- Részletek
A kedvező járványhelyzetben a Magyar Lovasterápia Szövetség idén nyáron is komplex terápiás táborokat szervezett a MOL Gyermekgyógyító Program és az E.ON Hungária Csoport támogatásával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti Lovasterápiás Központjának terápiás foglalkozásaira járó gyerekeknek.
A MOL Gyermekgyógyító Program és az E.ON Hungária Csoport által támogatott táborokban 4 hét alatt összesen 52, különböző típusú sérüléssel élő gyermek vett részt. A 4 és 20 év közötti gyerekek között volt tanulásban és értelmileg akadályozott, autizmussal élő, hiperaktív, szorongó, hallássérült, látássérült, mozgássérült, halmozottan sérült, valamint pszichés problémákkal küzdő gyermek is.
A táborokat korosztályos bontásban, a résztvevők képességeinek és problémáinak megfelelő tematikával szerveztük.
„Szabad - Nem szabad? – Hogyan viselkedjünk a lovak körül?” címmel megrendendezett lovasterápiás élménytábor programjában a lovaglás mellet a lóvezetés, a lóápolás, a lófürdetés és az egyéb lovardai tevékenységek szabályaival is megismerkedtek a résztvevők. De alkalmuk volt zeneterápiás, kognitív és mozgásfejlesztő foglalkozásokon is részt venni a sok színes szabadidős játék mellett.
„Micimackó és barátai a Százholdas Pagonyban” című tábor tematikája A. Milne Micimackója köré szerveződött, aki barátaival számtalan kalandot élt át. A Százholdas Pagony elevenedett meg a lovarda szenzoros erdejében. A tábor minden napján egy-egy szereplő bőrébe bújtak a gyerekek, és megismerkedtek a karakterek jellemzőivel.
„Legjobb barátaink a lovak és a kutyák”- a komplex állatasszisztált terápiás táborban a lovasterápiás kereteket kutyusok részvételével bővítettük. A program megvalósításához külsős szakembereket hívtunk meg: kutyás terapeutákat, kutyakiképző szakembereket, kutató-mentőkutyás csapatot, valamint terápiás, segítő és munkakutyákat, illetve a velük foglalkozó szakembereket.
„Kalandra fel!” címmel megrendezésre került tábor tematikája a mozgás köré szerveződött, a mozgásos játékok nem csak a lovak körül, a lovak hátán, de az egyéb terápiás és szabadidős programokban is fontos szerepet kaptak. Ezek a játékok, gyakorlatok egytől egyig a motoros és orientációs képességeket, a nagy és finommozgások koordinációját, az egyensúly fejlődését, a térérzékelés, a testséma, a testtudat kialakulását, fejlődését segítették elő, játékos, szórakoztató formában.
A táborok nagyon jó hangulatban teltek, a gyerekek élvezték a színes programokat, melyek egyszerre nyújtottak szórakozást és sokféle terápiás segítséget.
Reméljük, hogy idén is olyan felejthetetlen élményekkel távoztak a gyerekek a táborokból, mint a korábbi években.
- Részletek
- mti.hu
Magyarország támogatni fogja az Egyesült Államok közel-keleti politikáját az Európai Unióban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán azt követően, hogy kedden Washingtonban találkozott Jared Kushnerrel, Donald Trump amerikai elnök vejével és főtanácsadójával, aki jelentős szerepet játszott az új közel-keleti békemegállapodás kidolgozásában.
- Részletek
Kárbejelenteni is tudni kell
A biztosító már megint nem fizetett – aligha van olyan ember, aki legalább egy ismerősétől ne hallotta volna ezt a mondatot, pedig az esetek többségében elkerülhető lenne a probléma. Peremiczki István biztosítási szakértő szerint a leggyakoribb hiba az, hogy nem a megfelelő értéken biztosítják az ügyfelek a vagyontárgyaikat, de rendszeresen előfordul az is, hogy a kárbejelentésnél nem egyértelműen fogalmazzák meg a történteket. Mint mondta, ha jó a szerződés, és az ügyfél kellő tájékoztatást kapott a biztosításközvetítőtől, akkor egy esetlegesen bekövetkező káreseménynél sem érheti hátrány a biztosítottat.
