Kerületi Újság hirdetési lehetőségek

Idén is kapnak többlettámogatást a fővárosi színházak – jelentette be Tarlós István főpolgármester és Kásler Miklós, az Emmi minisztere. A Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 11 színház a jegybevételtől függően összesen 3,5 milliárd forintot kap, ez jóval több a tavalyi támogatásnál. A sajtótájékoztatón a főpolgármester nem tagadta, parkolás ügyben vitában áll Orbán Viktorral, ám ez másról szól, mint amiről Karácsony Gergely zuglói polgármester beszél.

 

Év elejétől megszűnt az előadóművészeti szervezetek TAO támogatásának lehetősége, ám ezek helyett mostantól többlettámogatást kapnak az intézmények. Kásler Miklós Emmi-miniszter szerint ez a rendszer átláthatóbb a korábbinál és "sokkal jobban kifejezi a magyar kultúra eredetileg is megjelent rendkívüli sokszínűségét". A többlettámogatással minden előadó-művészeti ág jelentős összegekhez tud jutni és így fenn lehet tartani az eddig elért színvonalat. A miniszter a sajtótájékoztatón kijelentette, a főpolgármester kitartóan és sikerrel érvelt amellett, hogy a 11 kiemelt fővárosi színház a megszűnt TAO helyett kapjon többlettámogatást és el is érte, hogy ez az összeg idén 3,5 milliárd forint legyen, ami jóval több a tavaly szétosztott összegnél.  Kiderült, országosan 37 milliárd forint többlettámogatást kapnak a színházak.

Tarlós István arról beszélt, év elején ugyan megszűnt az az előadóművészeti szervezetek TAO-ja, ám Budapest érdeke viszont az volt, hogy a színházait továbbra is támogassák. Saját bevallása szerint ezért harcolt a főpolgármester. Ebben a küzdelemben Kásler Miklós Emmi-miniszter és Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter támogatta őt. Így sikerült elérni, hogy a színházak 3,5 milliárd forintnyi támogatást kapjanak, ami 510 millióval több, mint amennyit kaphattak volna, ha megmarad a kulturális tao-rendszer.

Tarlós István főpolgármester beszédet mond a dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterrel közös sajtótájékoztatón

 

Február 21-től lehetett pályázatokat benyújtani erre a támogatásra – mondta Tarlós István hozzátéve, a pénzt a jegyár bevételek arányában osztották szét. Több mint 1 milliárd forintot kap a Madách Színház, a Kolibri 62 milliót, a Vígszínház 840, a Katona pedig 320 milliót kap. A Tháliának 336 millió, a József Attila Színháznak 220 millió, az Örkény Színháznak 215 millió, a Katona József Színháznak 320 millió, a Radnóti Színháznak 110 millió, az Új Színháznak 105 millió, a Budapesti Bábszínháznak 143 millió, Trafó-Kortárs Művészetek Házának 59 millió forint jut. A támogatásért a főpolgármester köszönetet mondott Kásler Miklósnak.   

"A főpolgármester oroszlánként küzdött" – jelentette ki Fekete Péter Emmi-államtitkár. Közölte, elfogadták, hogy a többlettámogatásról szakmai alapon Tarlós István dönt. Megtudtuk, a költségvetésből erre nem adnak több pénzt, mint korábban, csupán a rendszert javították meg. Azok a színházak kapnak támogatást, amelyek közfeladatot látnak el. A tao-rendszerben sok színház jutalékot fizetett ki, mintegy 4 milliárd forint értékben, ez megszűnt, ezt az összeget szét lehet osztani. Két részre bomlik a rendszer, alaptámogatás és 16 témakörben pályázati támogatás, előbbit automatikusan megkapják a pályázók, utóbbit pedig elbírálják. Az államtitkár bejelentett, az alternatív, kísérletező színházak, magán színházak, fesztiválok szintén kapnak majd támogatást.

