Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A nagyvállalati versenyképesség-növelő támogatásból 960 millió forintnyi támogatásban részesül a móri SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft., és ez 561 ember munkahelyének megtartásához elegendő - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a vállalat telephelyén.

Szijjártó Péter közölte, hogy a japán cég 2,75 milliárd forintos beruházást határozott el, ehhez kaptak támogatást a kormánytól.

    Jelezte, hogy a nagyvállalati versenyképesség-növelő támogatásból 207 milliárd forintnyi beruházást hajt végre 71 magyarországi vállalat, s ezzel 61 600 munkahelyet őriznek meg Magyarországon.
    A miniszter rámutatott, hogy a világ autóipara az elektromobilitás felé fordult, ezért különösen felértékelődik azoknak a japán autóipari beszállítóknak a jelentősége, amelyek az elektromos autókhoz szállítanak eszközöket, illetve alkatrészeket. A Sumitomo csoporthoz tartozó SEWS ebből a szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír, és a támogatás olyan új termékek előállítására teszi alkalmassá a vállalatot, amelyeket a legnagyobb autóipari vállalatok számára fognak szállítani.
    Szijjártó Péter megemlítette, hogy a beruházásért éles verseny folyt ázsiai és észak-afrikai országok, valamint Magyarország között, végül a politikai stabilitásnak, az alacsony adóknak és a magyar emberek szorgalmának, munkaszeretetének köszönhetően Mór került ki győztesen a versenyből.
    A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy Magyarországon 182 japán vállalat összesen 30 ezer embernek ad munkát és a japán beruházók alkotják a nyolcadik legnagyobb beruházói közösséget hazánkban. Úgy vélte, a beruházás tovább erősíti Magyarország és Japán kapcsolatait, amelyek elég erős alapokon állnak, amit mutat az a tény is, hogy az idei év első nyolc hónapjában a magyar export a legnagyobb mértékben - 42 százalékkal - Japán irányába növekedett.
    Törő Gábor, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint jó helyre érkezett a kormány támogatása, hiszen a SEWS új projektjével az elektromobilitás felé fordul, s ezzel a BMW és a Ford beszállítója kíván lenni. Mindez azt eredményezheti, hogy 2024-re közel megkétszerezi a vállalat az árbevételét és további munkahelyeket teremt.
    Toya Kunihiro, a SEWS Kft. elnöke emlékeztetett arra, hogy a japán vállalat 2003-ban érkezett Mórra, s az azóta eltelt időben folyamatosan növekedett. A koronavírus-járvány idén nagy eladáscsökkenést eredményezett, októbertől tért vissza az értékesítés a normális szintre, de elbocsátások nélkül sikerült megoldaniuk a helyzetet - fűzte hozzá.
    Köszönetet mondott a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek (HIPA), mert idén két alkalommal is versenyképességi támogatást biztosított számukra, a mostani forrást új termék bemutatására és gyártóeszköz bővítésre fogják felhasználni.
    A SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft. fő tevékenységi köre személygépkocsi alkatrészek gyártása: csatlakozóházak, biztosítékházak, motortéri kapcsolódobozok és légkondicionáló panelek előállítása, valamint gépjárműalkatrész nagykereskedelem és raktározás.
    

Forrás: koronavirus.gov.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.