Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Elkészült az M3-as autópálya fővárosi kivezetőjénél a zajvédő fal eddig hiányzó, több mint egy kilométeres, a XV. kerületi Wesselényi utca és a Szentmihályi út közötti szakasza.

Karácsony Gergely főpolgármester a zajvédő fal csütörtöki átadásán arról beszélt, hogy a XV. kerület az előző időszak vesztese volt. Ez a veszteség itt van, az eddig hiányzó zajvédő falban, a fel nem újított XV. kerületi utakban, a megtervezett, majd a beruházás előtt a projektlistáról lehúzott újpaloltai villamosban és a "borzasztó" állapotban lévő Csömöri úti felüljáróban - mondta.

A főpolgármester kijelentette: az első projekttel készen vannak, és lesz még néhány közös ügyük a kerülettel. Azt az adósságot, amellyel a főváros vezetése tartozik a kerületieknek, azt "szépen lassan vissza tudjuk törleszteni" - fogalmazott. Karácsony Gergely kiemelte: a zöld várospolitika egy legfontosabb eleme a zajvédelem.

A főpolgármester azt mondta, a kormánnyal közös fejlesztésekkel meg kellene állítani azt a folyamatot, hogy Budapest kiürüljön és az agglomerációban keressenek jobb életkörülményeiket a fővárosaik. Csökkenteni kell azt a forgalmat, amelyeket a peremkerületben élőknek el kell szenvedniük- hangsúlyozta a főpolgármester hozzátéve, hogy a most átadott zajvédő fal ennek a politikának egy fontos, apró lépése.

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes elmondta, már múlt novemberben elkezdődött a munka annak érdekében, hogy a lehető leggyorsabban elkészüljön a zajvédő fal. Ez is jelzi, hogy múlt október óta egy zöld szemléletű városvezetésre van Budapesten. Ez arról szól, hogy hogyan védjük az embereket például az olyan terhelésektől, amit egy autópálya jelent a környékén lakóknak - tette hozzá. A környezet védelme mellett az emberek védelme is fontos. A zajszennyezés ugyanis az egészséget is veszélyezteti.

Németh Angéla XV. kerületi polgármester arról beszélt, hogy a sok kerületi család által évek óta várt zajvédő fal megépítése nagyrészt politikai okokból húzódott el, és a tétlenségnek a tavaly ősszel megválasztott új fővárosi vezetésével együtt sikerült véget vetni. Majd négy éven át húzódott a Wesselényi utca és a Szentmihályi út közötti szakaszán a zajvédő fal építése a főváros korábbi vezetésének hozzáállása miatt - tette hozzá.

Németh Angéla kijelentette: az 1160 méter hosszú zajvédő fal megépítésével egy újabb választási ígéretet teljesítettek. A beruházás 360 millió forintba került, a forrást a főváros biztosította.

(MTI)

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

Forrás: budapest.hu

A Budapest rovat további hírei

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...
Kedd délelőtt újra megnyitott a Terror Háza Múzeum. Tarr Zoltán az újranyitásról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: a látogatók számára a kiállítás elején információs tábla jelzi, hogy folyik a...

A címlapról

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.