- Részletek
Ingyenes szaktanácsadás, több száz, Magyarországon is elérhető fürdőszoba és csempe márka több ezer terméke, lakberendezők, kivitelezők, vásárlók, tematikus szakmai programok, előadások 7000 négyzetméteren, három napon keresztül – az első Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás mindent egy tető alá hoz, amire a tökéletes fürdőszoba építéséhez, felújításához szükség lehet.
Január 17-19. között Budapesten, a BOK (SYMA) Csarnokban a 2020-as trendek mellett számos egyedi, Magyarországon eddig még nem látott innovációt is bemutatnak majd a gyártók, akiknek jóvoltából a legújabb fürdőszoba- illetve otthoni wellness-fejlesztéseket ismerheti meg a közönség.
Egy fürdőszoba lehet új vagy régi, kicsi vagy nagy, hagyományos vagy formabontó, költséghatékony vagy luxus – amiben az otthoni komfortérzet érdekében nem szabad kompromisszumot kötni, az a gondos tervezés és tájékozódás.
Mivel fürdőszobát jellemzően tíz évre, vagy még hosszabb időre építünk, minden szempontot mérlegelni kell ahhoz, hogy a helyiség méretétől függetlenül eleget tegyen igényeinknek az olyan tulajdonságok finomra hangolásával, mint a stílus, a minőség, a praktikum, a kényelem, az innováció és az időtállóság.
A Lakberendezők Országos Szövetsége, a Magyar Építész Kamara, illetve a Magyar Építőművészek Szövetsége jóvoltából olyan szakmai programokra is várják az érdeklődőket, mint a lakberendezői-, illetve az építész konferencia.
A kiállítás nyitónapján hirdetik ki az Év fürdőszobája 2020 tervezői pályázat végeredményét, a szakmai zsűri több mint ötven (köztük több, határon túlról beérkezett) pályamű közül választotta ki a legjobbakat.
A szakértők, lakberendezők, a gyártók és forgalmazók a legújabb trendekkel, látványos, izgalmas programokkal, bemutatókkal, ingyenes tanácsadással várják az érdeklődőket 2020. január 17-19. között Budapesten, a BOK (SYMA) Csarnokban.
Bővebb információ: https://www.homeinfo.hu/furdoszoba-kiallitas/
- Részletek
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a helyszínen tartott sajtótájékoztatón mutatta be a média képviselőinek a szervezet fóti Lovasterápiás és Oktató Központját, valamint beszélt az itt folytatott tevékenységekről, és ismertette a hosszú távú terveket is. A sajtótájékoztatót Edvi Péter, a Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke, Kuncze Gábor, a szervezet alelnöke, valamint Bozori Gabriella, a fóti intézet vezetője tartotta.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Gyermekmentő Szolgálat 12 nagy programja közül a legnagyobb és legköltségesebb az egészségügyi program, melynek szakmai részére, vagyis gyermekek orvosi szűrésére, gyógykezelésére, műtéteire, fejlesztésére 2016-ban 130.250.330, 2017-ben 163.700.998, 2018-ban 172.466.148 forintot fordítottak. Ennek a programnak a része a fóti Lovasterápiás és Oktató Központ is.
A központ által jelenleg használt területeken a Gyermekmentő Lovasterápiás és Oktató Központja lovasterápiás ellátást nyújt különböző sérüléssel élő gyerekek részére, és többirányú akkreditált szakmai továbbképzést felnőtt szakemberek részére. A lovasterápiás tevékenység gyógypedagógiai lovagoltatást, hippoterápiát, lóval asszisztált pszichoterápiát és parasport foglalkozást foglal magába. Ezekre a foglalkozásokra a Gyermekvárosból is fogadunk gyerekeket. 2018-ban szakembereink összesen 2913 foglalkoztatást tartottak gyerekeknek. Fótról változó számú, 1-20 gyerek jár át hozzánk terápiára, a terápiás igények és az ellátás kapacitásának függvényében.
Ugyanezen a területen található az Élhető Jövő Park is, mely egy zöldenergia-sziget, ahol a szél, a nap és a víz erejét kihasználva biztosítják az egész Lovasterápiás Központ energiaellátását, sőt, a terület egyben kutatóállomás és új, környezetkímélő megoldások bemutatótere is. A kísérleti projekt az ELMŰ, az OTP Bank, a Hewlett Packard Enterprise és a Mercedes támogatásával jött létre, szakmai partnerek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Óbudai Egyetem.