A főpolgármester a sajtótájékoztatón kérdésre a kamudrogok problémájáról azt mondta, ez elvileg kerületi komptenecia. De a főváros is tesz az ügyben, megalakított a rendőrséggel közösen egy drogprevenciós fórumot, amelyben öt civil szervezet is képviselteti magát. Tarlós azt is elmondta: lehetséges, hogy bezárathatja majd azokat a szórakozóhelyeket, amelyekre sorozatos panaszok érkeznek. Ez ugyan ijesztően hangzik, ám a jogosítványt – ha megkapja – inkább elrettentésnek szánja. Nem élne vissza ezzel a jogosítvánnyal, "nincsenek érdekeltségeim" - fogalmazott.

A budapesti parkolási rendszerekről – szintén kérdésre válaszolva – kijelentette, ebben vitában áll Orbán Viktorral, ám ez strukturális vita arról, hogy a rendszert a főváros vagy a kerületek működtessék. Zuglóban más a probléma, arról van szó, milyen szerződést kötött a polgármester, és erről Karácsony Gergely mit mondott. A kormányban is vannak, akik Tarlóssal értenek egyet. Nem normális, hogy valakit azért büntetnek meg,

A teljes cikk a budapest.hu oldalon olvasható.

A Budapest rovat további hírei

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027 év végéig zajlik majd - közölte a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új kata (kisadózó egyéni vállalkozók tételes adója) szerinti adózást választaná, az érintettek kétharmada a végleges szabályokra vár...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvételi eljárása szerdán; a szerkezeti rekonstrukció már augusztus végén befejeződött, mostanra a kapcsolódó helyreállítási és...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a Nobel-díjakat. Elsőként hétfőn az orvosi-élettani kategóriában hirdetnek nyertest Stockholmban.
Hétvégén, október 3-án és 4-én rendezik meg a 19. Nemzeti Vágtát a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban. A kétnapos eseményen a felnőtt versenyzők mellett a Kishuszár és a Huszárgyerek Vágta...
A Fővárosi Állat- és Növénykert elnyerte az Amerikai Egyesült Államok első országos állatvédelmi szervezete és a világ legnagyobb állatjóléti tanúsítója, az American Humane Society által kiadott...
A hétvégén tisztítják az Árpád hidat - közölte a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziója pénteken az MTI-vel.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2...

A címlapról

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról...
A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete,...
Elkezdődik az óbudai K-híd felújítása, amely - több ütemben - 2027...
A vállalkozók fele biztosan vagy valószínűleg már 2027 elején az új...
Lezárult a felújított Flórián téri felüljárók műszaki...
Október 5. és 12. között jelentik be, hogy kik kapják idén a...

Könyvajánló

A Magyarul mint oroszul kétnyelvű, kétirányú szókincsfejlesztő könyv orosz anyanyelvűeknek, akik magyarul tanulnak, valamint magyaroknak, akik az orosz nyelvet sajátítják el.
Szakpszichológusok szerint Wagner Brigitta Elidegenítés című regénye terápiás hatással bír: segíthet feldolgozni a kapcsolatfelbomlás, a szülői elidegenítés és a lelki elszigetelődés fájdalmas tapasztalatait.
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra?
Ha senki nem akar egy nős pasiba szerelmes lenni, akkor hogyan történhet meg újra és újra? A mérleg egyik nyelvén amit az oltár előtt ígértél, a másikon a szeretőd kísértése.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Avagy üdvözlet a józan ész fizetőkapujánál.
Van egy kérdés, amelyről túl régóta hallgat a világ. Nem beszélnek róla a nagyhatalmak, nem kerül be a közgyűlések napirendi pontjai közé, és furcsa módon egyetlen autószerelő sem sírja tele zsebkendőjét, amikor újabb futóműállításra gurul be hozzá a fél város.
Megkérdeztem a ChatGPT-t Magyar Péter pszichológiai állapotáról.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Onody Judit bv. zászlós és Tímár Gábor bv. törzsőrmester, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársai szolgálati feladataik ellátása közben figyeltek fel egy szemmel láthatóan segítségre szoruló nőre.
Pályázzon 5000 forintos önerővel!
A Kurfli Közhasznú Kulturális Egyesület pályázatot hirdet 10 civil szervezet számára kedvezményes spot / reklám film elkészítésére.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.