külgazdaság
-
1600 amerikai cég 100 ezer embernek ad munkát Magyarországon
Mintegy ezerhatszáz amerikai cég van Magyarországon, amelyek 100 ezer magyar embernek adnak munkát - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebookon.
-
162 milliárd forintnyi beruházást hajtana végre 338 vállalat
Már 338 vállalat jelezte a kormánynak, hogy beruházást hajtana végre a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásának visszaszorítása érdekében, összesen 162 milliárd forintnyi értékben - közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
-
350 vállalat jelentkezett a beruházásokat támogató újabb kiírásra
Tizenöt perc alatt 350 magyarországi vállalat nyújtotta be pályázatát a beruházásokat támogató újabb kiírásra, a programot le is kellett zárni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán este a Facebook-oldalán.
-
800 ezer euró felett is lehessen támogatást adni munkahelyteremtő- és megtartó beruházásokhoz!
Az Európai Uniónak meg kellene engednie, hogy a tagállamok saját költségvetésükből 800 ezer eurónál több támogatást is adhassanak munkahely-teremtő és -megtartó beruházásokhoz - mondta a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalára kedden feltöltött videójában.
-
960 milliós támogatásból 561 munkahelyet őriz meg a móri SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft.
A nagyvállalati versenyképesség-növelő támogatásból 960 millió forintnyi támogatásban részesül a móri SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft., és ez 561 ember munkahelyének megtartásához elegendő - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a vállalat telephelyén.
-
A beruházásokon is múlik a gazdasági újrakezdés
A járvány elmúltával az új beruházásoktól is függ majd a gazdasági újrakezdés sikere - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.
-
A határátlépések könnyítéséről egyeztetett a külügyminiszter osztrák, cseh és szlovák kollégájával
A határokon bevezetett korlátozó intézkedések könnyítéséről egyeztetett videókonferencián Szijjártó Péter osztrák, cseh és szlovák kollégájával - erről a külgazdasági és külügyminiszter élő videóbejelentkezésben számolt be hétfőn a közösségi oldalán.
-
A hosszú távú védekezés alapfeltétele a megfelelő mennyiségű és minőségű készlet
A hosszú távú egészségügyi védekezés alapfeltétele, hogy rendelkezésre álljanak a megfelelő mennyiségű és minőségű készletek - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán vasárnap.
-
A járvány ellenére is sikeresen terjeszkedik a nemzetközi piacon az okosmegoldások
A járvány ellenére belföldi és nemzetközi sikereket ért el a magyar startup, az ingatlanokba rendszerfüggetlen okosmegoldásokat kidolgozó és telepítő Chameleon Smart Home Zrt, amely az elmúlt pár évben megötszörözte, 2,5 milliárd forint fölé növelte cégértékét - közölte a cég az MTI-vel.
-
A kínai BYD vállalat képviselőjével tárgyalt Szijjártó Péter
A kínai BYD vállalat ügyvezető igazgatójával, Isbrand Hóval tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön - közölte a külügyi tárca (KKM) az MTI-vel.
-
A kormány lendületet akar adni a magyar-kambodzsai kapcsolatoknak
A magyar kormány lendületet akar adni a magyar-kambodzsai kapcsolatoknak a phnompeni magyar külképviselet újbóli megnyitásával a "keleti nyitás" stratégiájának részeként - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a konzulátus ünnepélyes megnyitóján.
-
A kormány megkönnyíti a vakcinák behozatalát
A kormány újabb, a veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli védelmi intézkedésről döntött.
-
A kormány minden szempontot mérlegel a járvány elleni védekezésben
A kormány minden szempontot mérlegel a járvány elleni védekezésben, hogy az emberek egészségével együtt a munkahelyeiket is megvédje - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Business Services Hungary 2020 online díjátadóján.
-
A kormány támogatja a sajóbábonyi vegyipari beruházást
Jelentős, 4,4 milliárd forintos állami támogatásban részesült az indiai érdekeltségű sajóbábonyi székhelyű Kischemicals Kft. - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a növényvédőszerek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cég üzemcsarnokának alapkőletételén csütörtökön.
-
A magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonú vállalatok adják
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a nyitott magyar gazdaságban fontosak a nemzetközi cégek, de "a magyar gazdaság lelkét a magyar tulajdonban lévő vállalatok adják".
-
A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok töretlenül fejlődnek
A magyar-kínai gazdasági kapcsolatok a világjárvány ellenére is töretlenül fejlődnek: a magyar kormány stratégiai partnere, a kínai tulajdonosi háttérrel rendelkező BorsodChem újabb nagy beruházást valósít meg Kazincbarcikán.
-
A munkahelyek megőrzése érdekében támogatja a kormány a beruházásokat a beruházásokat
A magyar kormány nem a szociális segélyezést, hanem a munkahelyek megtartását tartja megoldásnak a koronavírus-járvány okozta válsághelyzetben, ezért támogatja a munkáltatók beruházásait - jelentette ki Szijjártó Péter, amikor online jelentkezett be a Német Iparszövetség keddi tanácskozásán.
-
A munkahelyek megvédéséhez beruházásokra van szükség
A munkahelyek megvédéséhez és új álláshelyek létrehozásához beruházásokra van szükség - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.
-
A versenyképességi programra több mint 30 iparágból érkeztek pályázatok
A magyar gazdaság sokszínűségét mutatja, hogy a versenyképesség-növelő támogatási programban résztvevő vállalatok több mint 30 iparágban tevékenykednek, ezek közül kiemelkedik az élelmiszeripar, ugyanis a legtöbb beruházási szándék (122) ebből az ágazatból érkezett -mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
-
A WHO európai igazgatója megköszönte a magyar egészségügyi dolgozók heroikus munkáját
Köszönetet mondott a magyar egészségügyi dolgozóknak Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója, miután - Ledia Lazerival, a WHO magyarországi irodájának vezetőjével - szerdán látogatást tett az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben (OKPK).
Budapesti kerületi és pest-megyei önkormányzati újságok
- Várnegyed újság (1)
- Maglód újság
- Budai Polgár (2)
- Óbuda újság (3)
- Újpesti Napló (4)
- Mai Belváros (5)
- Terézváros Magazin (6)
- Erzsébetváros újság (7)
- Józsefváros újság (8)
- Ferencváros újság (9)
- Kőbányai Hírek (10)
- Újbuda újság (11)
- Hegyvidék újság (12)
- Hírnök újság (13)
- Zuglói Lapok (14)
- Tizenötödik (Életképek) újság (15)
- XVI. Kerületi Újság (16)
- Hírhozó újság (17)
- Városkép újság (18)
- Kispest újság (19)
- Kispesti Magazin (19)
- Pesterzsébet újság (20)
- Csepeli Hírmondó (21)
- Városházi Híradó (22)
- Soroksári Hírlap (23)
- Budaörsi Napló
- Csömöri Hírmondó
- Gyömrő Magazin
- Szervusz, Kerepes
- Szada 2111
- Érdi Újság
- Kistarcsai Híradó
- Nagytarcsa újság
- Szentendre és vidéke