Kuncze Gábor 25 éve kíséri figyelemmel alelnökként a Gyermekmentő tevékenységét.
A Lovasterápiás és Oktató Központ jelenleg több külön helyrajzi számon létesített intézmény a fóti Gyermekváros közvetlen szomszédságában, területileg független a kastélytól, a kastélyparktól, a Waldorf-iskolától is.
Valamennyi, jelenleg használt terület a Magyar Állam tulajdona. A területek fölött a Gyermekmentő Szolgálat javarészt kezelői, kisebb részben használati jogot gyakorol. Az állami tulajdon a jövőben is változatlan marad, a Gyermekmentő egységesen kezelői jogokat kapott az általa használt területek felett.
A Harrach Péter (szintén a szervezet alelnöke) által nemrég benyújtott törvényjavaslatra azért volt szükség, mert megváltozott a törvényi háttér a civil szervezetek kezelői joga tekintetében, ezért a Gyermekmentő szerződéseit is meg kell újítani.
A Gyermekmentő egyúttal néhány új terület kezelői jogát is kérvényezte a Nemzeti Földalapkezelőtől, melyek a Gyermekvárossal ellenkező irányban vannak. Ezeket legelőnek szeretné használni.
Az egyik, kastélyparktól távoli, a Gyermekváros és általunk közösen használt, de a Gyermekváros kezelésében lévő terület végében, ahol a Gyermekmentő már kb. 15 éve két rozzant épületben szénát, szalmát és szerszámokat tárol, állnak lakóházak, melyekben a Gyermekváros nyugdíjasai élnek, de az egész terület egy külön helyrajzi számon szerepel. A Gyermekmentő, immár a terület kezelői jogának birtokában, továbbra is ugyanarra – széna- és szalmatárolásra, különböző eszközök tárolására – szeretné használni, és esze ágában sincs az ott élők lakhatásába, éltébe beleszólni, azon változtatni.
A Gyermekmentő Szolgálat már 15 év óta számos pályázati lehetőséget megragad, hogy infrastrukturális hátterét fejlessze, és ezzel terápiás tevékenységének minőségét javítsa. Ezt a törekvését a jövőben is folytatni fogja, továbbra is kizárólag a lovasterápia, az ahhoz kapcsolódó kiegészítő terápiák, illetve a már említett oktatás, továbbképzés, valamint sérüléssel élő gyermekek táboroztatása terén.
Hazai ízek, hazai asztalokon
Lejárt- Részletek
Hazai ízekben idén is a zalaegerszegi Báthory István Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata az első!
A 2019. évi sertéshús-fogyasztás ösztönző kampány „Hazai ízek, hazai asztalokon” című szakképző iskolai szakácsversenyén a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Báthory István Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata szerezte meg az elsőséget. Az Agrármarketing Centrum (AMC) által szervezett vetélkedőn ez alkalommal is a nappali tagozatos, szakképzési centrumokban, iskola rendszerű képzésekben résztvevő tanulók mérték össze tudásukat. Az összesen három fős - két szakácstanulóból és egy felkészítő szakoktatóból álló - csapatoknak kimagasló minőségű, hazai alapanyagokból, ez alkalommal sertéscombból kellett olyan ételt készíteniük a versengés során, amely nem csupán otthon, vagy a közétkeztetésben, hanem az éttermek kínálatában is megállná a helyét. Ráadásul ízvilága mellett látványában is igazi gasztronómia élményt nyújt.
A fiatal szakácstanoncok kreatív ötletekkel, újszerű elkészítési módszerekkel, ízletes ételpárosításokkal és esztétikus, elsőrangú tálalással örvendeztették meg a zsűrit, amelynek elnöke Zsolnay Gábor mesterszakács volt, a bírálásban részt vett Böröcz Zsófia gasztromentor, Petrás Krisztina, az Agrármarketing Centrum marketing és kommunikációs irodavezetője, valamint Babati István, a Vágóállat és Hús Terméktanács elnöke. A négy döntős csapat vetélkedését az AMC facebook oldala élőben is közvetítette a döntő napján.