A közhiedelemben elterjedt tévhitek miatt sokan egyáltalán nem veszik komolyan a biztosításokat, mondván, ha baj van, akkor sem kapnak majd egy forintot sem, pedig ez egyáltalán nem igaz: a biztosító többnyire abban az esetben nem fizet, ha az ügyfél vagy a biztosításközvetítő hibázott valahol, ugyanis a biztosító korántsem vállal minden kockázatra biztosítási fedezetet.
Peremiczki István, a biztositaskonnyen.hu biztosítási szakértője arról beszélt, hogy rengetegen már a szerződés megkötésekor rossz adatokat adnak meg, így nem a valós értéken biztosítják a vagyontárgyaikat.
„Az úgynevezett újrapótlási értéknél jellemzően az emberek spórolás miatt adnak meg alacsonyabb összegeket, hogy ne kelljen akkora díjat fizetniük, de ilyenkor a kártérítés is arányos, ez a biztosító törvény adta lehetősége. Avult értékről akkor beszélünk, amikor a használt vagyontárgy aktuális értékét, azaz a technikai értékcsökkenéssel figyelembe vett értékét határozzuk meg. A helytelenül megadott értékelési mód és az alacsonyabb biztosítási összegek megadásánál beszélhetünk az ún. alulbiztosításról. Ilyenkor a helyreállítást önhibánkból nem tudjuk annyiból megvalósítani, mint amennyit a biztosító fizet részünkre” – közölte.
Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a megfelelően megállapított biztosítási összeggel (beleértve az értékváltozások nyomon követését és bejelentését) és az értékkövetéssel válik kivédhetővé az alulbiztosítottság. A biztosító az alulbiztosítottság mértékét az értékelési mód figyelembevételével határozza meg.
„Ha tehát a vagyontárgyat avult értéken biztosítjuk, akkor kár esetén a biztosító az avult érték alapul vételével határozza meg, hogy a vagyontárgy alulbiztosított-e, és ha igen, milyen mértékben. Jóval nagyobb mértékűvé válik az alulbiztosítottság, ha újrapótlási értéknek az avult értéket adjuk meg. A legtöbb biztosító nem érvényesíti az alulbiztosítás következményeit, ha annak mértéke nem haladja meg a 10 százalékot” – hívta fel rá a figyelmet a szakértő.
Hozzátette, létezik felülbiztosítás is, de ez nem vezethet semmilyen esetben sem meggazdagodáshoz. A biztosító mindig reális értéket néz, de csak a valós értéket és a felülbiztosításból származó díjtöbbletet fizeti vissza.
A káresemény megfogalmazása kulcsfontosságú
Peremiczki István felhívta rá a figyelmet, hogy a szerződő az a személy, aki fizeti a biztosítási díjat, a biztosított pedig csak az lehet, akinek a vagyontárgy megóvásához érdeke fűződik. A biztosító káreseménynél többnyire a biztosítottnak fizet.
Szerződéskötéskor fontos ügyelni arra, hogy az értékek jók legyenek, és minden információt megadjunk a biztosítónak. Lakásbiztosításnál például fontos megemlíteni, hogy az ingatlan lakatlan-e, hogy kik laknak benne, vagy hogy éppen üzemel-e vállalkozás benne, és ha igen, akkor milyen, mert többek között ezek is befolyásoló tényezők.
Ha már megtörtént a baj, a kárbejelentést sem szabad összecsapni. Jó, ha tudjuk, hogy a kár felfedezésétől számítva általában két munkanapon belül meg kell tennünk a kárbejelentést.
„Úgy kell megfogalmazni a káreseményt, hogy ne tudjon belekötni a biztosító. Ne legyenek benne olyan kétes félmondatok, amiket félre tudnak érteni. Érdemes tanácsadó segítségét kérni a kárrendezésnél, hogy a beküldött dokumentum szakszerű legyen. Egy-egy hiba miatt ugyanis nagyon elhúzódhat a kárrendezés, de nem egy esetben félre is siklik az egész” – tette hozzá a speciális felelősségbiztosítási szakember.
Úgy folytatta, hogy ha nem adjuk meg jól a kár összegét, és csak a végén derül ki, hogy a helyreállítás jóval drágább, azt a biztosító nem nézi jó szemmel. Fotókat is mindig ajánlott készíteni, mert a biztosító minden esetben azt nézi, hogy a káresemény hihető-e, történhetett-e úgy. És mivel néha a leglehetetlenebb helyzetek is előfordulnak, csak képi dokumentációval lehet ezeket alátámasztani. A biztosító emellett minden esetben elvárja a kárenyhítést is, vagyis az arról való gondoskodást, hogy nagyobb kár ne keletkezhessen. Ez a biztosított kötelezettsége, ezért is fontosak a korábban készített képek és videók.
