- Részletek
A Pizza D’Oro sajtótájékoztatón jelentette be, hogy április 8. és 12. között 1000 darab kézműves pizzával kedveskednek a rászorulóknak. A jótékonysági akcióval szeretnék felhívni az emberek figyelmét, hogy ne csak karácsonykor adományozzanak, mert akiknek nélkülöznie kell, azok többnyire egész évben éhesek.
Hétfőn délután Nem Április Tréfa címmel tartott sajtótájékoztató szervezője a Csodákért, Alapítványokért, Közösen Alapítvány, mely a Magyarországon működő alapítványok, egyesületek összefogását, működésüket, munkájukat közös és egységes platformon segíti.
A CS.A.K Alapítvány az eseményen részletesen beszámolt egy jövő héten induló projektjükről, melynek keretében több megbízható civil szervezetet tudnak segíteni a Pizza D’Oro által felajánlott 1000 darab pizzával.
Sedlák Gergő, a Pizza D'Oro cégtulajdonosa a sajtótájékoztatón kiemelte, Magyarországon az emberek többsége csak karácsonykor gondol a rászorulókra, de ezzel a misszióval úgy gondolja követőkre talál, akik év közben is tudnak segíteni !
Mint fogalmazott, most első ízben csinálnak ilyen missziót, mert most talált rá arra a szervezetre, amely felügyeli és szívvel lélekkel végig kíséri az adományának útját!
A Pizza D’ Oro kézműves pizzái megbízható civil szervezetek és a hétköznapi emberek jó szándéka által kerülnek olyan emberekhez, akiknek az éhség a mindennapjaik részévé vált.
Sedlák Gergő cégtulajdonos ezzel a misszióval ösztönözni is szeretné azokat a magán személyeket és cégeket, akik megtehetik, hogy a szeretet ünnepén kívül is tegyenek a rászorulókért!
Pintér Ferenc, az V. kerületi Andreas Bistro tulajdonosa ismertette,hogy a Pizza D’Oro által felajánlott pizzákat a 8-12-ei napokon 17 óra és 21 óra között fogyasztó vendégek ajándékba kapják, amit saját belátásuk szerint adhatnak oda rászorulónak. Továbbá bárki „befizetheti” a környezetében rászoruló személyt, családot , mindösszesen a saját neve és a rászoruló neve szükséges. A befizetett összeggel a CS.A.K Alapítvány munkáját segítik, a pizzát a Pizza D’ Oro biztosítja. A rászoruló személyesen veheti át a frissen kisütött pizzát az egyeztetett időpontban.
A sajtótájékoztatón minden megjelent újságíró, sajtó munkatárs megkóstolhatta a prémium minőségű kézműves pizzákat, és az akció kezdetét szimbolizálva kapott mindenki 1-1 pizzát, amit odaadhattak egy rászorulónak.
A CS.A.K Alapítvány létrehozója s egyben elnöke Pálfalvi Petra, elmondta, hogy A Pizza D’ ORO pizzái a megbízható Velencei – Tó környéki Nagycsaládosokért alapítvány több mint 250 nagycsaládoshoz is eljut. Fontos számára, hogy a cég tulajdonosok bizalmát visszaépítse a társadalmi szerepvállalás terén, és a cég működésének része legyen a felelős társadalmi szerepvállalás, ezzel példát mutat és értéket teremt a vállalati szférában!
- Részletek
- Budapest.hu