Giczi Gergely, a versenyt szervező Agrármarketing Centrum ügyvezető-helyettese az esemény kapcsán azt mondta: „a fiatal szakácsok számára is fontos, hogy már ifjúkorukban megmérettethessék magukat, mert a versenyeken szerzett tapasztalatok hozzájárulnak szakértelmük, egyéniségük, egyediségük kifejlődéséhez, ami a magyar gasztronómia értékmegőrzését és jövőbeli eredményességét is szolgálja”.
Az összességében 13 jelentkező csapattal szervezett verseny kiélezett küzdelmet mutató döntőjében az első helyet végül a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Báthory István Szakgimnázium és Szakközépiskola csapata szerezte meg, akik egy baconnal sütött sertés felsált készítettek zsályás laskagombával, karamellizált batátapürével, köleslepénnyel és fehérboros pecsenyelével. A zalaegerszegi csapat immár másodszor győzedelmeskedett, hiszen a tavalyi versenyen is ők hódították el a győztes trófeát.
A második helyezést elérő szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium és a harmadik helyezett BVHSZC Dobos C. József Szakképző Iskola csapata mellett a döntőben
komoly küzdelmet vívtak a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Keszthelyi Szakgimnáziumának séftanoncai is.
A döntőben vívott csatát nyomon követő zsűritagok az eseményt követően azt is kiemelték, hogy az ételek minősége, az elkészítés során tanúsított munkavégzés, fegyelmezettség és az az összetartó csapatmunka is elismerést érdemelt, amiről a csapattagok tanúbizonyságot tettek a versenyen.
- Részletek
Kínai turné után április 23-án kezdődik Balázs János sorozata a Zeneakadémia Nagytermében.
A „ZongOpera” szójáték a „zongora” és „opera” szavak egybeolvasztásából, sejtetve, hogy a két műfaj egy estén belül találkozni fog egymással. Ennek a találkozásnak lehetünk szem-, illetve fültanúi április 23-án a Zeneakadémia Nagytermében, az „MVM Koncertek – A Zongora 1-ben” sorozaton belül, ahol a két műfaj két sztárja ad közös estet: Miklósa Erika és Balázs János. Az operairodalom olyan slágerei csendülnek majd fel előadásukban, mint Donizetti-, Verdi-, Strauss- vagy Piazzolla-áriák, illetve Cziffra György-átiratok és improvizációk. Nem véletlenül választották az előadók ezt a színes műsort. A Kossuth- és Prima Primissima díjas koloratúrszoprán, Miklósa Erika repertoárjának mérföldköveit alkották e neves zeneszerzők szerepei. Ugyanilyen fontos szerepet játszik Cziffra György a fiatal zongoraművész, Balázs János életében. Szárnyaló karrierjében úgy tűnik, senki és semmi nem állíthatja meg a még csak 30 éves művészt, aki mellesleg friss Kossuth-díjas, de Érdemes Művész és Prima-díjjal is büszkélkedhet. Művészi munkásságában kiemelkedő helyet foglal el a Cziffra-hagyaték ápolása mind itthon, mind külföldön. Legjobb példa erre az általa alapított Cziffra Fesztivál, amellyel a mester előtt tiszteleg. A Nemzeti Filharmonikusok kínai turnéjáról éppen hazaérkező művész Miklósa Erikával tartott közös estjét nagy érdeklődéssel várják az operaimádók és a zongorarajongók egyaránt. A feledhetetlen zenei élmény pedig garantált!
2019. április 23. (kedd), 19.30 óra – Zeneakadémia Nagyterem
ZongOpera – Miklósa Erika (szoprán), Balázs János (zongora) estje
„MVM Koncertek – A Zongora 1-ben” 1.
Donizetti, Verdi, Strauss, Piazzolla áriák, Cziffra György átiratok és improvizációk
A sorozat 2. koncertjén október 10-én Balázs János szólóestje, majd november 22-én Szakcsi Lakatos Bélával az Improvizáció következik a Zeneakadémia Nagytermében.
- Részletek
Magyar színházi összefogás az ausztráliai bozóttüzek állatmentőinek: előadásának nyereségéről mondd le a Budapesti Showszínház!
