Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Augusztustól bevezetik az éjszakai repülési tilalmat Budapest felett éjfél és hajnali öt óra között, a mélyalvási időszakban tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. Az erről szóló megállapodást Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter jelentette be kedden Budapesten.

A Légiközlekedési és Repülőgépipari Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Tarlós István azt mondta: a miniszter ígérete szerint augusztustól "biztosan működik" majd az éjszakai repülési tilalom. Ugyanakkor lehetnek rendkívüli helyzetek, amikor abban az időszakban is leszállási lehetőséget kell majd biztosítani repülőgépeknek - mutatott rá. A főpolgármester közölte azt is, hogy külön vizsgálják majd a hajnali öttől reggel nyolc óráig terjedő időszak kérdését.

A zajmérések hivatalos jogosultságát a közlekedési hatóság kapja meg, de kérelemre lehetőség lesz egyedi mérések elvégzésére is - ismertette Tarlós István. Közölte: a mérések alapján szankciókat szabhat ki a Budapest Airport és a közlekedési hatóság a légitársaságokra. Az ezekből befolyó összegeket a zajvédelemre lehet majd fordítani - tette hozzá.

Palkovics László közölte, a repülési tilalom azt jelenti, hogy 0 és 5 óra között manővert Budapest felett nem lehet majd tervezni. A döntés meghozatalánál a repülés biztonsága elsődleges követelmény volt. Van ugyanakkor egy sor repülésbiztonsági és nemzetközi kötelezettség, amely szerint bizonyos helyzetekben a korlátozástól függetlenül leszállási lehetőséget kell biztosítani - tette hozzá.

A miniszter azt mondta, hogy az átlagos három éjszakai manővert nullára szeretnék csökkenteni. Szankcióként zajvédelmi díjat vezetnek majd be, az érintett lakosság számára pedig újból meghirdetik az ablakszigetelési programot - jelentette be. Ha a zajszint meghaladja a határértéket, akkor azért az adott légitársaság felelősséggel tartozik. A szankciókból befolyó összegeket részben a zajmonitorrendszer fejlesztésére, nagyobb részben pedig a lakossági zajszigetelési programra fordítják - mondta.

Palkovics László kitért arra is, hogy a már említett időszakban meg akarják emelni az eddig ötcsomós engedélyezett hátszélszintet. Az ügyben egy független intézet által készítendő tanulmányra várnak, és ha az pozitív lesz, akkor szeptembertől tíz csomóra emelkedne a hátszélszint. A nemzetközi tapasztalatok szerint ötcsomósnál nagyobb hátszél esetén is biztonságosan le lehet szállni - mondta.

Palkovics László kitért arra is, hogy a Közlekedéstudományi Intézet és a Budapest Airport mérései egymásnak megfeleltek, de azt is megállapították, hogy bizonyos zajmérő helyeket át kell helyezni. Mint mondta, szeretnék azt is, hogy a Budapestre repülő légitársaságok lehetőség szerint olyan gépeket használjanak, amelyeknek a zajterhelése kisebb. Ebben a Wizzair élen jár, hiszen a legutóbb átadott flottájának gépei fele akkora zajt produkálnak, mint a korábban általuk használt gépek - tette hozzá Palkovics László.

A miniszter kijelentette: a megállapodás a budapestiek érdekei mellett Magyarország gazdasági érdekeit is szolgálja, hiszen olyan mértékben nem limitálták a repülőgépek forgalmát, hogy annak erre hatása lenne. Kérdésekre válaszolva Tarlós István elmondta: a közfejlesztési tanács napirendjén szerepel a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út megújítása, és várhatóan ez a következő önkormányzati ciklusban meg is történik majd.

Palkovics László ezzel kapcsolatban azt közölte, hogy folyik a repülőtér kötöttpályás megközelítésének vizsgálata is. Két koncepció van: az egyik a meglévő vasúti infrastruktúra használatával érné el a repülőteret, a másik egy közvetken, direkt megközelítés.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóhálózatára vonatkozó kérdésekre válaszolva elmondta: a kormány azt gondolja jónak, hogy a kutatóhálózat ne az MTA-n belül, hanem más módon működjön, és a kutatóhálózatot irányító testületbe fele-fele arányban delegáljon tagokat az akadémia és a kormány. Ehhez a struktúrához és ehhez az arányhoz ragaszkodik - mondta.

MTI

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.