Egy jó biztosítási szakértő aranyat érhet
Mivel a biztosítás tulajdonképpen csak egy ígérvény, nem árt, ha szakember végzi a megkreálását. Ha jó a szerződés, és megkapta a megfelelő tájékoztatást az ügyfél, akkor nem érheti baj őt a későbbiekben.
„Egy ilyen szerződéshez kapcsolódó feltétel általában több tíz oldalas, amit az átlagember nem olvas el, de a mai világban már átfutni sincs nagyon ideje. A biztosítási szakértő feladata, hogy olyan modulszerű szerződéscsomagot állítson össze, amely megfelel az ügyfél egyedi igényeinek. Mindig van egy alapfedezet, ezt lehet kiegészíteni a legkülönbözőbb extrákkal” – magyarázta Peremiczki István.
A biztositaskonnyen.hu biztosítási szakértője beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány miatt a szerződéskötéseknél lecsökkent a kontaktusszám. Míg korábban a biztosításközvetítő munkatársai kimentek a helyszínre, és láttak sok mindent, ma már az ügyfél érdeke, hogy megfelelő adatszolgáltatással, képekkel és információval lássa el az alkuszt.
Hozzátette azt is, hogy vannak olyan speciális területek, mint például a távhővezetékek, az édesipari termékek vagy a vegyszerek gyártásával foglalkozó vállalkozások, ahol annyira bonyolultak a folyamatok, hogy a biztosító kockázatvállalóját is célszerű a helyszínre hívni.
Végezetül mindenkinek azt javasolta, hogy csak hiteles és tapasztalt biztosítási szakértőt kérjen fel a feladatra, aki naprakész információval rendelkezik a piaccal kapcsolatban.
![]()
- Részletek
- mti.hu
Jogerősen kényszergyógykezelésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki brutálisan megölte feleségét, mert azt hitte, az ördög beszél hozzá - tudatta a bíróság közleményben.
- Részletek
- magyarepitok.hu
- Részletek
- mti.hu
Adóhatósági eljárások befolyásolását ígérte vállalkozóknak az a két férfi és egy volt NAV-dolgozó, akinek a letartóztatását indítványozza a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte az MTI-vel a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.
- Részletek
- index.hu
Bár a tokiói olimpiai játékoknak már vége, azért jutott még egy szenzációs magyar nemzetközi teljesítmény
- Részletek
- mti.hu
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség két nő ellen, aki hamis aláírásokkal nyújtott be ajánlóíveket a 2018-as országgyűlési választáson - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
- Részletek
- MTI.hu
H5-ös HÉV augusztus 15-én, vasárnap a Batthyány tér helyett csak a Margit hídig közlekedik és onnan is indul Békásmegyer és Szentendre felé karbantartás miatt - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
- Részletek
- mti.hu
Kísérleti út- és hídépítési programjának elindítása óta 23 pályázatot fogadott be a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a szakmai zsűri; a program célja, hogy a mindenkori legkorszerűbb anyagok és technológiák segítsék a biztonságos közlekedést a hazai utakon.
- Részletek
- infostart.hu
Az Európai Bizottság szigorúbb határértékeket vezet be az élelmiszerekben található nehézfémekre - így a kadmiumra és az ólomra - vonatkozóan, azzal a céllal, hogy csökkentse a táplálékok rákkeltőanyag-tartalmát - olvasható a brüsszeli testület szerdai sajtóközleményében.
- Részletek
- mti.hu
Több mint kilencven százalékkal csökkent az utasforgalom szeptember első két hetében a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren augusztushoz képest, az áruforgalomban viszont alig tapasztalható visszaesés.
- Részletek
- index.hu
Tovább bővül az első ajtós felszállást alkalmazó buszjáratok köre a fővárosban: augusztus 14-től a 22-es, a 22A és a 222-es autóbuszokra hétvégente és munkaszüneti napokon kizárólag az első ajtónál lehet majd felszállni – olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közösségi oldalán.
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.




