rock királyai, az Arctic Monkeys találkoznak? Pontosan erről mesélt Giorgio a B32 Lemezjátszó legutóbbi vendégeként, ahol a...
Ha szeptember közepe, akkor Budavári Sportnap, ahol a foci mellett a kínálatot tenisz, gyeplabda, légvár és megannyi más játék is színesítette. A Czakó utcai sportpályán hét csapat részvételével a...
Megnyílt a Bikás parkból a Goldmann György térre költöző 26. ARC közérzeti plakátkiállítás, amely ezúttal az ‘Idegrendszerváltás’ hívószóra várt alkotásokat azzal kapcsolatban, hogy érezzük magunkat...
A magyar hiperrealista festészet ismert alkotójának, Mácsai Istvánnak (Mácsai Pál édesapjának) eddig nagyrészt ismeretlen fényképészeti hagyatékát idén nyáron tette közzé a Fortepan. A képeken...
Szeptember 26-án jön az első Kerékre Fel, ahol bemutatkozik a Never Give Up Party Band is
A LIFE BIODIVERZ VÁROS program keretében a BKM Nonprofit Zrt és az MME főszervezésében élőhelytakarítási akciót rendezünk a Mocsáros Természetvédelmi Területen szeptember 20-án, vasárnap.
Szeptember 10-én Zentára érkezett, ezzel immár negyedik helyszínén jár a Márai Budán című kortárs vándortárlat, amelyet Budavár Önkormányzata hívott életre a Márai 125 Emlékév keretében.
Az önkormányzat 2024-ben II. Kerületért Emlékéremmel ismerte el nagy tudással és tapasztalattal, lelkiismeretesen és eredményesen végzett gyógyító munkáját.
Az első napon a forgalmasabb gyalogátkelőknél fényvisszaverő karpántokat osztott az iskolába igyekvő gyerekeknek.
Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon....

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.