Ismételten veszélyes volt a levegő minősége Kecskeméten és Szegeden a tegnapi nap (2019.10.27.) folyamán. Négy megyeszékhelyen, Debrecenben, Egerben, Miskolcon és Szolnokon egészségtelen volt a levegőminőség. További tizenegy település levegőminősége volt kifogásolt...
- Részletek
- Budapest.hu
- Részletek
![]()
Jégből készíti el a budapesti Szent István Bazilika kicsinyített mását M. Tóth Zsolt jégszobrász. Az alkotást bárki megcsodálhatja április 6-án este a Platz étterem teraszán, ahol a tavaszt ünnepelve Veréb Tamás koncertje és gasztronómiai különlegességek is várják majd az érdeklődőket.
Április 6-án este különleges élményben lehet része azoknak, akik a budapesti Szent István térre látogatnak, hiszen ezen a napon ünnepli a Platz étterem hangulatos teraszának megnyitását a Bazilika közvetlen szomszédságában.
A terasznyitó legnagyobb látványossága egy élő jégfaragó-show lesz. 19 órától M. Tóth Zsolt jégszobrász kezd majd bele a Szent István Bazilika kicsinyített másának faragásába az alkotáshoz egy közel 200 kg nagyságú jégtömböt felhasználva, amit már egy héttel a faragás előtt le kell fagyasztania. A szobor ’élete’ az időjárás függvényében mindössze 8-9 órán át tart majd.
"Nagy kihívás számomra a Bazilika megformázása, mert nagyon figyelnem kell a részletekre. Kevesebb embernek tűnik fel, ha egy madár tollazatát elvétem, de a Bazilikát mindenki ismeri, nagyon pontosan kell dolgoznom. Stilizáltan fogom majd ábrázolni az épületet, de természetesen a kupola és az többi jellegzetes részlet is jól kivehető lesz. Már két nappal a jégfaragó-show előtt előmunkálatokat kell végeznem műhelyemben, a helyszínen pedig a faragás legizgalmasabb részét láthatják majd az emberek" - mondta el M. Tóth Zsolt jégszobrász.
A jégből készült Bazilika mellett zenei programokkal is készül a Platz április 6-án: Veréb Tamás színész-énekes, a 2016-os Sztárban Sztár nyertese akusztikus koncertet ad, majd DJ Haida gondoskodik a jó hangulatról.
A tavaszi terasznyitást ünnepelve a Platz séfje, Arany-Tóth Zoltán március közepétől új étlappal készült, amelyen az eddigi kedvencek mellett olyan gasztronómiai különlegességek jelentek meg, mint a krémesen a serpenyőbe olvadó parajos-ricottás cannelloni, a réteslapban sült kecskesajt, valamint egy régi-új visszatérő: a legendás Platz-császármorzsa vanília fagylalttal.
A Szent István tér legszebb pontján elterülő teraszt üzemeltető Platz az áprilistól október végéig tartó szezonban minden csütörtökön és szombaton Haida DRK Cffe rezidens DJ-vel és zenei programokkal várja a vendégeket, ezzel ideális ’before party’ helyszínt kínálva a törzsvendégeknek és turistáknak egyaránt.
- Részletek
- Budapest.hu

- Részletek
Az utóbbi évtizedekben méltatlanul feledésbe merült a Kunsági borvidék, ami a megfelelő kikapcsolódáshoz számos programot és figyelemreméltó borokat kínál az ide látogatóknak.
- Részletek
- Budapest.hu
Az M3-as metró Újpest-központ és a Nagyvárad tér között
jár, a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között csúcsidőben 45
másodpercenként pótlóbuszok közlekednek, az érintett dél-pesti
lakóövezetek felől új, közvetlen buszjáratok indulnak, más érintett
buszjáratok a...
- Részletek
- mti.hu
Szombaton indul a 3-as metró felújításának második üteme, amelynek keretében a déli szakaszt újítják fel a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között. Jelentős változások lesznek a közlekedésben is.
- Részletek
- Budapest.hu
84 éves korában elhunyt Dömötör Zoltán Eb-aranyérmes úszó, olimpiai és Európa-bajnok vízilabdázó. Már 19 évesen tagja volt az Európa-bajnokságot nyerő gyorsúszóváltónak, később váltott, és kiváló úszótudását felhasználva meghatározó egyéniségévé vált a magyar...
- Részletek
- mti.hu
Együttműködési megállapodást írt alá az Ember Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) kedden; a dokumentumot Kásler Miklós miniszter és Svébis Mihály, az MKSZ elnöke látta el kézjegyével.
- Részletek
- Budapest.hu
Karácsony Gergely főpolgármester és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes több mint 90 civil szervezet képviselőjével megnyitotta a Városháza egyik udvarát.
- Részletek
- Budapest.hu

- Részletek
- Budapest.hu

2019. november 26.
Laptartalom
Budapest Főváros Közgyűlése 2019. december 11-én (szerdán) 17.00 órai kezdettel közmeghallgatást tart a Fővárosi Önkormányzat közgyűlési termében (Főpolgármesteri Hivatal, Budapest V. kerület, Városház utca 9-11., I. emelet, Díszterem).
Az...
- A fővárosi e-jegyrendszer csatlakozik az országos platformhoz (+videó)
- MEGJELENT! Boban Markovic Orkestar: Mrak
- Megjelent Herczku Ági és a Banda: Kamara
- A belföldi sertéshúsfogyasztás kompenzálhatja az afrikai sertéspestis okozta kiesést
- Kormányzati és vállalati szereplőkből álló tanács vizsgálja a reptéri zajcsökkentési megoldásokat-
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.




