Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

A magyar kormány lendületet akar adni a magyar-kambodzsai kapcsolatoknak a phnompeni magyar külképviselet újbóli megnyitásával a "keleti nyitás" stratégiájának részeként - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a konzulátus ünnepélyes megnyitóján.

Kambodzsa 65 évvel ezelőtt létesített diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal, két évvel azután, hogy függetlenné vált. Magyarország 25 évvel ezelőtt zárta be phnompeni nagykövetségét. A hanoi magyar nagykövetség részeként a kambodzsai fővárosban most megnyíló konzulátus remélhetőleg az újrakezdés lendületét fogja adni a két ország kapcsolatainak, amelyeket Budapest a kölcsönös bizalom és tisztelet alapján szeretne folytatni - tette hozzá a miniszter.
    Az újrakezdés szándéka mellett még egy fontos üzenete van a képviseletnyitásnak most, a koronavírus-világjárvány idején. A kormánynak az a célja, hogy Magyarország működése ne álljon le, és ehhez nemzetközi kapcsolatainak is működniük kell - közölte.
    A világjárványnak számos következménye van, egyebek között egy teljesen új világgazdasági korszak kezdődik, és mint minden új helyzetnek, ennek is lesznek nyertesei és vesztesei. Magyarország ennek az új korszaknak a nyertesei közé akar tartozni, amihez nagyon fontos, hogy növelje jelenlétét az új körülmények között is gyorsan növekvő keleti, azon belül délkelet-ázsiai piacokon - tette hozzá a miniszter.
    Magyarország tíz évvel ezelőtt kezdte meg a "keleti nyitást". Ebben az időszakban 22 százalékkal növelte keleti irányú exportját és 25 százalékkal kereskedelmi forgalmát a földrész országaival. 2019 végére elérte, hogy a legnagyobb magyarországi beruházó egy keleti ország lett, és a Magyarországra hozott beruházási érték 60 százaléka, valamint az újonnan létrehozott munkahelyek 40 százaléka keleti beruházókhoz kötődött - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.
    A magyar kormány támogatja az újonnan megnyíló délkelet-ázsiai piaci lehetőségeket kihasználni akaró magyar vállalatokat, ezért úgy döntött, hogy Kambodzsában is megteremti a magyar vállalatok sikerének legfontosabb feltételeit - tette hozzá.
    Az első legfontosabb feltétel a személyes jelenlét, amelyet a magyar konzuli képviselet biztosít. A második a pénzügyi feltétel: a magyar Eximbank 50 millió dolláros hitelkeretet hozott létre a magyar-kambodzsai vállalatközi együttműködés finanszírozására - mondta.
    Közölte: kedden teremtik meg a jogi feltételeket; Hun Szen miniszterelnök jelenlétében írják alá a két ország közötti vízügyi, mezőgazdasági és légi közlekedési megállapodásokat. November végére pedig összehívták a gazdasági vegyes bizottság első ülését.
    A legfontosabb cél az, hogy minél több magyar vállalat vehessen részt abban a nagyívű fejlesztési programban Kambodzsában, amelyet itt a "Száz modellfalu" programjának hívnak - mondta.
    "Szeretnénk, ha ezeknek a falvaknak egy jelentős részében a magyar víztisztítási technológiát használnák. Szeretnénk elérni, hogy a kambodzsai mezőgazdaság és az élelmiszer-feldolgozás modernizálására minél több magyar technológiát használjanak, valamint hogy a digitális kormányzás kiépítéséhez használjanak minél több magyar tudást" - közölte a miniszter.
    Mindezek érdekében a budapesti kormány kész megindítani egy 150 millió dolláros, kötött segélyhitelprogramot, amelynek keretében magyar cégek a mezőgazdaság, a digitalizáció, a vízgazdálkodás és a élelmiszer-feldolgozás területén tudnak majd beruházni Kambodzsában - jelentette ki Szijjártó Péter.
    A két ország kapcsolatai biztos alapokon állnak, amelyek az emberek közötti kapcsolatoknak köszönhetők - mondta.
    "Úgy döntöttünk, hogy tekintettel a kérelmezők nagy számára, az eddig biztosított 15 helyett évi 30 magyarországi felsőoktatási ösztöndíjat adunk kambodzsai hallgatóknak" - tette hozzá.
    Magyarország ezután is készséggel mindent megtesz azért, hogy az Európai Unió és Kambodzsa közötti együttműködés javuljon. Támogatja a vám- és kvótamentes kereskedelmet, de nem támogatja "a politikai vélemények és észlelés összekeverését objektív gazdasági és kereskedelmi kérdésekkel" - szögezte le.
    Szijjártó Péter látogatása során tárgyalt Prak Szokhonn külügyminiszterrel, Aun Pornmoniroth gazdasági és pénzügyminiszterrel - mindketten miniszterelnök-helyettesek -, Pan Szoroszak kereskedelmi miniszterrel és Szousz Jara parlamenti képviselővel, a "Száz modellfalu" program védnökével.

Forrás: MTI

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.