ByeAlex a Tattoo Majálison
Lejárt- Részletek
Május második szombatján immár második alkalommal rendezik meg a Tattoo Majálist Budapesten. A rendezvénynek újfent a Dürlin és a Dürer kert ad majd otthont, ide már szinte hazajárnak a tetoválás szerelmesei. Több mint száz tetováló, köztük számos elismert művész is részt vesz a rendezvényen, és a helyszínen is készítenek majd tetoválásokat az érdeklődőknek.
Dinamó utcai tűz
Lejárt- Részletek
Összesen 12 személy érintett a vasárnap esti III. kerületi, Dinamó utcai tűzben.
- Részletek
- er
Budapesten aláírták a jövő évi szkander és paraszkander Európa-bajnokság megrendezéséről szóló szerződést.
- Részletek
- MTI.hu
Meghalt 77 éves korában kedden este Terry Jones brit komikus Monthy Python sztárja
- Részletek
- Budapest.hu

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és...
- Részletek
Az ingatlanpiac a fénykorát éli, Budapest egész területén megnövekedett az adásvételek száma. Ma már az sem számít ritkaságnak, hogy magánszemélyek vásárolnak 100 millió forint értékű lakásokat. Budán lassan árplafon közelít, az agglomerációt pedig húzza magával a főváros.
Továbbra is van kereslet Budapest minden pontján ingatlanokra, de idén a nagyobb értékű lakások piaca is megmozdult. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, ma már könnyebben találnak gazdára a 80-100-200 millió forintos ingatlanok is.
„Nemcsak cégek vásárolnak, hanem magánszemélyek is. Ez egy olyan szegmens, ami korábban stagnált, egyedinek számított, és inkább a közszereplők és a tehetős ügyfelek vásároltak ekkora értékben. Ma már szélesebb réteg hajlandó megfizetni ezt az árat, határozottan nőtt a kereslet ebben a kategóriában is.” magyarázta a szakember.
Mint fogalmazott, azt tapasztalják, hogy az 50-70 négyzetméteres budai lakások szintjén az egymilliós négyzetméterárral lassan plafonba ütköznek.
„Ez azt jelenti, hogy ez az árkategória az, ahol az igazán jó adottságú lakásokat lehet csak gyorsan eladni. Saját zsebből a magánszemély nagyon válogat, alaposan megnézi az ingatlanok állapotát. A standard kockaházak háttérbe szorulnak, és csak akkor tudnak megfelelni a keresési igényeknek, ha a 90-es években vagy azután épültek, ezáltal szebb és újszerűbb formát kaptak” – nyilatkozott Gadanecz Zoltán.
Hozzátette, a 90-es évek előtt épült lakások állapota már nem megfelelő, mert a lakóközösség gyakran elöregedett és nem fordít kellően nagy hangsúlyt az épületek állapotára.
A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról is beszélt, az agglomeráció iránti kereslet is jelentősen emelkedett, ami egy általános dolog, amikor jobban megy a piac.
„Az emberek nem sajnálják az időt és a pénzt, hogy egy nagyobb lakást vásároljanak a város közelében. Aki korábban kiment Dunakeszire, az hajlandó kimenni Gödre is, hogy egy tágasabb ingatlanhoz jusson akár kevesebb pénzből. Csömör, Pécel és Budakeszi is nagyon népszerű, és amíg nem történik visszaesés a piacon, ez a kereslet növekedés folytatódni fog. Budapest még mindig húzza magával az agglomerációt” – zárta szavait a szakember.
|
- Részletek
- MTI
Orbán Viktor megkezdte indonéziai tárgyalásait
- Részletek
- ujbuda.hu
Ősztől a kötelező védőoltások közé kerül a bárányhimlő elleni oltás, amelyet a gyerekek 13-16 hónapos korban kapnak majd meg.
- Pótlóbusz jár esténként az 1-es villamos kelenföldi szakaszán
- Dorin Florea Marosvásárhely polgármestere súlyos büntetést kapott gyűlöletbeszéd miatt
- Bácskai János: az ellenzék miatt nincs döntés a fővárosi patkányirtásról-
- Felújítják és kulturális és közösségi térként újranyitják a Merlin Színházat-
- Balesetveszélyes fasori fák pótlásába kezd a Főkert-
A Budapest rovat további hírei
A címlapról
Ingyenes tartalomfeltöltés
-
Apróhirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.
-
Nagy hirdetést adhat fel budapesti és pest-megyei önkormányzati újságokba, valamint honlapunkra.




