Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A német-magyar kapcsolatok erősödésére számít Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, valamint Heiko Maas német külügyminiszter - derül ki abból a videóból, amelyet a Német-Magyar Fórum elnevezésű tanácskozás alkalmából tett közzé csütörtökön Facebook-oldalán a magyar diplomácia vezetője.

Az ezúttal online megtartott tanácskozáson - a koronavírus-fertőzéssel küzdő - Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a világjárványt követően új világrend jön létre politikai és gazdasági szempontból egyaránt, a magyar-német kapcsolatok szerepe pedig növekedni fog.

    Az új világrendben politikai szempontból a legfontosabb, hogy a nemzetközi együttműködés új, kölcsönös tiszteleten alapuló korszaka következzen - emelte ki.
    Ugyanakkor - folytatta - a világjárvány lehetőséget teremt arra, hogy a nemzetközi politikai rendszer megszabaduljon az olyan rossz beidegződésektől, mint a kioktatás, a vádaskodás és egymás alaptalan támadása.
    Sokkal inkább koncentrálhatnánk arra, ami összeköt, vagyis, hogy miként és miben tudunk egymásnak segíteni ebben a nehéz időszakban; mi ezt valljuk Magyarország és Németország vonatkozásában is - tette hozzá Szijjártó Péter.
    A továbbiakban úgy vélekedett, hogy a világgazdaságban megszűntek az automatizmusok és egy globális verseny indult meg a világgazdasági kapacitások újraelosztásáért. Magyarország pedig jó eséllyel nevezett be ebbe a versenybe.
    Közölte, ez a jó esély annak is a következménye, hogy a magyar és a német gazdaság és ipar között rendkívül szoros az együttműködés. Abban a sikerben, hogy az elmúlt hat évben folyamatosan nőttek a magyar beruházások és erősödött az ország exportteljesítménye, nagy szerepe volt a német vállalatoknak.
    Magyarországon 6 ezer német vállalat működik, amelyek 300 ezer embernek adnak munkát, az elmúlt évben a kereskedelmi forgalom megközelítette az 57 milliárd eurót, a Németországba irányuló magyar export pedig meghaladta a 30 milliárd eurót. Az elmúlt időszakban 51 német vállalat 35 millió eurónyi támogatást kapott, amelyből 75 millió eurónyi beruházást hajtottak végre és megmentettek 24 ezer magyar munkahelyet - sorolta a politikus.
    Mindennek is köszönhető, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara legfrissebb felmérése szerint a német vállalatok 60 százaléka számít az üzleti helyzetének javulására a következő tizenkét hónapban - fűzte hozzá.
    "Számíthat ránk Németország (...), számíthatnak ránk német barátaink, a magyar külpolitikában és külgazdasági startégiában is a magyar-német kapcsolatok további növelésére fogunk törekedni" - fogalmazott Szijjártó Péter.
    Heiko Maas úgy vélekedett, hogy a koronavírus-járvány idején különösen érvényes az európai együttműködésre az a közmondás, hogy "jobb adni, mint kapni".
    Ugyanis az európai szolidaritás lényege az - folytatta - hogy nem egyirányú utca, hiszen aki ma segít a szomszédainak, a járvány által fokozottabban érintett országoknak, az bízhat abban, hogy neki is segíteni fognak.
    Szemben a korábbi pénzügyi vagy migrációs válsággal, Európa nem hullott különböző táborokra. Ehelyett útjára indították az unió történetének legnagyobb pénzügyi csomagját, amellyel támogatják a bajba jutott vállalkozásokat és azokat az embereket, akik elvesztették az állásukat Budapesten, Berlinben vagy

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.